Koszosak és büdösek. Viseltes öltözékük Ázsia, Afrika és Európa porától szürke. Sokan közülük a nyári hőségben is téli kabátot viselnek. Talán nincs hol őrizniük. Cipő vagy van a lábukon, vagy nincsen. Esetleg papucs. Ezt viselte egyikük januárban. Amikor éppen napközben is fagyott.
Az önkiszolgáló melletti parkolóban gyülekeznek. Sört isznak. Némelyikük üdítőt. És céltalanul járják a város utcáit. Arcukon ernyedt közömbösség. Egyre gyakrabban lopnak, legalábbis a pénztárosnő szerint. Nem nagy értékű termékeket, mégis, a sok kicsi sokra megy. Ezt a sok kicsit gyakran a pénztárosnővel fizetteti meg a munkaadó. Máshol lakatlan házakban húzzák meg magukat. Valakinek a házában. Amikor hideg van, a szobában raknak tüzet. Időnként a ház lakottságának ténye sem tartóztatja fel őket. Kertekben, gyümölcsösökben okoznak kárt. Olykor egy egész élet munkájának az eredményét semmisítik meg.
Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy milyen az, amikor embertársaim kizárólag undorral, megvetéssel, vagy akár gyűlölettel és félelemmel a szemükben néznek rám. Azért, mert az állam nem végzi azon feladatait, amelyeknek az elvégzése teszi állammá. „Ismerd fel magad bennük, akik nem olyanok, mint te és én.” Harag, düh, reménytelenség, elkeseredettség, a védtelenség és a magárahagyottság érzése. Mindkét oldalon. Ha mást nem, az érzéseket biztosan mindkét oldal felismerheti egymásban.
Törvények, amelyek pontos szabályokat szabnak meg az ezekhez hasonló helyzetekre, de amelyeknek az alkalmazásáról az erre köteles alany legtöbbje megfeledkezik. Nem Szerbia generálta ezt a válságot, ám utóbbi tény nem hatalmazza fel a tétlenségre. A törvények végrehajtásával meghatalmazottak ideális esetben akkor sem szemlélődnek ölbe tett kézzel, ha például befolyásolhatatlan természeti folyamatok következtében kiönt egy folyó.
Természetesen a szürke árnyemberek az általánosan elfogadott álláspont szerint nem menekültek. Ők a migránsok. Róluk legkésőbb a koronavírus-járvány kitörését követően elegánsan megfeledkezett Európa, majd az ukrajnai háború végképp beszűkítette a nagyhatalmak érdeklődését. Pedig korábban egyesek meghívást intéztek hozzájuk, vagy magukra hagyták őket a beígért, majd a saját érdekeik megváltozásának folyományaként nem kiépített demokrácia romjaival. Június 20-án, a menekültek világnapján, nem ők a legalább egy nap erejéig kifejezésre juttatott együttérzés alanyai. A legtöbben a jelenségre összpontosítanak, és akár egy pillanatra sem engedik eluralkodni magukon a könyörület érzését, ami lehetővé tenné, hogy meglássák a jelenség részét képező egyént. Esetleg nézik, de nem látják. Sem az egyik, sem a másik oldalon.
Ukrajnai menekültek a lengyel határon (Fotó: MTI)
Vivir Mi Vida. Élem az életem. Habár a szabad akarat és a szabad döntéshozatal létezését, illetve korlátlanságát sokan elvitatják, mégis, látván ezeket a koszos és büdös árnyembereket, a hála és az életöröm érzése uralkodik el. Hazamehetnének. Vagy talán mégsem. Nem tudjuk, mert csak kevesen veszik a fáradságot, hogy megkérdezzék őket bármiről, vagy az arra előírt rendszerbe integrálják őket. Legalábbis amennyiben a határ menti települések lakosait kérdezzük. Az államvezetés képviselői szerint minden migránst befogadóközpontban helyeznek el. És emberségesen viszonyulnak hozzájuk. Utcákon lézengő árnyemberek és emberségesség – az államvezetés felfogása szerint a kettő közé egyenlőségjel tehető. Tavaly valamivel több mint 60 ezer személy fordult meg a befogadóközpontokban. Az emberi jogi szervezeteknek közülük 2306 személy mondta azt, hogy menedékért tervez folyamodni Szerbiában, ezt végül 174-en tették meg. A legtöbben Afganisztánból és Szíriából érkeztek. Az illetékes szervek 14 menedékkérelmet fogadtak el. A szerb belügyminiszter szerint a migránshullám kezd ismét fokozódni, ezért állásfoglalásra szólította fel Európát: akarják ezeket az embereket, vagy sem. Ha igen, akkor szervezetten utaztassák őket Európa egyéb országaiba, ha viszont nem, segítsenek Szerbiának a déli határok védelmében. „Az ország, amelyik nem tudja ellenőrizni a határait, nem ország.”
Ha a Wikipédiát kérdezzük, a menekültek világnapja a világ menekült embereinek az életét ünnepli. Szintén a múlt évre vonatkozó adatok szerint világszerte 84 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát háború, vagy egyéb kényszerítő körülmény következtében. Közülük az UNHCR 26,6 millió személyt definiált menekültként. A menekültek 68 százaléka a világ 5 országából származik. Február 24-étől június 10-éig 7,4 millió ukrajnai menekült el a hazájából. A hu.adat.one legfrissebb kimutatása szerint Szerbiába 8507 ukrajnai érkezett, közülük eddig 615 személy kapott menedéket. Azt, hogy Oroszország Ukrajna elleni agressziója óta hány orosz állampolgár költözött Szerbiába, nem tudni pontosan. A belgrádi sajtó értesülései szerint a háború kezdetétől április végéig 323 orosz állampolgár alapított Szerbiában vállalatot. A helyzet ismerői szerint egyesek a szankciók miatt „menekítették ki” hazájukból vállalkozásukat, mások az IT-szektorban dolgoznak külföldi vállalatoknak és szintén a szankciók miatt bonyolulttá vált járandóságuk átutalása, míg sokan politikai álláspontjuk miatt látták jobbnak elhagyni az országot. Az aktuális irányelvek okán egyelőre igencsak kérdéses, hogy közülük kire lenne indokolt esetleg menekültként tekinteni. Ugyanakkor mivel a globális viszonyokban és az azok szülte válságokban a szürke összes lehetséges árnyalata megjelenik, talán szükségszerű lenne globális szinten átgondolni az évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott lexikális definíciókat és a nemzetközi határozatok kitételeit – vagy ezek értelmezését –, azaz eszmecserét kezdeni arról, hogy vajon „csak” a puskagolyó és a bombák veszélyeztetik az emberéletet, netalán a puskagolyó ki nem lövése ugyancsak, vagy éppenséggel a nagyhatalmak a más államok szuverenitását és az azok normális működését veszélyeztető érdekdöntései, illetve beavatkozásai okozta körülmények is. Illetőleg tekintettel a migráns-/menekültválság mértékére, valamint a jövőbeni trendekkel kapcsolatos becslésekre, esetleg eltűnődni azokon a tetteken és mulasztásokon, amelyek ezekhez a folyamatokhoz vezettek. Persze abban az esetben, ha a keresztény értékeket oly gyakran hangoztató „civilizált” nyugati világ érdeklődésének középpontjában valóban az ember és az emberi jólét áll.
