Hüledeztem, amikor megláttam iskolakezdő kincsünk tankönyv-költségeit tavasszal. Pedig csak ez után következett a hideg zuhany! Az ötödiket kezdő idősebb gyermekünk tankönyvcsomagjának a végösszege majdnem a dupláját virította az előszámlán. Azon meg egyenesen felháborodtam, hogy a nyolcadikos könyvek mibe kerülnek (majd)! A tankönyvek árai okozta pszichikai sokkhatást még tetézte, hogy ezekben a hónapokban (is) aktívan „fogyókúrázik” a pénztárcánk, az én fizetésemből tengődtünk a közelmúltig. Kétségem nincs, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, és el sem tudom képzelni, hogy a friss illatú, ropogós, új tankönyveket hogyan engedheti meg magának egy-, vagy akár két úgynevezett átlagos munkás (30-40 ezer dinár körüli!) fizetésből élő szerbiai család. Különösen, ha több nebulónak is becsöngetnek szeptemberben egy-egy otthonban. Vagy ne adj ég valaki a gyermekét, a gyermekeit egyedülállóként neveli. A többi kiegészítőről: a táskáról, a füzetekről, a képzőművészetre kért felszerelésről, vagy a váltás tornacipőről meg a ruhákról már nem is beszélve. Természetesen úgy, hogy ha csak lehet, mindenből használtat vásárol, az újhoz képest apró pénzből.
Gyermekkori puskaporos-inflációs-embargós rossz emlékeimből kiindulva én nem váltam a használt tankönyvek rajongójává. Olyan túl sok fogadalmat nem kötöttem eddig, talán egyet kivéve: hogy ha lesz rá lehetőségem, az én gyermekeim új tankönyveket pakolnak be a táskájukba év elején! Ehhez idősebb, eddig alsós fiacskánk mellett egész könnyen tarthatta is magát a családi büdzsé. Csakhogy kiskamaszom megindult az idő múlásával azon a bizonyos létrán felfelé, immár felsős, a padok koptatásához pedig csatlakozik kisebbik csibészünk is, aki szintén viszi a maga iskolakezdési „befektetési csomagját”. Az idei évtől bevallom, ezen elveim elkezdtek rozsdásodni. Azzal kezdődött, hogy megláttam a két gyerek teljes tankönyvcsomagjának a közel 20 ezer dináros végösszegét. Csakhogy a négy évvel idősebbünk iskolai könyvei már „kimentek” a divatból, az utánuk következő generációkhoz kisebb méretű, színesebb kiadványok jutottak el. Ezért még csak fel sem tudtuk használni egyiket sem a kamrába gondosan beraktározott nyomtatványokból. Nem voltunk olyan szerencsések, mint kedves ismerőseink, akiknek a lánykái között „csupán” három év a korkülönbség, és néhány könyvet hugi megörökölhet az iskolai startra. Szabadkán élő barátnőm mesélte a minap, hogy az ötödikesük könyveivel rendkívül szerencsésen úszták meg. Használtan jutottak hozzá az újak árának a töredékéért. Ugyanis az online oktatás számlájára írva alig lett egyik-másik példányba belelapozva, és csupán néhány oldalról kell majd kiradírozni a korábbi bejegyzéseket. Azért az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nagy szerencséjük volt, ismerték a könyveket eladó családot, nem kellett sokat kutatni egyik-másik kiadványért.
Ha tótágast állok, akkor sem értem, hogy miért kellett az iskolakezdésből ekkora borzasztó, és számomra visszatetsző bevételharcot rittyenteni az illetékes gyártóknak, kereskedőknek! Tisztelet persze a nemes kivételnek! Hát nem a jövő, mindannyiunk jövőjének a zálogai azok az iskolás gyerekek? Hát nem rajtuk is múlik, hogy idősebb korban hogyan alakul a ma még aktív felnőttek élete? Hát nem mindannyiunk érdeke, hogy ép lelkületű, széles tudással rendelkező felnőttet neveljen ki belőlük a tanügyön keresztül a társadalom? Mondja már meg nekem valaki, mi szükség van horribilis tanfelszerelés-árakra?! Különösen ebben a digitalizált „mai világban”, amikor még a katedrán is leáldozóban van a nyomdából kikerült könyv becsülete. Meg amúgy is a legtöbb ismeret „fent van” az interneten!
De hogy ne csak háborogjak, elárulom, hogy azért vannak rendkívül szívet melengető gesztusok is! Valóban a pénzügyi kínok enyhítésében nagy segítség a Magyar Nemzeti Tanács elsősöknek szánt beiskolázási csomagja, ami szinte az összes szükséges felszerelést tartalmazza. Mint ahogy az az európai színvonalú, minőséges táska is, amit ajándékként kézhez kapnak a legkisebbek.
Az idén úgy alakult, hogy az eddigi megszokott és bevált csatornától eltérő úton, a fizetési határidőket flexibilisebben kezelő kereskedésben jutottunk hozzá a tankönyvekhez. Szó se róla, tisztességes, fél fizetésemnyi összeget hagytunk az üzlet számláján, de a cég gazdagon jutalmazta is ezt az erőfeszítést. Megajándékozott bennünket egy-egy szakkörökre, edzésre, kirándulásra kiválóan hasznosítható hátizsák jellegű táskával, és nem hittem a szememnek, annyi füzettel. Így legalább a füzetekre nem kellett elkülöníteni a családi költségvetésből. Azt az összeget legalább „átütemezhetjük” egy-egy ilyenkor már akciósan is árusított váltás tornacipő megvásárlására.
