Annak a csodálatos örömmel és boldogsággal együtt járó élethivatásnak, ami sokszor aggódással tölt el, van, hogy fáj és nap mint nap fáraszt, feszíti az ember fizikai-pszichikai határait, szülőség a neve. Megélni sem egyszerű, nemhogy szavakba önteni. Egy viszont biztos, a létezés azon kevés állapotának egyike, amiért valóban megérte erre a bolygóra születni. Az egyetlen, aminek igazi értelme, évszázadokra ható „befektetése” lehet egy egyénnek. Annak ellenére is, hogy valamennyi időtöltés közül a legtöbb életenergiát igényli. Merthogy adja is vissza szeretetbombaként. Akad, aki minden bonyodalom nélkül részesül ebben a szerepkörben, másoknak nehezebben megy, pedig vágyálmuk, ezért vagyonokat költenek rá, és vannak, akiket kéretlenül ér utol. Másokat soha. Az egyik legnemesebb formája, amikor vérségi kapcsolat nélkül alakul ki a szeretetteli szülő-gyermek fonal, beforrasztva korábban szerzett léleksebeket.
Már maga a fogantatás, a pocaklakó fejlődése, a világrajövetel is misztérium. Józan ésszel is megfejthetetlen, hogy az a parányi lény, az ujjacskák, a kezecskék, szemecskék milyen fensőbb hatalomnak köszönhetően fejlődtek több héten keresztül az emberi szemnek láthatatlan dimenzióban, egy bőr- és szövetköpeny mögött. Felfoghatatlan folyamat, és tudatosan nem is lehet rá nagyon befolyása az embernek. Az édesanyák egyetlen eszköze sok esetben az őszinte, tiszta fohász a mindenhatóhoz, hogy egészséggel, boldogsággal áldja meg a bennük fejlődő parányi emberpalántát. Tömény csoda megélni azt a boldogságszikrát, ami földöntúli erővel vértezi fel az anyukát és apukát a gyermeke első vagy többedik kézbevétele után. Felfedezve a kis védtelen utódban a saját, a társ, a nagyszülők vagy a távolabbi ősök vonásait. Mindez értelmet adhat generációk harcának az idővel, feledtet emberi gyarlóságot. Korábban kőbe vésett elvek, lényegesnek hitt dolgok vesztik értelmüket, varázsukat a szülőség által, és helyükbe kevésbé énközpontúak lépnek. Sok dolog lényegtelenné vagy másodlagossá lesz, előtérbe lép a gyermek. Kialakul az az érzés, hogy akármi jöhet, csak a kicsi legyen jól. Merthogy az ő egészsége nélkül semmi sem teljes, egész és kerek. Fénytelenebb a nap sugara, fakóbbak a színek, íztelenebb az étel. Aztán egy pillanat alatt az egészséges mosolyára, felhőtlen kacajára minden visszakerül a régi kerékvágásba, és feltöltődnek a lemerült energiatárolók.
Idővel a rózsaszín szeretetfelhőben úszó friss családokat magával ragadja a rögvalóság mókuskereke, egy csomó mentális és materiális kihívást aggatva a nyakukba. Mivel a társadalom alapsejtje valójában egy adok-kapok játékra építkező energiaáramlás, amit nem könnyű teljesíteni, előbb vagy utóbb felszínre kerülnek kendőzetlenül a személyiségjegyek és az ellentétek. Különösen, ha nem szeretetre alapozták a felek a közös életet. És igen ritka az, amikor érzelmi intelligencia nélkül gördülékenyen működnek a hétköznapok folyamatai. Merthogy a boldog család kiindulópontja egy boldog anyuka, akinek az alaptámasza az elégedett férj. Ugyanakkor az életét teljességében megélt férjnek csak egy boldog feleség adhatja át azokat az energiákat, amikkel a vele egy háztartásban élők – elsősorban a gyerekek – is töltekezni tudnak.
Bizony ebbe a harmóniába csúnyán bele tud zavarni a nap végére maradt mosogatnivaló, a gyermek melletti iskolai „székmelegítés” okán hetekre elodázott takarítás vagy a munkahelyi taposómalom kiváltotta stressz. De az árak hirtelen emelkedése vagy a közelben tomboló háborús fenyegetés is amortizálhatja a házastársi szálakat. Különösen, ha a terheket nem osztják fel arányosan a családtagok. Aztán idővel a szülők, ha nem tudják vagy már nem akarják újból felszítani az otthon melegét, akkor belefásulnak a kihívásokba. Mind kevesebb időt és erőt tudnak-bírnak-akarnak önmaguknak, egymásnak, gyermekeiknek szentelni, a szürke hétköznapok pedig csak követelik a maguk jussát kamatostól. És már sokan menekülnének az életükből, valamilyen földöntúli csodára várva. A megoldás kulcsa talán a célok határozott kitűzése lehet, mondjuk, egészséges embert faragni a gyerekekből, akik a világ egyre elmebetegebb sodrása ellenére is megállják a helyüket, önállóan, ép ésszel és tiszta lélekkel.
Szülőnek lenni élethosszig tart, és megszámlálhatatlanul sok tényezőn múlik a sikere. Sajnos semmi sincs kőbe vésve, a korai beszéd, a kitűnő bizonyítvány, a versenyeken elért aranyos siker, a sikeresen megírt egyetemi felvételi még nem garantálja a kiteljesedett felnőtté válást. Valójában csak évtizedekkel később derül ki a látszólagos sikerek vagy kudarcok eredménye, hogy a felnőtté lett gyermek tudja-e venni az élet akadályait, hogy boldog-e vagy sem. Végül pedig a szülőségünk igazi bizonyítványát akkor kapjuk kézbe, amikor a gyermekünk maga is szülővé válik, és látjuk őt az unokáinkat nevelni.
