Történelmi időket élünk! Először is: hatvan év után a magyar fociválogatott legyőzte az angolokat! Pedig csak gyerekzurkolók voltak a lelátókon! Lehet, hogy éppen ebben rejlik a megoldás a magyar foci fellendítésére. Másodszorra: atata úgy döntött, hogy zabadsága alatt felfüggeszti a hírek követését. Azt mondta, döntését tekintsük „szellemi méregtelenítésnek".
– Zuper dolog tájékozottnak lenni, Tematild, de elegem van a sok rossz hírből, amelyek szinte gerjesztik egymást. A világot úgysem tudom megmenteni, minek kínozzam magam?! – zúgolóda a fater. – Különösen zavar a szenzációhajhász média, amely folyamatosan borzolja a kedélyeket! És hogy-hogy nem, ehhez mindig talál megfelelő anyagot, közben nem ódzkodik sem az újságírói kódex, sem az etikai szabályok, sem a jóízlés áthágásától. Fittyet hány arra, hogy kegyeletsértést követ el, netán pánikot kelt vagy traumát okoz valakinek.
– Sok mindenben igazad van, Tegyula – érté egyet az öreggel a muter –, csak figyelmen kívül hagysz egy fontos mozzanatot, mégpedig azt, hogy a bulvárra nagy az igény!
– Van, mert teremtettek! – dünnyöge atata. – Megnézel egy hírösszefoglalót, s utána nem mered kitenni a lábad az utcára, mert odakinn csak lőnek, szúrnak, rabolnak, neked jöhet egy száguldó jármű, fejedre eshet egy hullócsillag, megfertőződhetsz valami spéci nyavalyával, vagy elfújhat a szélvész!
– Azt most nehéz lenne eldönteni, hogy teremtettek vagy eleve megvolt az igény a katasztrófa-hírekre – elmélkede az öreglány –, szerintem olyan ez, mint a Mi volt előbb: a tojás vagy a tyúk? kérdés, nyilván az igény és a kínálat zerencsés találkozásáról van szó. Bárhogy is legyen: vitathatatlan, hogy piszok nagy a horroréhség a zemberekben!
– Így látod, Tematild? – gondola bele a fater. – Ez akkor sok mindent megmagyaráz.
– Miről motyogsz, Tegyula? – kérdé amama.
– Egy friss tanulmány szerint a horrorfilmek nézése arra készteti az embereket, hogy zsírosan táplálkozzanak – messéle az öreg. – Ha ez igaz, akkor nyilván a rémhírek követése is ugyanilyen hatást vált ki, s ezzel magyarázható, hogy sok túlsúlyos ember él közöttünk.
– Ez most komoly, vagy handabandázol?! – értetlenkede a muter.
– Komolyan handabandázok – felele atata. – Amikor elolvastam a hírt, bele is gondoltam, hogyan készülhetett ez a tanulmány. Így képzelem:
– Tetszik Önnek A rémület éjszakája című film?
– Imádom!
– És a szalonnát fogyasztja-e?
– Bármikor nagyon szívesen!
– És Ön szereti az Ördögűző című alkotást?
– Én ilyet nem bírok nézni.
– És a kocsonyát kedveli-e?
– Pfuj! Undorodom tőle.
Nocsak-nocsak, agyal az éles eszű tudós, szóval erről van szó, aki nem nézi a horrort, nem kívánja a zsírost. Írni kell egy tanulmányt a témára! A rettegés serkenti a zsírok iránti vágyat.
– Fantáziában nem szűkölködsz – ismeré el az öreglány. – És újdonsült gasztro-mozisként arra van-e tipped, hogy milyen filmet kéne nézni ahhoz, hogy zöldségfélére vágyjunk?
– Hm... – töprenge a fater. – Szerintem olyan film nincs.
– Biztos van! Úgy tippelem, hogy valami cuki rajzfilm vagy aranyos francia vígjáték lehet – tromfola amama. – No de azt áruld el, mit fogsz csinálni a zabadság alatt heteken keresztül?
– Arra gondoltam, hogy ha van kedvetek hozzá, a hétvégén felugrunk Pestre – ötletele az öreg. – Kicsit kiruccanunk, a zünnepi könyvhéten bevásárolunk vadiúj kötetekből, itthon pedig majd hátra dőlünk a fotelban, és olvasgatunk.
