Nehéz lezárni egy háborúk és pusztítás által meghatározott korszakot úgy, ha azt követően mindig olyan folyamatokat kezdeményez valamelyik fél, amelyik éppen ezt a korszakot eleveníti fel, s nem a megbékélésnek, a helyzet rendezésének, a kapcsolatok helyreállításának a szándékával, hanem éppen ellenkezőleg: az egymásra mutogatásnak, a vádaskodásoknak és a jövőbe tekintő gondolkodástól való teljes elfordulásnak a szándékával. Annak ellenére, hogy a múlt kellő tapasztalatot nyújt ennek a módszernek a káros hatásairól, Koszovó most mégis egy ilyen lépés megtevését harangozta be, s ez a bejelentés, sajnos, teljesen összhangban is áll a jelenlegi kormánynak, kormányfőnek a politikájával, mely a Szerbiával fennálló fagyos viszonyok további hűtésére, felelősségre vonásra, követelőzésre és a dialógus kerülésére alapoz. Népirtás elkövetése miatt hamarosan pert indít Pristina Belgrád ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon – így a bejelentés. Teszi ezt annak ellenére, hogy az elmúlt húsz év három példát is statuált arról, hogy valamennyi hasonló próbálkozás egyszerűen sikertelen a bíróság előtt. Először Bosznia-Hercegovina keresetét utasította el a Nemzetközi Bíróság 2007-ben, majd egy tollvonással vetette el Horvátország Szerbia elleni, s Szerbia Horvátország elleni beadványát 2015-ben. Nem tudta ugyanis megállapítani, hogy a háborús bűncselekményeket valóban azzal a céllal követte el bármelyik fél is, hogy a másik nemzet tagjait kiirtsa, a bírósági ítélet meghozásához népirtás ügyében pedig egyértelműen ennek bizonyítására van szükség, hangzott el évekkel ezelőtt.
Mi lehet akkor, ismerve az elmúlt évtizedek bírósági gyakorlatát is, a valódi célja a koszovói vezetőségnek a bírósági per elindításával, vagy – egyelőre maradjunk annyiban – a perrel való fenyegetéssel? Albin Kurti koszovói kormányfő nemrégiben bekövetkezett brüsszeli látogatása és az azon elhangzottak alapján minden bizonnyal le lehet vonni néhány következtetést. Ekkor ugyanis, a nemzetközi tényező bevonása ellenére, a nem kizárólag belpolitikai célú kijelentések sora bizonyította, hogy nincs kedve a dialógussal, rendezési ötletekkel foglalkozni, pedig neki kéne a leginkább ezzel
foglalkoznia. Kurti Brüsszelben – ahol éppen meggyőződésével ellentétes irányba próbálta mindenki elmozdítani – közölte, a Belgráddal folytatott párbeszéd nem szerepel kormánya elsődleges céljai között, a prioritás a munkahelyteremtés, a gazdasági élet felpezsdítése, a koronavírus elleni küzdelem, továbbá az igazságügyi reformok végrehajtása. Valahol ezek alatt a pontok alatt lehet a prioritáslistán megtalálni a Szerbiával való kapcsolatok tartós helyreállítását, de még így is feltételei vannak annak, hogy egyáltalán tárgyalni kezdjen. Kurti visszatérne Martti Ahtisaari volt finn elnök, Nobel-békedíjas diplomata 2007-es tervéhez, mely a tartománynak függetlenséget, a szerbségnek zónákat, a szerb ortodox egyháznak pedig védelmet irányzott elő. Belgrádnak el kell ismernie továbbá Koszovót, hárommilliárd eurós háborús kártérítést kell fizetnie, ezek a további feltételek. Lemondta a májusra tervezett brüsszeli egyeztetést is, s közölte, hogy Belgráddal majd valamelyik helyettese foglalkozik a jövőben. A folyamatnak ebben a szakaszában a szerb és a koszovói elemzők szerint is elképzelhetetlen, hogy Belgrád beleegyezzen Kurti ultimátumaiba, így megkérdőjeleződött ismét a dialógus folytatása, s annak sikere. Nemzetközi nyomásgyakorlásra lenne szükség, ebben mindenki egyetért.
Nem fér hozzá kétség, hogy, az elmondottakkal összhangban, a koszovói vezetőség mindenekelőtt el akarja terelni a figyelmet a valódi gondokról a bírósági perrel, s mindenáron fenn akarja tartani a konfliktust Belgráddal, hogy aztán egy-egy megállapodásért, „szívességért”, megfelelő jutalmat könyvelhessen el. Az utóbbi években előnytelenné vált helyzete a párbeszédben, nem teljesítette a megállapodásba foglaltakat. Régi taktika, ami olykor valóban beválik. Nem biztos, hogy mindenkinek lesz elegendő türelme most hozzá egy évtizedek óta fennálló európai konfliktus esetében.
