A klasszikus bírósági drámák erőssége az izgalmas alapszituációban, a feszültséget folyamatosan adagoló történetvezetésben, a pergős dialógusokban, érvek és ellenérvek állandó ütköztetésében, nem utolsósorban a végső kimenetel előreláthatatlanságában rejlik. Kevin Macdonald Guantanamói napló (The Mauritanian) című filmjére a felsoroltaknak csak egy része vonatkozik, s noha a film cselekménye alatt csupán néhány percre látunk bírósági tárgyalótermet, igenis bírósági drámáról van szó, amelyik egy nagyon kényes ügyet dolgoz fel. A mű Mohamedou Ould Slahi Guantánamói napló – Feljegyzések a fogolytáborból könyve alapján készült, és a szerzőnek a vitatott törvényességű börtöntáborban töltött időszakáról szól.
Az Egyesült Államoknak a Kuba déli részén lévő Guantánamói-öbölben található katonai támaszpontján a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után a George W. Bush vezette adminisztráció a terrorizmussal gyanúsított személyek részére fogolytábort hozott létre. Nyilván azért itt, hogy amerikai területen és jogvédelmen kívül vallathassák a feltételezett terroristákat, hiszen kubai területként Guantánamón nem érvényesek az amerikai törvények, és az amerikai alkotmány is csak közvetetten, a katonai szabályzatokon keresztül. Ennek köszönhetően történhetett meg, hogy a film főhőse is indokolatlanul több mint tizennégy évet töltött a hírhedt táborban, úgy, hogy közben még vádat sem emeltek ellene, és sohasem sikerült bármit is bizonyítani az ellene felhozott vádakból. Akárcsak számos másik fogva tartott esetében, bár nem tudni, hogy erre volt-e egyáltalán komoly szándék, a WikiLeaks által 2011-ben megjelentetett amerikai dokumentumokból ugyanis az derült ki, hogy a hírhedt börtön legfontosabb célja nem is a veszélyes bűnözők bezárása, hanem az információszerzés.
A mauritániai származású Mohamedou (1970) egy ösztöndíjnak köszönhetően még tizennyolc évesen Németországba költözött, ahol nagyon fiatalon kapcsolatba került az ottani iszlamista csoportokkal. Ennek következtében 1991 és 1992 között tagja volt az al-Kaidának, amely akkoriban (amerikai segítséggel) az afganisztáni kommunista rezsim megdöntésén szorgoskodott, ám a polgárháborút követő zűrzavaros helyzetben csakhamar szakított a szervezettel. Ettől függetlenül a New York-i ikertornyok elleni támadás után az amerikai hatóságok terrorista csoportokkal való együttműködéssel gyanúsították, többek között azt szerették volna rábizonyítani, hogy toborozta a terrorista szervezetnek az embereket Németországban, és a szeptember 11-ei támadás megszervezésében is részt vett.
A terrorizmus ellen nagyon nehéz hatékonyan harcolni az emberi jogok bizonyos fokú korlátozása nélkül, ugyanakkor felettébb elgondolkodtató, amikor a gyakran az alapvető emberi jogokra hivatkozó nagyhatalom megengedi magának, hogy a nemzetbiztonság nevében sárba tiporja ugyanazokat. Az USA terrorizmusellenes küzdelmének eme szégyenteljes fejezetéről a sajtóból, a kiszivárogtatott dokumentumokból, a kiszabadult rabok beszámolóiból és művészi alkotásokból már bőven tájékozódhattunk az elmúlt években. Mohamedou Ouls Slahi története azért lehet mégis érdekes, mert személyes élményeken alapszik, és betekintést nyújt a fogolytáborban zajló szörnyűségekbe. A fogva tartott férfi folyamatos megaláztatásoknak, fizikai és pszichikai kínzásoknak volt kitéve: el kellett viselnie a szélsőségesen hideg hőmérsékletet cellájában, napokig tartó alvásmegvonással sújtották, hosszú órákon keresztül megláncolva álldogált, éheztették, illetve kényszerítve etették/itatták, szexuális visszaélések áldozata volt, érzelmi fenyegetés útján zsarolták ki bevallását, és egyéb brutális bánásmódban részesült.
A témájából kifolyólag a Guantanamói napló érdekfeszítő alkotás, amelynek középpontjában a táborban uralkodó állapotok ábrázolása mellett a Mohamedou és Nancy Hollander ügyvédnő közötti kapcsolat áll. A férfi 2005-ben guantánamói magánzárkájában írta naplóját, amely alapján karakán ügyvédje felépítette ügyét a bíróság előtt. A film Mohamedou 2001 novemberében történt letartóztatásával kezdődik, majd 2005-ben folytatódik, az előzmények vagy a tárgyalt események megjelenítése céljából időnként visszakanyarodva a múltba. Tahar Rahim a fogoly és Jodie Foster az ügyvédnő szerepében megnyerően alakítanak, akárcsak Shailene Woodley az ügyvédnő segédjének és Benedict Cumberbatch a katonatiszt ügyész alakításában. A brit–amerikai koprodukcióban készült filmmel az egyetlen baj az, hogy túlságosan „hollywoodi szájízűre” sikeredett: a megható képek, hatásvadász megnyilatkozások és időnként indokolatlan szellemeskedés tompítják a mű élét. Ezenfelül a főhősökön kívül a többi szereplő meglehetősen egydimenziós.
A guantánamói fogolytábor működésének hiánypótló bemutatása mellett a film szemléletesen ábrázolja, hogy a titkosított és bizalmasnak titulált dokumentumok felhasználásának korlátozásával a rendszer miféle akadályokat gördít a jogtudorok elé, hogy megnehezítse munkájukat. Ebből a szemszögből nézve a Guantanamói napló egyrészt a lelkiismeretről, másrészt pedig az igazságszolgáltatásba és a jogállamiságba vetett bizalomról szóló film. Rendszerkritika és a rendszer működőképességének az elismerése egyben – még akkor is, ha a kedvező eredmény eléréséhez olykor évekig tartó küzdelemre és kitartásra van szükség.
