Azt, hogy mit jelent az anyanyelv, a dél-afrikai polgárjogi harcos, Nelson Mandela a következőképp fogalmazta meg: „Ha egy emberhez olyan nyelven szólsz, amit megért, ez azt jelenti, hogy az értelméhez szólsz; ha viszont az anyanyelvén beszélsz hozzá, ez azt jelenti, a szívét érinted meg.”
Az anyanyelvnek van egy erőteljes érzelmi töltete, hisz ezt hallottuk már az anyaméhben is az édesanyánktól, ezen a nyelven mondtuk ki az első szavainkat, ezen a nyelven gondolkodunk, számolunk, álmodunk, sőt álmodozunk… Az idegen nyelveket is az anyanyelvre alapozva sajátítjuk el.
Az UNESCO 1999-ben február 21-ikét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította. A nemzetközi szervezet ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára.
Az esemény, amely e világnap létrejöttéhez vezetett, igen tragikus: Pakisztánban 1952-ben az urdu nyelvet nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Bangladesben, mely akkor még Pakisztán része volt, tiltakozások kezdődtek, mivel a bangladesiek anyanyelve nem az urdu, hanem a bengáli. A bengáli nyelvi mozgalom Dakkában február 21-én nagy tüntetést szervezett, de a rendőrség keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben és közülük ötöt megölt. Az esemény emlékére és Banglades javaslatára nyilvánították az anyanyelv nemzetközi napjává február 21-ét. 2000-ben ünnepelték meg először.
A Földön több mint 6000 nyelvet beszélnek, ezeknek körülbelül a fele veszélyben van. A veszélyeztetett nyelvek közül havonta két, őshonos lakosok által beszélt nyelv hal ki. Egy nyelv utolsó beszélőjének elhalálozása után a nyelv felelevenítése már nagyon nehéz, ezért egy nyelvet már akkor veszélyeztetettnek minősítenek a nyelvészek, amikor a beszélők száma százezer alá csökken. A nyelvek kihalásának folyamata megállíthatatlannak tűnik, állítják a tudósok.
Az UNESCO kifejlesztett és működtet egy online atlaszt a világ veszélyeztetett nyelveiről. Az interaktív felület folyamatosan frissül, és a 3000 veszélyben lévő nyelvet a veszélyeztetettségük mértéke alapján négy kategóriába sorolták: a sebezhető, a határozottan veszélyeztetett, a súlyosan veszélyeztetett és a kritikusan veszélyeztetett nyelvek.
A sebezhető kategóriába például azok a nyelvek tartoznak, amelyeket ugyan a legfiatalabb generáció tagjai, tehát a gyerekek még beszélnek, azonban bizonyos korlátok (leginkább az otthonok falai) közé szorítva. A legnagyobb veszélyben azok a nyelvek vannak, amelyeket már csak a nagyszülők beszélnek, ők is korlátok közé szorítva vagy rendszertelenül. A biztonságban lévő nyelvek azok, amelyeket az összes élő generáció tagjai beszélnek, s a generációk közötti átadásuk folytonos. Ezeket nem ábrázolja az Atlasz, az 1950 óta kihalt nyelveket viszont jelöli. Ezekből 231-et találni a térképen – a legtöbbet Afrika és Amerika területén.
A magyar nyelv biztonságban levő nyelv, de a csángómagyar nyelvjárás a veszélyeztetettek között található.
És melyik nyelvet beszélik a világon a legtöbben? – Az angolt! – vágja rá a legtöbb ember kapásból. Nem így van, a tudósok a lista készítésekor az anyanyelvi szinten beszélők számát vették tekintetbe, így az első helyen a kínai mandarin nyelv áll, amelyet 1,3 milliárdan beszélnek, a második helyen az arab, amelyet mintegy 500 millió ember használ, a harmadik a hindi, a negyedik az angol, melyet 350–450 millió ember beszél anyanyelvként. Ötödik helyen áll a spanyol, 322 millió ember anyanyelve. A magyar nyelv világviszonylatban a 62. helyen áll, európai szinten a 14.
Persze, ha a második nyelvként, az online térben használt nyelvet tekintjük, az angol kerül a lista élére.
Felmerül a kérdés, mely nyelveket beszélik a legkevesebben a világban. Egyike ezeknek a zápara nyelv, amelyet 2015-ben mindössze öten beszéltek Ecuadorban, az Amazonas vidékén, Pastaza tartományban. Az UNESCO úgy döntött, hogy megvédi a kihalástól ezt a kis etnikai közösséget. Az öttagú csoport tagjai akkor – hét éve – azt a feladatot kapták, hogy tanítsák meg a zápara nyelvet húsz gyereknek és egy nyelvésznek. Arról, hogy ez milyen sikerrel járt, sajnos nem sikerült friss információhoz jutni. Viszont a világsajtó a minap közölte a hírt, hogy 93 éves korában Chilében meghalt az írásbeliség nélküli jagán nyelv utolsó anyanyelvi beszélője.
Az anyanyelv nemzetközi napja kapcsán említett nyelvi sokféleség egyúttal kulturális sokféleséget is jelent, a kulturális sokféleség pedig általánosan elfogadott érték. A Földön a legjelentősebb nyelvi sokféleséget mutató terület Pápua Új-Guinea, ahol 850 nyelvet beszélnek. Itt olyan törzsek is élnek, amelyek tudatosan kerülik a kapcsolatot a külvilággal, így az ott beszélt nyelvekről csak sejtéseik lehetnek a tudósoknak. Nagyon valószínű tehát, hogy vannak még számukra is ismeretlen nyelvek a világon. Amikor pedig kihal egy nyelv, ezzel elveszítjük az emberiség szellemi kincsének egy részét is, annak a nyelvi közösségnek csakis rá jellemző hagyományait, kultúráját, világlátását is.
Mi, magyarok egy csodálatos, egyedi anyanyelvet mondhatunk magunkénak, amelynek hallatlanul gazdag a szókincse, erőteljes a kifejezőképessége, megfelel bármely tudományág szaknyelvi követelményeinek, és ki tudja fejezni az érzelmek minden árnyalatát. Gondoljunk csak az irodalomra! Nemrégiben olvastam egy anekdotát: Jókai Anna írónőt egyik regényének lengyel fordítója felhívta telefonon és azt kérdezte: Miért ad Nusi néni a konyhában inni az egereknek? Holott Nusi néni üldögélt a sötét konyhában és itatta az egereket. Ez minden magyar olvasó számára azonnal világos, érthető. A közös anyanyelv, kultúra, neveltetés okán.
Anyanyelvünkről József Attila így írt a Töredékekben: „Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.”
