A közelmúltban Ausztriában jártam, ahova eleve csak valamilyen fertőzésmentességet bizonyító igazolással lehet beutazni, teljes oltottságot, a koronavírus-fertőzés korábbi kiheverését, vagy negatív PCR-, esetleg antigéntesztet kell felmutatni a határon. Az utazás pillanatában a határellenőrzés nem szúrópróbaszerű, hanem teljes volt, minden egyes gépkocsi utasainak a papírjait ellenőrizték, annak ellenére, hogy a schengeni zónán belül jártunk. A beutazási feltételek szigorítása ellenére az országban az éttermek, kávézók, zárt létesítmények esetében szükségesek a Covid-belépők, ezt ott az úgynevezett 3G-feltétel teljesítésének nevezik (a német geimpft, genesen, getestet, vagyis az oltott, felépült, tesztelt feltétel egyikének eleget kell tennie annak, aki szórakozni akar úgy, ahogyan azt a Covid előtt tette). Egy étteremben ez úgy néz ki, hogy a vendég betér, helyet foglal, kis idő múlva érkezik a pincér, aki kéri a feltétel teljesítését igazoló okmány átadását vagy mobiltelefonon való bemutatását. Miután ez megtörténik, kisvártatva egy űrlappal érkezik vissza, s amíg másutt felveszi a rendelést, vagy éppen ellenőrzi a szükséges papírok meglétét, addig a vendégnek fel kell tüntetnie az adott űrlapon a nevét, telefonszámát, e-mail-címét, ugyancsak a biztonsági előírásoknak eleget téve. Amikor ez is megvan, ismét visszatér a pincér, és ekkor, harmadik lépésben, felveszi a rendelést. Az étteremben helyet foglalók egyike sem elégedetlenkedett az eljárás miatt, a pincér sem tiltakozott amiatt, hogy a munkáját bonyolították, az étterem tulajdonosa sem döntött úgy, hogy inkább bezár, mert ilyen teherrel sújtja az állam, mármint, hogy „zaklatnia kell a vendégeket”, ahelyett, hogy azok egyszerűen jól éreznék magukat. Valószínűleg ott az egészség áll az első helyen, s miután mindent megtesznek annak érdekében, hogy szavatolják a lehető legveszélytelenebb környezetet, minden folyhat úgy, ahogyan korábban. Meg kell mondani, nyújt is az embernek bizonyos biztonságérzetet ez a precizitás az előírások követése terén. Szerbiában azonban mindez egészen máshogy fest, hogy miért, azt meglehetősen nehéz lenne megállapítani, talán évszázadokra visszamenő beidegződések fejtegetésébe lehetne kezdeni.
Mindenesetre, hosszú hetek vajúdását követően, Szerbiában is bevezették a Covid-belépőket. Igaz, maga a „bevezetés” is inkább olyan lett, mintha nem is lett volna, mintha a válságtörzsnek az lett volna a célja, hogy legyen is, meg ne is legyen. Magyarázza el valaki, mi az értelmük olyan belépőknek, amelyek késő este, 22 órakor lépnek életbe, s ki tudja, akkor is, hány helyen „vetemednek” arra, hogy fel merjék szólítani az azzal nem rendelkező vendéget a létesítmény elhagyására, vagy egyáltalán hol látnak neki a papírok szigorú ellenőrzéséhez. A legtöbb újvidéki kávézó, étterem 23 óráig tart nyitva hétköznap, hétvégén egyesek éjfélre, egy órára tolják ki a nyitvatartási időt. Miután bevezették a védettségi igazolások szükségessé tételét, a megkérdezett újvidéki vendéglátóipari helyek tulajdonosai azonnal közölték, akkor inkább eleve csak 22 óráig fognak nyitva tartani. Érvelésük, mellesleg, teljesen érthető. Akkor kellene ugyanis nagy iramban nekilátni a vendégek ellenőrzésének, amikor a hét nagyobbik részében már amúgy is a zárásra készülnek, egy „utolsó kört”, italt kínálnak, s arra ügyelnek, mindenki kifizesse a számlát 23 óra előtt az esetleges bírságok elkerülése érdekében. Ebben az egy órában tehát senki sem akar védettségi igazolásokkal foglalkozni, lázadozó vendégekkel birkózni, egyszerűen elállnak tehát a fennmaradó egy órától. Azok esetében sem jelent viszont sokat a rendelet, akik mégis nyitva tartanak, a koronavírus sajátossága ugyanis, hogy nem kizárólag 22 óra után fertőz, a vendégek sajátossága pedig, hogy nem kizárólag 22 óra után mennek szórakozni, amikor már ügyel az állam a járványképre.
Ahogyan az lenni szokott, még ennek a valóban jelentéktelen, értelmetlen – s hamarosan ki fog derülni: eredménytelen – lépésnek a bevezetésére is felhördültek sokan, tüntetést is szerveztek Belgrádban. Jobb nem idézni az ott elhangzott eszmefuttatásokat, mert a résztvevők közül sokan összekeverték ismét a vírust az 5G-vel, a vakcinát a csippekkel. Egy szó mint száz, nagy volt az elégedetlenség az éjjeli szigorítás miatt!
Számítani lehetett rá, hogy a kezdeti sikertelenség után hamarosan napvilágot látnak olyan kijelentések: hét nap, tíz nap tapasztalata után valószínűleg szigorítanak. Nem lehetett volna azonnal a jó döntést meghozni? Így teljesen érthető, miért viselkednek a polgárok úgy, ahogyan: a kormány szigorít is, meg nem is, az emberek védekeznek is, meg nem is, be is oltatják magukat, meg sokan nem is. A fertőzöttek és elhalálozottak száma napról napra növekszik, miközben az átlagpolgár, aki olyan szerencsés, hogy még nem veszítette el senkijét a járványban, okkal gondolhatja, hogy létezik is valamiféle vírus, de az is lehet, hogy nem is.
