A RAMSARI EGYEZMÉNY
Február másodika a vizes élőhelyek világnapja, annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért. Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a XX. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás.
A Ramsari Egyezményt 18 alapító ország írta alá, de ötven év alatt mintegy 150 ország csatlakozott az egyezményhez. A csatlakozás feltétele, hogy az adott ország legalább egy, a kritériumoknak megfelelő vizes élőhellyel rendelkezzen. A volt Jugoszlávia területén a Ludasi-tó és az Obedska bara (Obedi láp) voltak az első olyan vizes élőhelyek, amelyeket felvettek (1977) a Ramsari Egyezménybe.
Szerbia területén tíz természetvédelmi terület, köztük 9 speciális természeti rezervátum került a Ramsari Egyezmény listájára, ezek a következők: Ludasi-tó, Sóskopó, Felső-Duna, Obedska bara, Óbega-Császártó, Kovilj-Péterváradi-rét, Labudovo okno, Zasavica és a Pešteri fensík Speciális Természeti Rezervátum, valamint a Vlaszinai Különleges Természeti Értékű Táj.
A vizes területek nemcsak a honos növény és állatvilág szempontjából jelentősek, hanem a vonuló madarak számára is igen fontos pihenő, táplálkozó és búvóhelyül szolgálnak. A vizes élőhelyekre a legnagyobb veszélyt a környező mezőgazdasági területekről bemosódó vegyszerek, a növekvő turizmus, a vízi sportok, a vízutánpótlás hiánya, valamint a túlzott halászat és nádvágás jelenti.
ÁTALAKULÓ LUDASI-TÓ
A Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum Szabadkától keletre húzódik. Az idők folyamán a tó körül több település, Palics, Hajdújárás, Ludas, Nosza és Királyhalom létesült, amelyek lakói nagyban függtek a vízi világ adta lehetőségektől. Az itt élő emberek ügyesen használták fel a gyékényt és a nádat. A halászat és a vadászat volt a lételemük. A nádas élelmet, tüzelőt, építőanyagot és vészhelyzetben menedéket nyújtott. Téli nádvágást a jelentősége miatt téli aratásnak is nevezték.
A tó és környéke az észak-déli madárvonulási útvonal egyik jelentős pihenőállomása, a nádi énekesmadarak és a vízimadarak fontos gyülekező, táplálkozó és éjszakázó helye is egyben. A tavaszi belvizes, nedves rétek a parti madaraknak, cankóknak kínál táplálkozó- és pihenőhelyet. A nyári ökológiai kutatótáborok keretében 1985-óta folyik szervezett madárgyűrűzés.
Örvendetesen elszaporodott a nyári lúd (Fotó: Gergely József)
A múlt század közepéig a tó egységes mocsárvidéket alkotott a Körös-ér kiterjedt árterével. Az ér tiszta vize táplálta a tó északi részének gazdag élővilágot rejtő nádasát. A Körös vízgyűjtő területének lecsapolásával csökkent a terület vízutánpótlása. Napjainkban a Palicsi-tó jelenti a fő vízutánpótlását. Ez a víz azonban nem más, mint Szabadka részben tisztított szennyvize. A fokozott szervesanyag-terheléstől a nádas burjánzik, benőtte a ritka növények élőhelyének számító keleti magas partot és déli irányban terjed. A vízi életközösség fajgazdagsága megcsappant. A magas keleti löszpart sztyeppei növényzete a terjeszkedő nád, a bodza és akác miatt visszaszorult. Elvétve található itt szártalan csüdfű, tavaszi hérics és pusztai meténg. Végleg eltűnt a fekete kökörcsin.
A Ludasi-tó vizében a lebegő növényi plankton összetétele lecsökkent. Nyáron és ősszel a kékalgák veszélyes vízvirágzást okoznak. A zooplankton faj- és egyedszám-növekedése a vízminőség romlását mutatja. A tó környékén harminc szitakötőfaj jelenlétét sikerült bizonyítani. Nagy jelentőségű a zöld acsa és a lassú szitakötő megkerülése.
A halállomány összetétele is megváltozott, a XIX. század végéig az őshonos kárász dominált, mára azonban teljesen kiszorította az ezüstkárász, amely oxigénszegény vízben is jól szaporodik. A vadvizek jellegzetes hala volt a réti csík, de a tó szennyezettsége miatt már csak a Körös-érben fordul elő.
A számos kétéltű faj közül a leggyakoribb a tavi béka, a levelibéka és a zöld varangy. Az alkalmas helyeken gőték is élnek. A hüllők közül leggyakoribb a mocsári teknős és a vízisikló. A Ludasi-tó fontos szerepet játszik a vidraállomány megőrzésében. Elvétve találkozhatunk a vízhez kötődő hermelinnel is. A rezervátum területén mintegy 250 madárfaj fordul elő, közülük 80–90 faj rendszeresen vagy időszakosan költ a tavon és környékén.
A nádfoltok és a nyílt vízfelületek változatos élőhelyén költ a barátréce, a cigányréce, a böjti réce, a tőkés réce és a szárcsa. Örvendetesen elszaporodott a nyári lúd. A nádasok rendszeres fészkelője a barna rétihéja, több vegyes gémtelepben nagy számban költ a nagy kócsag, a megritkult vörös gém, a bakcsó és az üstökös gém. Az öreg, avas, kévésedő nádasokban jelentős költőállománya van a csilingelő hangú barkós cinegének. Rendszeresen fészkel a rejtett életmódú guvat, több nádiposzátafaj és nádi sármány.
A Ludasi-tó part menti nedves, mocsaras területeinek újjáélesztésében az aktív természetvédelmi intézkedésekkel egyre nagyobb sikereket ér el a rezervátum kezelője, a Palics–Ludas Közvállalat. A vízi bivalyok és a szürkemarha „bevetése” eredményesnek bizonyult, a burjánzó nádat hatékonyan „kezelik” a négylábú kérődzők.
