Ha viccesen, röviden és élethűen akarom meghatározni azt a testi, lelki, szellemi és vérségi alapon nyugvó kötelekét, amit a családnak nevezünk, akkor nekem mindig a Mézga család című rajzfilmsorozat főcímdalának egy részlete jut elsőre eszembe: „Van minálunk hajcihő, kitűnő hangulat. Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj. Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet. Egy se nyafog, kesereg, tréfa csupán a baj.” Nyilván ennél jóval bonyolultabb a helyzet és a család egy sokkal összetettebb emberi kötelék- és kapcsolatrendszer. Azonban a dalocska mégiscsak rávilágít a lényegre: a papa és a mama szeretetközössége és házassága a természetes alapja a családnak, amely a gyermekekkel válik még teljesebbé, és lesz egyben a társadalom és a nemzet fundamentumává. Az ENSZ döntése értelmében 1994 óta minden május 15-én megünnepeljük a család nemzetközi napját, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a családra és annak a társadalomban elfoglalt helyére, mivel erre épül világszerte minden társadalom és ország.
A családban közös a gond és az öröm, ezen osztozkodnak a szülők és a gyerekek a mindennapokban, miután a vér szerinti és érzelmi kötelékben együtt élő emberek egész életükben segítik és támogatják egymást. A szoros érzelmi és rokoni kötődésen alapuló közösség biztonságot és szeretetet nyújt a családtagoknak. A család ugyanis legtöbbször ösztönző erő, biztos háttér és menedék a családtagok számára. A család az a közösség, amely többnyire a legkilátástalanabb helyzetekben is megtart, és visszafogadja az eltévelyedett tagjait. Olyankor is, ha már a családtag tette már-már megbocsáthatatlan, és akkor is segít, amikor már mindenki más kihátrál mögüle. A család a társadalom legfontosabb intézménye, és egyben fundamentuma, amelyre aztán ráépül minden, ami egy társadalmat társadalommá, egy országot országgá tesz. Ez a közösség legkisebb egysége, ezért élete folyamán erőteljesen meghatározza az egyént. A családok őrzik az emberi és szakrális értékeket, a nemzeti hagyományokat, mindazt, ami nélkül darabjaira hullna szét az élet.
A család összetartó és megtartó erő az egyén és a közösség számára is. Alapvetően meghatározza a gyermek fejlődését, a lelkiismeretességének, a felelősségtudatának és önbecsülésének a kialakulását is. A gyermek ugyanis a családi minta segítségével tanulja meg, hogyan viszonyuljon embertársaihoz, és hogyan kezelje azokat az ösztönző tényezőket és korlátokat, amelyek felnőttként is végigkísérik az életét. A családi összetartás és a szülők szeretete olyan lelki hátteret és biztonságot biztosít a gyermeknek, amelyből hosszútávon profitálhat és egészséges önálló, kiegyensúlyozott felnőtté válhat. A személyiségünket ugyanis nagymértékben befolyásolja, hogyan és milyen családban nőttünk fel, mert az ott tanult viselkedési minták alapján éljük meg és kezeljük helyénvalón vagy helytelenül örömeinket és gondjainkat, valamint minden mást az emberi kapcsolatainkban.
A korszellem szerint a hagyományos családforma és a házasságkötés elavulttá vált. Ezért egyre divatosabb az élettársi kapcsolat is, akárcsak az, hogy a párok a házasságkötés helyett vagyonszerződést kötnek. Sajnos, egyre több a csonka család, a gyermekét egyedül nevelő elvált szülő is. A család hasznosságával viszont a társadalom nagy része továbbra is egyetért, és ragaszkodik hozzá. A legtöbben ma is úgy érzik, hogy a hagyományos házasság és családi forma ideje nem járt le, ezért igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a szeretetet és az összetartást megőrizzék.
