Adót fizetünk, rablást nem engedünk – ez is azok között az üzenetek között szerepelt, amelyeket transzparenseikre biggyesztettek a szabadúszók legutóbbi belgrádi tüntetésük alkalmával. Úgy vélekednek ugyanis, hogy az állam alaposan elbánt velük, amikor néhány hónappal korábban hirtelen úgy döntött: behajtja rajtuk a külföldről szerzett jövedelem után fizetendő adót, mégpedig úgy, hogy öt évre visszamenőleg felszámolja a tartozást. Hogy tévedés ne essék, az adóhivatal neki is látott a bankszámlák átfésülésének, hogy megállapítsa, mely polgárok azok, akiknek rendszeresen érkezik a bankszámlájára külföldről befizetés. Ezeket alaposabban is górcső alá vették, s hamarosan ki is kézbesítették az első végzéseket, melyeken olykor akkora összegek szerepeltek, hogy a freelancerek el sem tudják képzelni, honnan teremtsenek most ennyi pénzt elő, hogyan elégítsék ki az állam igényeit.
Maga az államvezetőség azzal védekezett kezdetben, hogy az adófizetés, bizony, mindenki által ismert kötelezettségnek számít, így nem lehet arra hivatkozni, hogy eddig nem követelte az elmaradás törlesztését az ország: minden érintettnek saját magának kellett volna lépnie, érdeklődnie, kiszámolnia vagy kiszámíttatnia, mennyivel tartozik az adóhivatalnak, s rendszeresen fizetnie a részleteket minden külföldi cégnek végzett munka alapján kapott kereset után. A szabadúszók meg azzal érveltek, hogy nekik aztán az ég adta világon semmit sem nyújtott az állam sem a munka megszerzése, sem annak végzése alatt, nem kapnak egészségbiztosítást sem, ha maguk azt nem fizetik, sőt, egy szót sem lehetett hallani arról, hogy az állam elkezdi majd öt évre visszamenőleg kiszámlázni az elmaradásokat. Úgy érzik, egy megtévesztés áldozatai, olyasmit követelnek rajtuk, amiről korábban senki sem beszélt, s bizonyára ma sem beszélne, ha nem jön a koronavírus-járvány, ha nem költ az állam el rengeteg be nem tervezett kiadásra pénzt, ha nem jön rá az ország arra, hogy valamivel most fel kell tölteni a költségvetést, így új forrás után kellett nézni.
Az idő múlásával mindkét fél, az állam és a szabadúszók most már közösségi médián keresztül egészen sikeresen szerveződő társasága is enyhített az álláspontján. A kormány részéről az hangzott el, hogy az adó kifizetése nem lehet kérdés tárgya, az viszont igen, hogy hogyan hajtja azt be az ország, könnyíti-e az adótartozásokkal rendelkezők helyzetét, meghallgatja-e kérésüket. A szabadúszók is közölték, hogy nem az adó kifizetése jelenti számukra a problémát, hanem az adóhivatal hozzáállása, egy új helyzet hirtelen beharangozása és tetemes összegek „adj uram, teremtőm, de rögtön” elv alapján történő követelése.
A kormány számára kissé kellemetlen lett idővel ez a téma, hiszen éppen arra az ágazatra mérik a – teljesen mindegy, hogy indokolt, vagy indokolatlan – ütéseket, amely húzóerejét képezi a kabinet által annyira fontosnak vélt területnek, a digitalizációnak, a korszerűsítésnek. Egészen furcsán is hathat, ha az egyik nap azt mondja az egyik vezető, hogy a digitális szolgáltatások, az internetes megoldások, az ebben az ágazatban dolgozók jelentik az ország jövőjét, mindent meg kell tenni megsegítésük érdekében, azért, hogy itthon maradjanak, majd másnap kiküldik a több százezer dináros adócsekkeket, azzal az üzenettel, hogy „bocs, ezt elfelejtettük az elmúlt fél évtizedben kézbesíteni…”
Az internetes foglalkoztatottak között vannak magas bérért dolgozó programozók, honlapdizájnerek, de szerényebb fizetésért dolgozó bloggerek, vloggerek, hírgyártók, ügyfélszolgálati alkalmazottak is. Egyikük sem azért orientálódott a külföldi cégek felé, mert itthon lehetőségek tárháza állt volna a rendelkezésére, s hazaszeretet-hiány miatt utasították volna el az itteni, magas bérezésű álláslehetőségeket. Talán ezt is figyelembe kellene vennie az országnak, amikor az adóterhek nagyságáról, esetleg a visszamenőlegesség idejéről dönt majd végül. A kormányfővel folytatott legutóbbi találkozón az hangzott el, hogy az állam nem engedheti meg az adópolitikájának és -rendszerének az összeomlását, de kész mélyrehatóbban keresni a megoldást. A kormányfő bejelentette, hogy kategóriákba sorolják majd az internetes munkásokat, akik így pontosabb képet kapnak adókötelezettségeikről, s lesznek kivételezettnek számító kategóriák is, melyek esetében nem lehet az általános adópolitikát alkalmazni. Nos, nem ezzel kellett volna inkább kezdeni az egészet? Meghatározni a kategóriákat, felvenni a kapcsolatot az érintettekkel? Az állam elismerte, hogy egy rendezetlen kérdésről van szó, s most a freelancereket kéri, csatlakozzanak a megfelelő jogszabályokat kidolgozó munkacsoporthoz. Nem ez lett volna az értelmesnek számító első lépés? Előbb a helyzet rendezése, majd a számlák kiállítása? Mint annyi más területen, úgy tűnik, ezen is tett egy próbát az állam előbb – ha bejön, bejön, ha nem, majd dolgozik rajta…
