Személyiségem kialakulásában, számos egyéb kulturális tartalom mellett, fontos szerepet játszott a jugoszláv zenei új hullám. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején zajló sajátos zenei forradalomnak koromnál fogva nem lehettem a közvetlen résztvevője, az új hullám elsősorban a mozgalmat meghatározó formációk lemezein és vezéregyéniségeinek utódegyüttesein keresztül jutott el hozzám, a kilencvenes évek elején megváltozott társadalmi körülmények tükrében sokszor megújult aktualitással. Gondoljunk csak a Haustor Radnička klasa odlazi u raj, avagy A munkásosztály a mennybe megy című dalára.
Dušan Vesić Bunt dece socijalizma (A szocializmus gyermekeinek lázadása) című kötetében mintegy négyszáz oldalon részletesen szól a jugoszláv zenei új hullám kialakulásáról, a mozgalom létrejöttét megalapozó társadalmi háttérről, akárcsak a kulturális jelenség legfontosabb szereplőiről. Könyvében kimerítő beszámolókat olvashatunk a ljubljanai Pankrti, a maribori Lačni Franz, a rijekai Paraf és Termiti, a zágrábi Azra, Film, Haustor, Parlament és Prljavo kazalište, az újvidéki Pekinška patka, valamint a belgrádi Piloti, Idoli, Električni orgazam és Šarlo akrobata együttesekről.
Vesić megállapítása szerint a hetvenes évek második felében a szocialista rezsim többé-kevésbé lemondott önmagáról. A társadalmat a korrupció és a hipokrízis hatotta át. Ilyen viszonyok közepette az új hullám elsősorban azokat szólította meg, akik nem akartak munkaakcióra menni, mert nem szerettek volna ingyen dolgozni; akik nem léptek be a pártba, mert nem hittek benne; akik nem értettek egyet a rendőrség túlzó felhatalmazásával; akik nem akarták megdönteni a rendszert, mert nem volt másik, amivel helyettesítették volna; de akik tudták, hogy nem úgy állnak a dolgok, ahogyan azt hivatalosan állítják, és beszélni akartak erről.
Ez az életérzés tükröződik a kor meghatározó nagylemezén, amelyet három fiatal belgrádi együttes – az Idoli, a Šarlo Akrobata és az Električni orgazam – jegyez, s amelyet a zágrábi Jugoton lemezkiadó jelentetett meg. A Paket aranžman 1981 februárjában látott napvilágot, és nem túlzás azt állítani, hogy mindörökre megváltoztatta a rockzenét a régióban, s ami talán még ennél is fontosabb, az album negyven év elteltével is – mind zeneileg, mind szövegileg – ugyanolyan frissen hangzik, mint megjelenésekor. Mindhárom együttes a lehető legtöbbet hozta ki abból a néhány dalból, amellyel a lemezen szerepel, a különböző zenei stílusok pedig, mint a gitárpop, a garázspunk, a ska, a fehér reggae, a posztpunk és a pszichedelikus hangzás egészen jól megférnek egymás mellett, és kiegészítik egymást.
Az Idoli négy szerzeménnyel szerepel az albumon, a négy dal közül három szám programszerű leszámolás a huszadik század három vészes ideológiájával. Az album legnépszerűbb slágere, a fülbemászó Maljčiki a kommunizmussal, amelybe a hurráoptimista szöveg miatt nem lehetett belekötni, holott mindenki tudta, hogy az együttes gúnyolódik a szocrealista értékekkel és életérzéssel. A Schwüle über Europa avagy Fülledtség Európa felett a nácizmust veszi górcső alá. Ebben a dalban szándékosan félelemkeltőn hangzik a német nyelv, az együttes tagjai egyébként szöveg gyanánt a német szótárból véletlenszerűen olvastak fel összefüggéstelen frázisokat. A nyolcperces Amerika Vlada Divljan frontember kísérletezése a zenei monotónia megfogalmazására, egyben reakció a kapitalizmusra. Az együttes negyedik dala a Plastika címet viseli, és üzenetében ma talán még időszerűbb, mint megjelenése pillanatában: „Ja nosim plastično odelo, / i plastika je moja hrana, / možda sam plastičan i ja.” (Avagy: „Műanyag ruhaneműt viselek, / és műanyaggal táplálkozom, / lehet, hogy jómagam is műanyag vagyok.”)
