Egy évvel a Banánliget megjelenését követően került az olvasó kezébe Fehér Béla újabb műve, az Ördögcérna. Az előzőt a közelmúltban ismertettem ebben a rovatban, az utóbbit is örömmel véleményezem.
A történet kerete, hogy egy filmes gárda megszáll egy hajdúsági fogadót, hogy filmet forgasson a szerző harminc évvel korábban megjelent, Zöldvendéglő című regénye alapján. Természetes, hogy az onnét átvett szereplőket színészek jelenítik meg, az viszont már nem magától értetődő, hogy a regényszereplők egy évszázad után is ott tekeregnek a forgatás színhelyén. Ez Fehér Béla: nála összefolyik az idő, különös figurák népesítik be a történeteket, amelyek közül többet közvetítők által, a regényszereplők korábban tett feljegyzéseiből ismer meg az olvasó. A Zöldvendéglőben megjelenő ördögök, meg a péklapáton utazó, garabonciás elbeszélő nem maradtak el az Ördögcérnából se, ráadásul a Nyugat folyóirat majdnem teljes szerzőgárdája (az első és a második nemzedékből, vegyesen) is megjelenik, kiegészítve EP prózaíróval, akinek humora egyenesen utal Esterházy Péter személyére, aki a cselekmény idején már ugyanúgy halott, mint a felvonultatott nyugatosok.
Elbeszélésében a szerző a XVI. század első felében spanyol nyelvterületen született pikareszk regény formai jegyeihez tér vissza. A történetet rövidebb fejezetekre darabolja, ezeket akár véletlenszerű sorrendben is olvashatnánk, de szerencsére belénk idegződött, hogy a könyvet az elejétől a vége felé tartva olvassuk, így a sorrend tekintetében az elbeszélő szándéka, nem pedig a véletlen érvényesül. Ez az állítás ugyan nem áll meg a lábán, mert több elbeszélője van a regénynek, erre később visszatérek.
A pikareszkre utaló másik formai megoldás, hogy a fejezeteket rövid tartalmi összefoglaló, praefatio, avagy bevezető szavak, előbeszéd vezeti be. Gondoljunk csak Cervantes Don Quijote című pikareszkjére, az valamikor kötelező olvasmány volt az iskolában: „VII. FEJEZET. Don Quijote híres harcza a hosszú karú óriásokkal, a miket Sancho Panza szélmalmoknak nézett.” Ha rémlik valami, akkor íme egy előbeszéd az Ördögcérnából: „Praefatio, amelyben új tobogán születik, kénköves ördögszar, tűzben hamvadó bocskor.”
A forgatás helyszínéül szolgáló Sárga Pipacs fogadót immár a negyedik generációs fogadós, IV. Rideg vezeti, mind a négy férfi feleségének Gilike volt a neve. A nevek Fehér Béla erősségei: Vági Pipó vezető operatőr (a 163. oldalon: segédoperatőr), Viszkléder Lojzi, az infantilis tréfamester, Stencinger Hangya, a kettes számú operatőr, Lombos Győző filmrendező, Kormányos Kormi Géza forgatókönyvíró, Lulla, az ördögfióka.
Az elbeszélők: Szerző, Lexicus (Berettyó Gyula helytörténész), Putto, a Péklapáton utazó Tobogán, II. Rideg fogadós. Szólamaik pikareszk módon váltakoznak, de még a történeteiken belül is csavarodnak az időszálak. Putto ezt a következőképpen magyarázza: „Mert az idő nem úgy megyen, hogy a múltból halad toronyiránt egyenesen, hanem csigásan kanyarog, tekereg, vagyis úgy fonakódik előre, hogy vissza-visszatér, belekapdos abba, ami már eltelt, de abba is, ami majd eztán jön.” Ha úgy gondolnánk, hogy ez a teória csupán egy garabonciás képzelgése, vessük össze Albert Einsten tudós meglátásával: „Nekünk, akik hiszünk a fizikában, a jelen és a jövő közötti különbségtétel csupán képzelgés, bármily makacsul is tartja magát.”
