„Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: »A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.«” (Lk 3,1-6)
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
Elérkezett advent második vasárnapja. Egyre jobban fokozódik bennünk a várakozás és vágyakozás öröme az Urral való találkozásra. A mai evangélium megerősít bennünket, hogy nem kell abbahagynunk a készülődést. Keresztelő Szent Jánostól kapunk egy teljes útmutatót, hogy mit kell tennünk: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá…”
Az első lépés tehát, hogy feltöltsük a völgyeket! De mit jelent ez, hogyan csináljam? Ha szem előtt tartjuk Krisztus tanítását, s abba mintegy tükörbe tekintünk, akkor látnunk kell, hogy mennyi völgy, gödör, hiányosság, üresség van a lelkünkben, ami egyébként boldogtalanságunk forrása is. Elsősorban látnunk kell a mulasztásainkat a kötelességteljesítés terén. El kell gondolkodnunk, azon, hogy Krisztus igazi követői, azaz öntudatos keresztények vagyunk-e, mint családapák, családanyák, mint földművesek vagy gyári munkások vagy hivatalnokok, az iskolában és a munkahelyen, a családban vagy a közéletben.
Ha a Jézus által megdicsért imádkozó vámos lelkületével tekintünk önmagunkba, akkor egészen biztos, hogy felfedezzük, mennyi a völgy, az űr, a hiány az életvitelünkben, amit mind az eljött és eljövendő Megváltó kegyelmével kell ezután kitöltenünk. Éppen ezért nincsen igazi advent bűnbánat nélkül. A közeledő Jézus valódi bűnbánatra int mindnyájunkat.
Második lépésben a hegyeket és a halmokat kell elhordanunk. Ez alatt azt kell értenünk, hogy megvizsgáljuk magunkat, milyen „magaslaton” éljük az életünket, vagyis mennyi gőg, beképzeltség, meg nem értés van bennünk, amikor a példabeszédbeli farizeus módjára összehasonlítjuk magunkat embertársainkkal, amikor szomszédaink, munkatársaink fölött ítélkezünk, és büszkén valljuk: Nem vagyok olyan, mint ők. Legyünk alázatosabbak, és akkor könnyebb lesz a megbontott egységért küzdeni vallási, társadalmi és nemzeti téren is. A betlehemi Jászol előtt eltűntek az ellentétetek, mert Szent Pál szerint a keresztény „új teremtmény”. (2 Kor 5,17) Ahogy fogalmaz: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban”(Gal 3,28), akiben elérkezett közénk az Isten országa.
A harmadik lépésben pedig „Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá”. Ebben benne van minden, ami elferdülés a szent Evangéliumtól. Tekintsünk önmagunkba. Mennyi elhajlás van bennem a keresztségi fogadásoktól, amelyeket bérmáláskor megismételtem, s minden évben húsvét éjszakáján gyertyával a kezemben megismétlek. Itt az ideje, hogy a Szent Evangéliumot kezünkbe vegyük és mintegy lelki tükörbe tekintve felfedezzük elferdüléseinket. Egyenesítsük ki újra lelkünk útját az Úr számára, hogy ismét szívünkhöz találhasson a kegyelem órájában. Tehát ragaszkodjunk a tiszta tanításhoz, amit az evangélium és a Katolikus Egyház nyújt számunkra, hiszen annyi hamis tannal találkozunk a világban, amik elferdítik a krisztusi igazságot. Igen nagy veszélyt jelenthet az, ha más vallásokba beletekintve különböző dolgokat keverünk bele a katolikus kereszténységünkbe, azzal az alapelvvel, hogy ami számomra tetszik, és nem látom ártalmasnak, azt alkalmazom a saját életemben. Értem ez alatt azt, hogy a keresztény életünkbe még belefér a jóga is, a jóslás is, a horoszkóp, a tajcsi, csikung, mandalák, homeopátia, Bach-virágterápia, drágakő-terápia, kineziológia, transzcendentális meditáció, ezoterikus angyal idézés – itt nem az őrangyalokhoz való imádságra gondolok, akiknek tudjuk a neveit, és a Szentírásban is szerepelnek, mint például Szent Mihály arkangyal, hozzájuk nyugodtan lehet imádkozni –, valamint a reinkarnációba (lélekvándorlás) való hit. Ezek a veszélyek mindenkor leselkednek ránk a hétköznapjainkban, hogy minél jobban eltávolítsanak bennünket Istentől.
Ragaszkodjunk hát az igaz élő Istenhez, a mennyei Atyánkhoz, a Teremtőnkhöz, akit Jézus nyilatkoztatott ki az emberiségnek, aki mindig kész bennünket a szerető karjaiba venni. Ne felejtsük el azt, hogy az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, aki nem udvariassági látogatást akar tenni nálunk, hanem lelki békével, az ő békéjével akar megajándékozni bennünket. De ezt az ajándékot csak akkor tudjuk befogadni, ha előzőleg a gödröket feltöltöttük, a hegyeket elhordtuk, s a göröngyöst simává tettük, ha előbb megsirattuk bűneinket, és megszabadultunk tőlük. A bűnbocsánat szentsége tehát fontos szerepet játszik az adventi előkészületben. Megtisztít minket a vétkeinktől, és egy egész sor energiaforrást szabadít fel bennünk a szeretet titkának az átélésére és megvalósítására. Utána már nem kötelességből fogjuk tenni a jót, hanem buzgóságból. Már nem félünk attól, hogy szeretetünk nem talál viszonzásra. Már nem lelkiismeret-furdalástól gyötörten, hanem örömmel és békével telnek a várakozás napjai. Azt érezzük meg, hogy a hétköznapok látszólag szürke világában is lehet érvényesíteni, diadalra juttatni az igazságosságot, a hűséget, a megértést, az egyetértést és a szeretetet.
Ámen.
