Tisztelt atya!
Be kell, hogy valljam magának, hogy engem rettentően zavar valami. Már októberben mindenhol a karácsonyi bevásárlásra buzdítanak bennünket. Izzók, villogó gömbök, s fenyőfák mindenhol. Csupa giccs. Minden azt kiabálja, hogy: „Vegyél meg, s boldog leszel!” Azt hisszük, hogy hatalmas, értékes ajándékokkal pótolni tudjuk gyermekeinknél, s szeretetteinknél az időt, vagy a törődést, amit nem tudtunk, vagy nem is akartunk nekik év közben megadni. Azt hisszük, hogy a tárgyak valamiféle örömöt adnak. A gyermek megnézi a játékot, s megörül, két nap múlva pedig bedobja azt a sarokba, a többi kihasználatlan műanyag kacat mellé, s újabb ingert, „örömöt” követel.
Én is beállok a sorba, bármennyire is elítélem az egészet: ugye, nehogy alulmaradjunk, nehogy a mi gyermekünk csalódjon, mert nincs a karácsonyfa alatt négy nyelven beszélő, villogó vonat, miközben a szomszéd már tavaly is valami hasonlóval lepte meg a csemetéjét. Szeretet helyett villogás, versengés, pénzköltés, rohanás (ami vitát is szül), s még sorolhatnám.
Kedves atya, Jézus ezt nem akarhatta, ugye? Nem hiszem, hogy azt akarta volna az emberiségnek üzenetül átadni, hogy plázákban lessék a különböző akciókat, vagy káromkodjanak, ha nincs elég parkolóhely a legújabb bevásárlóközpont előtt. Nagyon ideges leszek, amikor ezt látom, s magamat is felpofoznám néha, mert beállok a sorba.
Mondja meg, kérem, kedves Pósa atya, mi az, ami a helyes, a teendő, s mi az, amit Jézus „elvár” a ma emberétől? Hogyan kellene ünnepelnünk a karácsonyt? Elnézést, ha túl kemény lettem volna. Válaszát köszönve, maradok tisztelettel: Elvira
Tisztelt Elvira!
Jézus elvárása szerint a karácsonyt az Ő isteni szeretetének megélésében kellene ünnepelnünk, ami önfeláldozó szeretet. Nem elég a pusztán emberi szeretet, ami karácsony táján abban nyilvánul meg, hogy örömet szerző tárgyakat vásárolunk és ajándékozunk. Van még a testi szeretet, a testi kívánságaink kielégítése: ezen a téren a mértéktartásra kell nagyon figyelnünk, mert ha nem, akkor a szenvedélyes túlfűtöttség nagyon el tudja rontani ünneplés örömét.
Az isteni szeretetet, amit agapénak nevez a Szentírás, az utolsó vacsorán Jézus végrendeletében parancsba adja a benne hívőknek: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13, 34–35); „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15, 12–13). Ez a krisztusi szeretet abban áll, hogy egymással töltjük az időt, egymásra figyelünk, beleéljük magunkat egymás világába, egymással a szív és a lélek egységébe épülünk.
Ez a kölcsönös szeretet közénk hozza Jézust, ahogyan ezt ő maga mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben (én személyemben, az én szeretetemben), ott vagyok közöttük” (Mt 18, 20). Erre az Ő köztünk való jelenlétére mondjuk, hogy Jézus megszületik közöttünk. Láthatatlanul ugyan, de nagyon érzékelhetően, mégpedig úgy, hogy különös öröm, béke, bátorság, nagylelkűség tölt el bennünket. Jézusnak a betlehemi születése látható volt, és éppen a látványa töltötte el ujjongó örömmel az angyalokat, Máriát és Józsefet, a pásztorokat, a napkeleti bölcseket: „Mikor meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel” (Mt, 2, 10). Ha nem tudunk ilyen kölcsönös szeretetben együtt lenni karácsonykor, akkor Jézus nem születik meg köztünk, nincs jelen közöttünk. Ekkor az Újszülött nélkül ünnepeljük a karácsonyi Szülinapot, és ez olyan, mintha menyasszony és vőlegény nélkül tartanánk egy menyegzős lakodalmat. Ilyenkor szomorú, keserű és kínos a karácsonyunk.