– Én szombat este akár a magyar-német mérkőzésre is elmehetek a Puskás Arénába! – csillana fel a szemem a lehetőség hallatán. – Ti addig nyugodtan nézegessétek a könyveket!
– Ezt még majd megbeszéljük, Tepisti – mondá felvetésemre a muter, majd enyelegve atata felé fordula. – Ez igazán csábító ajánlat!
– Ugye?! – így a fater. – Amellett, hogy remek szórakozást nyújt és okosodunk általa, az olvasás a zegészségünkre is számos pozitív hatással van!
– Én a pesti kirándulásra gondoltam – pontosíta az öreglány.
– Örvendek, hogy tetszik – jegyzé meg atata, és folytatá eszmefuttatását. – Tudtad, hogy a könyvolvasás enyhíti a zorongást, segíti a gondolkodást meg stimulálja az agy azon részét, amely az emlékező- és a beszédképességért felel?! A jó könyv megnyugtat, szabályozza a szívműködést, enyhíti a depressziós tüneteket, sőt még diétára is kiváló, mert amíg olvasol, nem gondolsz a kajára, nem utolsósorban pedig jobban csökkenti a stresszt, mint a teázás, a zenehallgatás vagy a séta, úgyhogy ezentúl ne is hívj bandukolni, ahelyett inkább olvasok!
– Hűha! – kapkoda a levegőért amama. – Egyre inkább úgy tűnik, hogy a meszelésből és a konyhafelújításból idén sem lesz semmi!
– Normálisék zabadság idején teljes nyugalomban élvezik az otthonlét örömét! – hörtyene fel az öreg. – Mi meg rendszerint ilyenkor elkezdjük hurcibálni a bútorokat innen oda, majd vissza, meszelünk, ablakokat síkálunk, rakodunk, lecseréljük a tetőt. Hát ez uopste nem kikapcsolódás! Alig várom, hogy menjek vissza dolgozni, hogy egy kicsit megpihenjek!
– Nem kell annyira felkapni a vizet, Tegyula – csitítá a fatert a muter –, de ha már itt tartunk, miért nem megyünk el nyaralni a tengerre, mint a zomzéd Zacsekék?
– Mert óvatosak vagyunk, Tematild – adá meg a választ a provokatív kérdésre atata. – A koronavírus még le sem csengett rendesen, máris itt van ez a titokzatos majomhimlő, a takarékoskodásról ilyen inflációs időkben nem is beszélve. Az egyetlen biztos hely ilyenkor az otthon, könyvvel a kezedben.
– Úgy látszik, az a lényeg, hogy az ember megtalálja önmagát! – élcelőde az öreglány. – Kinek a strandon, kinek a háztatarozásban, kinek pedig az olvasásban sikerül.
– Anno nálunk volt egy srác – nosztalgiáza a fater –, egyféle falubolondja, mindenki úgy hívta, a hüjegyerek, aki mindig tapogatózva sétált a sötétben. Amikor megkérdezte tőle valaki: Mit csinálsz?, azt felelte: Keresem magamat.
– Manapság mindenki ezt teszi – folytatá a csipkelődést amama. – A kisbót előtt üddögélő férfiak is nyilván keresik magukat. Egyesek közülük délre már magukra is bukkannak.
– El sem tudod képzelni, Tematild, hogy ott milyen mélyenszántó elemzések hangoznak el a legégetőbb politikai, társadalmi, gazdasági, kozmológiai, orvostudományi és egyéb jellegű kérdésekről – világosítá fel a mutert az öreg. – Alkalomadtán eltársalgok eme csudaszőr életfilozófusokkal, és mondhatom, sokkal érdekfeszítőbb őket hallgatni, mint a drága öltönyt viselő, saját hangjukba zerelmetes, önmagukat felelősségteljes egyénnek tartó okostónikat, ahogyan a maguk unalmas módján osztják az észt.
– Biztos különc haverjaid is hozzád hasonlóan sokat olvasnak – heccelőde tovább amama.
– Nem annyira, ám egyikük egyszer adott erre magyarázatot – vevé a lapot a fater. – Azt mondta: Nincs nekem türelmem az olvasás hatásának a kivárására! Ha el is olvasnék öt-hat könyvet, azt senki sem venné észre, de ha megiszok öt-hat sört, az azonnal látszik rajtam!
Pistike, a rémek elől könyvekbe és lelátóra menekülő kisfilozófus
