Régen szinte kifejezetten kötelező volt a jelenlétük, de még mindig sokan úgy vélik, hogy egy lakodalom nem az igazi vőfély nélkül. Ez egy régi szokás, többen úgy gondolnak rá, mint hungarikumra. Korábban erre egy vagy több, a családhoz közel álló személyt kértek fel. Azután úgymond mesterséggé vált és megjelentek a hivatásos vőfélyek is, akik kitanulták a lakodalmak levezénylését. Most már ugyanúgy lehet felfogadni őket, mint a zenészeket vagy a fotósokat.
A vőfélynek lényegében kettős a feladata, egyrészt vezeti a lakodalmat, másrészt szórakoztatja a vendégeket. Kikéri a menyasszonyt a szüleitől, elbúcsúztatja, a lakoma idején beharangozza a fogásokat és így tovább. Teszi mindezt rigmusokban. Ezeket régen tanítók, kántorok írták, manapság viszont sok vőfély dicsekszik azzal, hogy ő maga írja meg a rímes verseit. Egy vérbeli vőfély, különösen a nagy, falusi, akár több napig tartó lakodalmak esetén jelentős segítséget nyújthat a lebonyolításban, törődik a vendégekkel is, hogy az ifjú pár és a szüleik ellazuljanak, élvezzék is a mulatságot. Ahogyan az emberek és az igényeik változtak a korszakokon keresztül, úgy a vőfélyek, a megjelenésük és a feladataik is. Ezt a témát persze csak nagy általánosságban, szinte a sztereotípiák mentén taglalhatjuk, mert személyre válogatja, hogy minderről ki hogyan vélekedik. Ahány ház, annyi szokás. Szó szerint.
Manapság sok pár a kisebb, modernebb lakodalmak mellett dönt, amelyből kimaradnak a népi szokások, így vőfélyre sincs szükségük. A járványügyi korlátozások tovább rontottak a helyzeten. A Covid megjelenése után többen lemondták a lakodalmat, elhalasztották, csökkentették a létszámot, a szokásokat összesűrítették, mert a szabályok azt is meghatározták, hogy meddig tarthat egy összejövetel. Rosszul érintett ez mindenkit, akinek a lakodalmak kereseti lehetőséget jelentenek.
A vőfélyek időnként találkozókat is szerveznek – nemrég Szabadkán volt a Népkörben, tavaly elmaradt –, ezek során megmérettetik magukat, de fel is hívják a figyelmet arra, hogy ez a népi hagyomány bizony már nem is csak őrzésre, hanem ápolásra szorul. Ha nincsenek összejövetelek, nincs hol éltetni a szokásainkat, a hagyományainkat. Ráadásul egyre kevesebb a vőfély, sokan külföldre távoztak és kevés fiatal foglalkozna ezzel. Legalábbis ezt lehetett hallani a találkozón.
A szabadkai Népkörben nemrég megszervezett vőfélytalálkozó résztvevői (Fotó: Lukács Melinda)
A vőfélyek régebben kifejezetten csak férfiak lehettek, de már egyre több a női vőfély, azaz nőfély is. Elvégre miért ne tudna egy nő verselni és levezényelni egy lakodalmat?! A vőfélyek általában népi motívumos ruhákba öltöznek, a kellékeik közé tartozik a szalagos vőfélybot és a bokrétás kalap. A nőfélyek gyakran választják a népviseleteket, piros csizmával, fejdísszel, és valljuk be, lakodalmak látványos színfoltjai lehetnek. Egy nőfély elmondása szerint több esetben pont azért fogadják fel őket, mert szépen festenek népviseletben. Ami pedig a szöveget illeti, a nőknek is lehetnek magukra formált, de az ifjú párhoz szóló verseik.