Az Električni orgazam három dallal képviselteti magát a lemezen. A zseniális Krokodili dolaze a totalitarista diktatúra pszichedelikus hangulatát hordozza magán, a Zlatni papagaj pedig az első igazi belgrádi punkhimnusz, amelyre házibulikon tíz évvel később is nagy előszeretettel pogóztunk, annál is inkább, mert az a társadalmi réteg, amelyet a dal kigúnyol, vagyis a szülők által agyonpénzelt, mindenki mást lenéző, egyéni véleményt megfogalmazni képtelen egyének még kifejezettebben voltak jelen a kilencvenes évek elején, mint a nyolcvanasokban. A csapat harmadik dala a társadalomkritikai éllel bíró, szintén punk hangzású Vi, amely a lelkiismeretlen tömegembert szólítja meg, kissé talán túl direkt módon. Az együttes még ugyanabban az évben megjelentette első nagylemezét, amely az új hullám és a posztpunk jegyében készült. Az elkövetkező évek során módosul a csapat hangzása, rockosabban szólnak majd, egy valami azonban sohasem változik meg a frontember Gile és társai esetében: a ma is működő Električni orgazam mindvégig ízig-vérig urbánus együttes marad.
A háromtagú Šarlo akrobata sajátos jelenség volt a belgrádi és a volt jugoszláv zenei univerzumban. Kulturális üstökös, amely a ritmikus kifejezésekkel kísérletező, slágermentes Bistriji ili tuplji čovek biva kad... című egyetlen album megjelentetése után feloszlik, hogy helyette a nyolcvanas évek talán két legnagyobb hatású bendje jöjjön létre. Dušan Kojić Koja megalakítja a Disciplina kičme, Milan Mladenović pedig az Ekatarina Velika című együttest. A Paket aranžmanon a Šarlo akrobata négy dallal szerepelt. Kettőt Milan, kettőt pedig Koja írt. Az albumnyitó Ona se budi teljesen újféleképpen ábrázolta a nőiséget, olyannyira, hogy még ma is teljesen frissen hat, az Oko moje glave pedig a parkban futkosó, késsel hadonászó betegekről szól. Koja írta a Mali čovek című szerzeményt, amely az akkori szocialista kisemberről, tágabb értelemben a konvenciók rabjaként élő emberről szól, aki nagyon szívesen átlépné azt a bizonyos elképzelt választóvonalat, amellyel változtathatna életén, csak az előírt szabályok, beleplántált berögződések és a félelem a felelősségre vonástól megakadályozzák ebben. Koja nevéhez fűződik a lemezzáró Niko kao ja című dal is, amely méltó befejezése egy korszakmeghatározó lemeznek. A másfél perces antisláger gyakorlatilag a háromszavas dalcím pergős ritmusban történő ismétlésében merül ki: „Niko, niko kao ja! Nikad niko kao ja!” Avagy: „Senki sem olyan, mint én! Soha senki sem lesz olyan, mint én!”
A Niko kao ja egy egész nemzedék életérzését fejezte ki, másfél percbe sűrítve azt az intellektuális lázadást, amelynek tétje, hogy életed minden pillanatában magadat add, eredeti legyél, különbözzél: véleményed mindig saját legyen, alkotásod pedig tükrözze egyéniséged. Ez a szemlélet jellemezte az új hullám együtteseit, köztük az Idolit, az Električni orgazamot és a Šarlo akrobatát is. Ezt éreztük, amikor a felboruló értékrend közepette a kilencvenes évek elején (újra)felfedeztük a lemezt, és ezt érezni ma is, amikor újra meg újra lejátsszuk az albumot. A Paket aranžman mindmáig a jugoszláv zenei új hullám gyöngyszeme maradt – a kreatív őrület zseniális lenyomata.
