Amamát totál elzomorította a hír, hogy a C&A divatlánc elhagyja Zerbiát. Merthogy ott volt rendes gúnya, megfizethető áron, és ami a legfontosabb: nemcsak piszkafa alkatúaknak, hanem neki való méretben is! Kicsit hihetetlen, hogy egy német divatlánc, amely számos országban jelen van, éppen Zerbiában követne el vámcsalást! Káo kínai cuccot sverceltek! De mi van akkor, ha a cég vezetőségének van igaza, és ők valóban nem tudtak a simlisségről, ha volt is ilyen?! Hosszasan lamentált, végtelenül sajnálta, hogy bezárt a kedvenc ruhaboltja, de szerintem az egész történetben azt fájlalta a legjobban, hogy lemaradt a végkiárusításról.
– A belegrádi C&A-üzletben irtó nagy volt a káosz – sóhajta az öreglány. – A vásárlók villámgyorsan szétkapkodták a minőségi árut. Hát most agyalhatok, honnan fogok öltözködni. Járhatok majd megest az Árkádba Szögedre, oda viszont megszűnt a buszjárat Zabadkáról.
– A változatosság kedvéért, megpróbálhatnál egy kicsit öltözködni a ruhásszekrényből – tanácsolá atata. – Van ott bőven miből válogatni!
– A könyvespolcok is dugig vannak, Tegyula, mégis rendszeresen eljársz a könyvesboltba és a könyvtárba – kontráza a muter.
– Szerintem most pont olyan vagy, mint az időjárás, Tematild! – trollkoda az öreg.
– És az a te meglátásodban milyen? – kíváncsiskoda amama.
– Harmincöt feletti, és kibírhatatlan! – viccelőde a fater.
Az öreglány végigmérte atatát, és somolyogva kitipegett a konyhába, éppen akkor, amikor betoppant a Zacsek, aki a témánál maradva egy szenzációs felfedezésről számolt be.
– Képzelje, zomzéd, a statisztika szerint tizenegy kiló ruhaneműt dob el évente egy átlagos európai! – hüledeze a Zacsek.
– No mi aztán egyetlen dekát sem dobunk el – jegyzé meg a fater –, pedig évente biztosan veszünk fejenként tizenegy kilónyi öltözéket. Persze, valakinek többet, valakinek kevesebbet.
– Mit kezdenek a sok elnyűtt gúnyával? – értetlenkede a Zacsek.
– Raktározzuk – válaszola higgadtan az öreg, majd bővebben is kifejté a tudnivalókat. – A mi ruhafilozófiánk úgy hangzik: majd jó lesz valamire! Azután sem adunk túl semmin, hogy évek óta egyszer sem húztuk fel, mert a divat szeszélye kiszámíthatatlan, és sose tudni, éppen melyik darab lesz ismét menő. Ezért régi bőröndökbe meg nagy táskákba pakolunk mindent, és felcipeljük a rozoga létrán a sötét padlásra, ahol letesszük a többi hasonló csomag mellé.
– És mikor hozzák le legközelebb a cuccot a padlásról? – érdeklőde tovább a Zacsek.
– Én nem tudok olyanról, hogy valamit, amit egyszer felvittünk, bármikor is vissza lehoztunk volna – csóválá a fejét atata.
– Lassan azért felmászhatsz szétnézni – javasolá a belépő muter. – A mindenféle krízis neheze még csak ezután következik. A Kormányos Anna azt mondta, hogy a koronavírus-járvány gyerekjáték ahhoz képest, ami a télen vár ránk. Ahogy a háború meg az abból eredő energiaválság fokozódik, ha lesz is mivel fűteni, kérdés, hogy a zsebünk elbírja-e majd. Ezért lehozzuk zépen a padlásról a sok régi gunyacot, és a télen több réteg ruhát húzunk magunkra.
– A háborúval kapcsolatban a Putyin a napokban olyat mondott, hogy Oroszország még csak „bemelegít” Ukrajnában, „igazából még bele sem kezdtek” – hitetlenkede a Zacsek.
– A Nyugaton nagyon tartanak attól, nehogy a zoroszok úgy „befűtsenek” a télen, hogy végül mindannyian dideregjenek – fűzé hozzá a fater. – Több német városban azon spekulálnak, hogyan lehetne energiát spórolni. Csarnokokban megszervezett kollektív melegedésen töprengenek. Meg olyan ötletek merülnek fel, hogy megszüntetnék a közintézmények kivilágítását, éjszakára kikapcsolnák a villanyrendőröket és a közvilágítást.