Kiskorú vőfélyekkel is találkozhatunk, őket általában valamelyik hozzátartozójuk vezeti be a mesterségbe. Egy versmondó gyermek mindig aranyos, bár valakit megbotránkoztat, ha pajzán mondókákról van szó. Márpedig a vőfélyek szövegeihez akár ezek is hozzátartoznak, gyakran viccelődve, kétértelmű poénokkal. Ezt persze nem mindenki hallgatja örömmel, nem minden menyecske szeret irulni-pirulni a lakodalmán. Ugyanakkor mások kifejezetten szórakoztatónak tartják, azt mondják, olyan jó, mint a csípős paprika a pörköltben.
Mivel a vőfélyek nagyrészt továbbra is férfiak, az újabb kori felfogású fiatalok körében azt is hallani, hogy a nemi megkülönböztetés miatt nem akarnak vőfélyt a lakodalmukba. Ugyanakkor nem biztos, hogy attól még le kell tenni erről a szokásról, elvégre, ha egy lakodalomban megfér több vőfély, miért ne lenne egy nő és egy férfi? Ha még házaspárok is, az akár nagyon muris szövegekre, szerepjátékokra adhat lehetőséget. Manapság a vőfélyek sokkal rugalmasabbak, mint régebben, alkalmazkodnak az újabb időkhöz.
Ami talán a legkevésbé vitás, hogy szükség van valakire, aki vezet egy lakodalmat. Ne fájjon emiatt sem az ifjú pár, sem pedig a szülők feje. Ha viszont ez a nem a vőfély, akkor kicsoda? Újabban a ceremóniamesterek. Sokan az új vőfélyeknek nevezik őket. A ceremóniamesterek talán még rugalmasabbak, eltekintenek a népi szokásoktól, a rímes versektől és ezt nők is űzhetik bátran. Még sincs könnyű dolguk. Míg a népi motívumos ruházat mindig szép és alkalmas, addig jobban oda kell figyelni más ruhák esetében. Ez olyan dolog, mint ahogy nem illik fehérben megjelenni más esküvőjén. A női ceremóniamestereknek elegánsnak kell lenniük, de a kihívó öltözék visszataszító lehet. A kérdés persze az, hogy kinek mi számít annak. A férfiaknál is hasonló a helyzet. Egy igénytelen alak nem fest jól, de kellemetlen az is, ha elegánsabb és sokkal drágább öltönyben jelenik meg, mint maga a vőlegény. Az esküvőnek kizárólag az ifjú párról kell szólnia, sok ceremóniamester hangoztatja is ezt hirdetésében. A ceremóniamestereknek tehát úgy kell felhívniuk magukra a figyelmet, hogy közben a vendégek ne rajtuk legeltessék a szemüket, hanem a menyasszonyt és a vőlegényt nézzék. Ezt pedig azért is nehéz elérni, mert sokan pont azért lesznek vőfélyek vagy ceremóniamesterek, mert szeretnek szerepelni, a középpontban lenni.
Az se jó igazán, ha egy ceremóniamester úgymond túl bohócos, mert a vendégek lagziba mennek, nem gyerekzsúrra. Apropó gyerekzsúr! A lagzikon régebben is voltak játékok, mostanában pedig nagyon is divatosak lettek. Állítólag a fiataloknak ez nagyon bejön, mert feldobja a hangulatot. Sok ceremóniamester kifejezetten arra törekszik, hogy minél ötletesebb játékokat találjon ki. Nem biztos viszont, hogy erre mindenki kapható lesz, talán kiváltképp nem az idősebbek. Sokan bőven beérik a jó étellel, itallal, zenével, táncolással, beszélgetéssel. Nem mindenki akar egy lagziban például írogatni, valamiket kitölteni, egyáltalán gondolkodni. Az idősebb korosztályokat általában egyébként sem kell noszogatni, hogy egymással akár ismeretlenül is társalogjanak, mert ők egy olyan világban nőttek fel, amelyet nem jellemzett a technikai vívmányok okozta, egymástól való elidegenülés. Ha pedig egyébként is remek a hangulat, akkor azt kár megszakítani, még játékokkal is.
