„Bácsi a biciklin, teker és kacsingat. Nem kell már fűteni, örül a Tavasznak…” – elevenednek fel az emlékezetemben a Specko Jedno egykori népszerű dalának sorai, amelyeket annak ellenére is jólesik újra meg újra felidézni, hogy a tavaszra még jó ideig várni kell, meg hát a bácsik sem feltétlenül bicikliznek már olyan nagy lendülettel, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Ugyanúgy, ahogyan a nénik sem, fűzöm tovább a gondolatmenetemet, miközben magam is tisztában vagyok azzal, hogy egy olyan kisvárosban, mint amilyenben jómagam is élek, aligha van a kerékpárnál célszerűbb közlekedési eszköz, hiszen azok a távolságok, amelyeket az embernek egy ilyen településen nap mint nap le kell küzdenie, biciklivel is legfeljebb tíz-tizenöt percbe telnek, ami olykor kevesebb, mint ha például autóval szeretnénk megtenni ugyanazt a távot. Arról nem is beszélve, mennyivel egészségesebb, költséghatékonyabb és környezetbarátabb kerékpárral közlekedni, mint autóval.
Egyre többen esküsznek azonban a biciklire a nagyvárosokban is, amelyekben az említett előnyei mellé – korántsem elhanyagolható tényezőként – a gyors és könnyed parkolás is társul, aminek hiánya Szabadkán, Újvidéken vagy Belgrádban már igen sok fejtörést és kellemetlen pillanatot okoz az embernek, kiváltképp akkor, ha valóban annak a helynek a közelében szeretne megállni, ahova menni kíván, legyen szó akár a munkahelyéről, akár bármilyen más olyan intézményről, amelyben elintéznivalója akad, hiszen sok esetben kifejezetten szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha ezekben a nagyvárosokban húsz-harminc perc alatt sikerül pontot tennünk a parkolási hadműveletünk végére, ami azért, valljuk be, elég sok idő, különösen akkor, ha ilyen értelmetlennek tűnő dologra vesztegetjük el.
Sokan mondják, persze, hogy a nagyvárosokban jóval veszélyesebb kerékpárral közlekedni, mint a kistelepüléseken, ebben természetesen van is némi igazság, hiszen ott az élet és ezáltal a közlekedés ritmusa, valamint az emberek közlekedési kultúrája is egészen más, mint mondjuk egy kisvárosban, vagy esetleg egy faluban, mivel nemcsak a közlekedésben, hanem az élet egyéb területein is kevésbé figyelnek oda egymásra, kevésbé toleránsak egymással, kevésbé hajlandók egymás javára dönteni önmagukkal szemben, még akkor is, ha csupán egy banális közlekedési szituációról van szó – tisztelet a kivételnek, persze –, sok esetben ugyanis napjainkban már a közlekedésben való részvétel is egyfajta erőfitogtatássá, erődemonstrációvá válik, mert az embereknek meg kell mutatniuk valamikor, valahol, valakinek, hogy bármi is történik, akkor is ők a janik, jelen esetben azért, mert nekik van a szebb, erősebb, drágább járművük, és ez meggyőződésük szerint különféle előnyökkel is felruházza őket, ami persze koránt sincs így, legfeljebb a közlekedési kultúrájuk hagy némi kívánnivalót maga után.
De ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor be kell vallanunk, hogy mindez kisebb-nagyobb mértékben valamennyiünkre igaz, hiszen csak nagyon ritkán vagyunk hajlandók arra, hogy elismerjük, bizony a közlekedésben – ahogyan az élet egyéb területein is – mindannyiunkat egyforma jogok illetnek meg, és talán ebből fakadnak az örök ellentétek például a gyalogosok meg a kerékpárosok, a kerékpárosok meg az autósok, az autósok meg a kamionosok stb. között, hiszen bár tudjuk jól, hogy ha kell, így is, úgy is az erősebb nyer, joggal tehetjük fel magunknak a kérdést: Vajon miért kellene még ebben is folyamatosan versengenünk egymással? Miért ne tudnánk jobban odafigyelni a szabályok betartására? És legfőképp miért ne tudnánk tiszteletben tartani egymást, arra törekedve, hogy ha csak lehet, megpróbáljuk megőrizni mind magunk, mind mások testi épségét?
Mindez persze a közlekedés minden résztvevőjére egyaránt érvényes, vagy legalábbis egyaránt annak kellene lennie, függetlenül attól, hogy éppen ki mikor, hol, hogyan vesz részt a közlekedésben, illetve függetlenül attól is, hogy gyalogosan, kerékpárral, autóval vagy éppen bármilyen más eszközzel jár-kel-e falujában, kis- és nagyvárosában, vagy úgy általában a nagyvilágban.
A heti körkérdésünk tanúsága szerint olvasóink csaknem fele kétségtelenül a kerékpárral való közlekedést részesíti előnyben, ugyanakkor viszonylag sokan vannak azok is, akik ahova csak tehetik, gyalog mennek, ami mindenképpen örvendetesnek tekinthető, különösen most, az európai autómentes nap, illetve az európai mobilitási hét idején, hiszen – mint az köztudott – az európai autómentes nap elsődleges célja a társadalom környezettudatosságának erősítése, illetve az, hogy felhívja a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, illetve a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére. És bár ilyen téren még mindig jócskán van hová fejlődnünk – különösen akkor, ha azt szeretnénk, hogy évek múlva is sok-sok bácsit meg nénit, illetve kisfiút és kislányt láthassunk a biciklin, nemcsak tavasszal, amikor már nem kell fűteni, hanem az év minden szakában, függetlenül attól, hogy a gyorsaságra, a költséghatékonyságra, az egészséges életmódra, vagy a környezettudatosságra való törekvés jegyében, esetleg valamilyen egészen más okból kifolyólag választják-e ezt a közlekedési formát – a helyzet nem reménytelen!
Ön mivel közlekedik a leggyakrabban?
Ahova csak tehetem, gyalog megyek, mert jót tesz egy kis séta – 18%
Kerékpárral közlekedem, mert egészséges és költséghatékony – 45%
Szinte mindenhova autóval megyek, az a leggyorsabb és a legkényelmesebb – 23%
Gyakran igénybe veszem a tömegközlekedést, még akkor is, ha nem túl kényelmes – 3%
Nem nagyon járok sehova, előfordul, hogy napokig ki sem mozdulok – 11%