– Nyilván az adventi időszakban sem lesz fényűzés – sopánkoda amama. – Közben egyre inkább úgy tűnik, hogy Európa lakossága lassan kezd belefáradni az ukrajnai háborúba.
– Addig vagyunk együttérzők, amíg annak hátulütőjét nem érezzük a saját bőrünkön és zsebünkön – bölcselkede a Zacsek. – Onnantól kezdve kissé módosulnak az értékek.
– Fontosak az elvek, de azért nem szívesen mondunk le a kellemes dolgokról miattuk – szögezé le az öreg. – Például abban az étteremben, ahol a nemrég megtartott NATO-csúcs résztvevői étkeztek, a menükínálatban a zorosz saláta is szerepelt!
– És az a sok rátarti politikus ette ezt az ellenszenves elnevezésű kaját?! – kérdé a muter.
– Miért ne ette volna?! Hiszen ott hagyományos saláta néven futott – kuncoga atata.
– A megnevezésekről jut eszembe – messéle a Zacsek. – A zanyósom nemrég a nyugdíjas bálban járt, és beszámolt az élményeiről. A Pali doki ezúttal a Habogó Bözsike nénit szemelte ki, s miután leadott neki néhány zaftos vakbélműtétet, megkérdezte tőle, ő mivel foglalkozott egykor. – Mënëdzsër vótam! – mondta Bözsike. – Szép! Biztos sok izgalmas zakmai kihívás jutott a pályafutása alatt – hízelgett Pali. – Hát, vót pár – gondolt bele a néni –, pláne amikor zurkolók lepték el a terepet, vagy a nyári hőségben betódultak a fesztiválozók, vagy amikor a Jócó bakter hozott otthonról egy kis kóstolót a kollégáknak – nosztalgiázott Bözsike. – Pontosan milyen menedzser is volt maga? – kérdezte a doki. – Hát, anyagcsere-mënëdzsër! – mondta vigyorogva Bözsike. – Harminc évet lehúztam a vasútállomási retyóban wc-s néniként!
A foglalkozások emlegetése kapcsán aztán egy újabb téma tárult fel a nagyok előtt.
– Az egyetemi felvételi vizsgák után kijelenthető, hogy a fiatalok az idén sem mutattak nagy érdeklődést a matematika és a természettudományok iránt, Noviszádon biológiatanárnak négy, matematikatanárnak három, fizikatanárnak kettő, kémiatanárnak pedig egy személy jelentkezett – tűnőde az öreglány –, ami annál is aggasztóbb, mert ezen tantárgyakat oktató tanárokból egyébként is hiány van az országban, csak számtantanárból 700 hiányzik!
– Engem ez uopste nem lep meg – mondá a fater. – Ki akarna tanár lenni?! A pedagógusok társadalmi tekintélye piszok alacsony, egyes diákokkal és zülőkkel fëszt csak a probléma van, emellett sokuk fizetése az országos átlagot sem éri el, arról nem beszélve, hogy adott esetben nem büfé-, hanem igen nehéz szakokról van szó!
– Akinek van kása a fejében, informatikát tanul, amivel később többszörösen többet kereshet – állapítá meg a Zacsek. – Ha viszont nem fűlik a foga a tanuláshoz, választ valami szakmát, azok közül most mind menő, hónapokig kell várni egy mesterre, és Nyugaton is tárt karokkal várják őket. Csak félő, hogy kiürül majd a Balkán, mert mindenki elmegy Németbe.
– Az egyik zerb lapban olvastam – ismerteté az öreglány –, egy tanár arra panaszkodott, hogy az áldatlan helyzet miatt a ziskolák kénytelenek szakképzetlen kádert foglalkoztatni, aminek a gyerekek isszák meg a levét. Mint mondta, a ziskolák pincéreket vesznek fel matematikát meg természettudományokat tanítani, mert nincs más.
– Az ilyen matektanár biztos az életből veszi a példákat – ötletele atata. – Ha a kávé 100, az ásványvíz 120, a fagyi pedig 160 dinár, akkor mennyit kell fizetnie a vendégnek, Tepisti?
– Attól függ: baksissal vagy anélkül?
Pistike, matekozó ruhafilozófus és (be)fűtési mënëdzsër