További nevek a regényből: Mesteruccai Posta Salamon, dr. P. P. urológus, Koronka Sunyó, a nagy drámai színész, Upor Lóránt művész úr, Baziliszkusz asszisztens, Elepi Kőszál, II. Rideg Gilike édesapja, Patkós Ködmöndiné, vagyis Bazsarózsi, Rothkugel Frideri. II. Rideg papíron rögzített elbeszélésében a Nyugat írógárdája mellett a magyar népmesék alakjai is feltűnnek. A mesehősök és a magyar hiedelemvilág heroikus figurái közt ördögök kóborolnak, antropomorf figurájukkal több szereplő is találkozik, így nem meglepő, hogy kiemelkedő szerepet nyer a merde diaboli, avagy a Teufeldreck, vagyis ördögszar, a szertebolyongó excrementuma.
A Zöldvendéglő bámulatosan pazar nyelvezete visszaköszön az Ördögcérnában: „Itt vagyok, ragyogok! Mit ad a magyarok Istene! Bevezetés így megkésve? Talán elaludt a fabulátor, vagy mi a csókos fagyöngy? Dehogy. Megszoktátok, mint baka a talpalást, hogy a praefatióval kezdődik minden, én meg bólogatok, szent igazatok van, még akkor is, ha nem, mint most. Az élet jó ideje azon mesterkedik, hogy mindent a teje tetejére fordítson. Meglássátok, a végén a fák gyökere lesz fejül, a lombja ájul, hovatovább gödröt vájunk, úgy szüretelünk piros almát. Praefatióm arra szolgál, hogy megtuggyátok, miként tettem szert sütőlapátomra, mely hűséges társa a szállva vándorlónak, aki lettem a magas ég és a levegőn túli mélység irgalmából, ámen. Légi lapátom nem közönséges. Suhan, akár a tollas angyal, de ha kell, lebeg, forog, bókol, akár a füstös seggű kísértet. Ülök a rúggyán, én, az apokalipszis ötödik lovasa, ki Remény névre hallgat. Mögöttem lohol a hatodik, Therminator. Addig jó, míg nem látod röptünket! Megint ámen.”
A Sárga Pipacs fogadó egyfajta idő- és dimenziókapu, ördögök, ördögfik, szellemek, lidércek (lúdvércek) jutnak révén az emberi világba, ember viszont nem léphet át a kapun, bár akad, akinek sikerül. Ezt a dimenziók, világok közti átjárót a Földön az ördögcérna (lícium) cserjéje jelzi. Ez az átjáró el is viszi a teljes regényt a fenébe: a filmet nem fejezik be, csonka marad a történet. Ami megmaradt: a páratlan hasonlatok, fordulatok és a remek káromkodások. Amíg a Banánliget történetét a komikus helyzetek teremtették meg és vitték előre, addig az Ördogcérna a nyelvi humor teremtménye, e tekintetben is visszatérés az 1990-es Zöldvendéglő lebilincselő sodrású nyelvi világába, amit ugyanúgy átjárnak az időbeli korlátokat nem ismerő szellemek, hozzátartozók alakjai, mint a Törökméz, meg a Romvürdő című regényeit. Olvasnám boldogan kacagva tovább, de a szerzőből egy apokaliptikus jelenet után kifogy a szufla, egyszerűen abbahagyja az eleve végtelen történet további elbeszélését. Vagy kiutat teremt a folytatáshoz? Ha igen, akkor Puttón kívül új szereplőket kell találnia, mert az Ördögcérnát az amerikai, megtörtént eseményekre alapozó filmek stílusában zárja, elmondja szereplői sorsának későbbi alakulását.
Azoknak ajánlom, akik még képesek nevetni, nem akarnak a gondokba savanyodni, és nem bánják, hogy ha olvasmányuk pusztán csak szórakoztat. De azt nagyon!