Mi általában pusztán emberi szeretetben (amit a Szentírás fílosznak nevez) tartjuk a karácsony ünnepét. Az emberi szeretet csak a tetszetős személyekre irányul, csak a családtagokra, barátokra, kedvesekre. Ez a szeretet abban áll, hogy fogyasztható dolgokkal halmozzuk el szeretteinket: etetjük, itatjuk őket, élvezetes dolgokat ajándékozunk nekik. Ezért van az a már októberben kezdődő karácsonyi bevásárlási láz, amiről Elvira ír levelében: „Csupa giccs. Minden azt kiabálja, hogy: ’Vegyél meg, s boldog leszel!’ Hatalmas, értékes ajándékokat vásárolunk, örömöt szerző játékokat, amit a gyermek két nap múlva pedig bedob a többi kihasználatlan műanyag kacat mellé.” És jön „az újabb inger, az újabb követelés.” Közben szeretetből nem töltünk időt a gyerekekkel, egymással, igazából nem törődünk sem velük, sem egymással. Karácsonykor ezért mindenki elégedetlen.
Azonban ettől van valami rosszabb is. Az, hogy nem isteni szeretetben, nem emberi szeretetben, hanem kizárólag testi szeretetben töltjük el a karácsonyt. Ezt a Szentírás érzékiségnek nevezi, ahogyan ezt Pál apostol írja: „Mindenki szentségben és tisztességgel tudja uralni testét, ne szenvedélyes érzékiségben, ne buja szenvedélyben, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent!” (1Tesz 4, 4–5); mai nyelven: ne szenvedélybetegségben, függőségben! „Ne teljesítsétek a test kívánságait!” (Gal 5, 16) „Ne engedelmeskedjetek testetek kívánságainak!” (Róm 6, 12) „Ne szolgáljatok a sokféle vágynak és gyönyörnek!” (vö. Tit 3, 3) „Ne járjatok a saját kívánságaitok útján!” (vö. 2Pét 3, 7). Ez egy másokon élősködő, parazita életmód. Akik így élnek, azok erőszakoskodnak, kiabálnak, veszekednek a hozzátartozóikkal. Teszik ezt karácsonykor is, ahogyan Elvira írja: „Káromkodnak, ha nincs elég parkolóhely a legújabb bevásárlóközpont előtt.” Alig van már család, ahol ilyen módon nem rontanák el az ünnepet.
Annak kapcsán, hogy Jézus biztosan nem akarhatta a karácsonynak effajta ünneplését, meg kell mondanom, milyennek akarta ő a karácsonyt. Jézus azt akarta, hogy az ő földi születésnapja váljon a mi égi születésnapunkká. Jézus Isten Fiaként született meg a földre, belehalt a halandó emberekbe, feltámadt bennük, és ezzel Isten fiaivá „szülte” őket, és így örök életűvé tette őket. Hinnünk kell Benne, mint Istennek földre küldött Egyszülött Fiában, be kell Őt magunkba fogadni úgy, ahogyan a termőföld magába fogadja a búzamagot, és közre kell Vele működnünk úgy, hogy ez az Isteni Mag kihajtson bennünk, és új emberré növesszen minket. „Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik Istenből születtek.” (Jn 1, 12–13)
Karácsonykor új emberré kellene válnunk, ahogy Pál apostol kéri: „Korábbi életetekkel ellentétben vessétek le a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lelketekben és gondolkodástokban, s öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény.” (Ef 4, 22–24)
Karácsony ünnepén fogadjuk magunkba „a pólyába takart és jászolba fektetett kisdedet, az Üdvözítőt, az Úr Krisztust” (Lk 2, 10–11), ahogyan befogadták Őt Mária és József, a betlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek.
Az ő „nagy és örvendező örömüket” (Mt 2, 10) kívánom Önnek, tisztelt Elvira és a Magyar Szó minden olvasójának! László Atya
Kedves Olvasóink, Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
