A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a második világháború azon sötét napjaira emlékezünk, amikor az ország zsidóságának közel kétharmadát elpusztították. A német náci egységek és magyar kiszolgálóik 1941 és 1944 közötti ténykedésének több mint félmillió ember esett áldozatul. Ártatlan emberek százezrei haltak meg a deportálások, a halálmenetek, a haláltáborokban uralkodó brutális körülmények és nem utolsósorban az auschwitzi gázosítások következményeként.
Miközben Európa németek által megszállt területein javában zajlott a zsidók üldözése, addig Magyarországon az antiszemita törvényhozás okozta anyagi színezetű hátrányok ellenére többé-kevésbé viszonylagos létbiztonságban élhettek a zsidó közösség tagjai. Ez az állapot néhány sajnálatos kivétellel a háború utolsó szakaszáig, 1944 márciusáig tartott.
A magyarországi zsidóság számára a Szovjetunió elleni 1941 június végén bekövetkezett német támadást követően köszöntöttek be az igazán nehéz napok. Az előrenyomuló német csapatok mögött haladtak az SS-alakulatok, amelyek habozás nélkül folytatták a megszállt területek zsidótlanítását. A magyar Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság az ország hadbalépését követően rövidesen megkezdte az úgynevezett hontalan zsidók deportálását, amelynek következményeként mindössze néhány hét leforgása alatt 16-18 ezer zsidót szállítottak a németek által megszállt keleti területekre. A deportált zsidókat Kamenyec-Podolszkij térségében SS katonák tömegsírba lőtték. A deportálást mindössze kétezren élték túl.
A zsidók elleni kegyetlenkedésekhez sorolhatjuk a vidékeinken 1942 januárjában történt véres eseményeket. Az újvidéki razzia, vagy hideg napokként elhíresült események során a meggyilkolt szerbek és más nemzetiségek mellett nagyjából 700 zsidó is áldozatául esett a magyar hatóságok tisztogató akciójának. A vérengzések nemcsak Újvidéket, hanem a közvetlen közelében található településeket is érintették, mint például Temerint is, ahonnan elszállították, majd Titelnél kivégezték a helyi zsidó lakosság zömét.
A zsidóüldözések azonban korántsem merültek ki ennyiben, ugyanis 1941 és 1944 között fegyvertelen zsidók tízezreit vezényelték ki munkaszolgálatosként a keleti frontra. A keretlegénység brutalitásának köszönhetően, valamint a zord körülmények és a harci cselekmények következtében közülük is mintegy 25–40 ezren már soha többé nem tértek haza szeretteikhez.
A felsorolt esetek ellenére a magyarországi zsidóság tervszerű és tömeges mészárlása 1944 tavaszáig nem történt meg, ami egyedülállónak mondható az akkori Európában. A változás csak akkor következett be, amikor a náci Németország csapatai 1944. március 19-én megkezdték Magyarország megszállását, hogy megakadályozzák annak esetleges kilépését a háborúból, ugyanakkor gazdasági vetülete is volt az akciónak. A zsidókérdés végleges megoldása Magyarország területén csak másodlagos szempontnak számított.
A megszálló csapatok mellett az országba érkezett egy különleges bevetési egység, a Sondereinsatzkommando, vagy röviden az SEK. A mintegy húsz tisztből és száznál több kisegítőből álló egység létszámánál fogva nem tudta egyedül megoldani a 760–780 ezer magyarországi zsidó deportálását, ezért Horthy Miklós kormányzó a náci érdekeket kiszolgáló Sztójay-kormányt nevezte ki az ország élére.
Április közepétől május végéig gyakorlatilag az ország teljes zsidóságát gettósították. A németeket is meglepte a magyar kormány hatékonysága, ugyanis május 15-e és július 9-e között a holokauszt történetének legnagyobb méretű deportálási akcióját hajtották végre, összesen mintegy 430 ezer embert szállítottak Auschwitz-Birkenauba. A haláltáborokról keringő hírek és a külföldi tiltakozások hatására Horthy Miklós július elején leállította a deportálásokat, majd hamarosan menesztette a Sztójay-kormányt, amelynek helyét Lakatos Géza vezérezredes kormánya vette át.
A sikertelen kiugrási kísérletet követően 1944. október 15-én a németek által támogatott Szálasi Ferenc által vezetett nyilas mozgalom vette át a hatalmat, amely távozásra kényszerítette Horthyt, majd novemberben és decemberben folytatódott a főként Budapesten maradt zsidó munkaszolgálatosok deportálása. A mintegy 50 ezer embert gyalogmenetben hajtották a Birodalom területére. A fővárosban maradt zsidókat két gettóba zárták, folyamatosak voltak ellenük az atrocitások és gyilkosságok. A gettó 1945 januárjában, míg a koncentrációs táborokba hurcolt zsidóság túlélői márciusban szabadultak fel.
A haláltáborok minden tizedik, Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborának pedig minden harmadik áldozata magyarországi származású volt. A mai kor emberének ennyi idő távlatából ezek a számok szinte már felfoghatatlannak tűnnek, akárcsak a mérhetetlen emberi szenvedés és áldozatok is. Elcsépeltnek tűnhet, de az utókor egyik legfontosabb feladata, hogy őrizze és ápolja az áldozatok emlékét, emlékeztetve minden kor emberét, hogy hasonló történések soha többé ne fordulhassanak elő a jövőben.
Nyitókép: Pixabay
