A skandináv filmesek képesek a leginkább arra, hogy hagyományos értelemben vett dráma nélkül készítsenek drámát, hogy a hétköznapok egyhangúságából kiragadják azokat a mozzanatokat, amelyek alkalmasak lehetnek a különösebb megrázkódtatásoktól mentes élet drámájának érzékeltetésére, éppen ezért nézőként könnyű azonosulni velük. Ilyen mű a dán Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek (Druk) című filmje is, amelynek középpontjában Martin, egy középiskolai tanár áll. A Mads Mikkelsen által alakított férfi pedagógusként, férjként és apaként egyaránt elfásult, természetesen gondoskodik a családjáról és a diákjainak is rendszeresen megtartja az előadásokat, ám elveszítette szenvedélyét a tanítás iránt, érdeklődését feleségével szemben, és úgy tűnik, gyerekei sem foglalkoztatják különösebben. Kiveszett belőle a lelkesedés bármi iránt, mintha csak megfelelési kényszert érezne mind a társadalommal, mind a családjával, mind a munkaközösségével, nem utolsósorban önmagával szemben is. Azt nem tudni, hogy az elégedetlenség sorsa alakulásával szülte benne az önbizalomhiányt, vagy fordítva történt a dolog, de az kétségtelen, hogy a kettő összhatása boldogtalanná teszi Martint. Egyértelmű, hogy a férfinak változtatnia kell valamit az életmódján, ha közelebb akar kerülni embertársaihoz – és régi önmagához.
A lehetséges megoldás a Thomas Bo Larsen, Magnu Millang és Lars Ranthe által alakított, három hozzá hasonlóan életközepi válsággal küzdő tanártársával, egyben barátjával folytatott iszogatás alkalmával ötlik fel. A négy középiskolai tanár egy kísérletnek veti alá magát, amelynek az a lényege, hogy meghatározott időközönként munkaidő alatt meg kell inni némi szeszes italt, egy elmélet szerint ugyanis bizonyos alkoholszint a szervezetben levezeti a feszültséget és kreatívabbá tesz. S valóban, a különböző gondokkal szembesülő férfiak, némi piával rövid időn belül visszatalálnak fiatalkori lendületükhez, Martinnak tanári teljesítménye és magánélete is javulást mutat, családtagjaival és diákjaival szemben is sokkal közvetlenebb lesz, csakhogy gyorsan kiderül, hogy a kísérletező kedvű tanárok egy valamivel nem számoltak: hosszú távon az ital nem lehet megoldás, mert csupán felerősíti az alaphangulatot, s amennyire alkalmas euforikus életérzés előidézésére, ugyanúgy képes az ellentétes hatás kiváltására is.
A tudományos alapokra helyezett kísérlet kezdeti sikereinek bódító hatása után nézőként gyorsan rá kell ébrednünk arra, hogy míg egy tanóra levezetése vagy egy vizsgázás céljából felhajtott felesnek szorongásoldó hatása lehet, addig, ha nem vigyázunk kellőképpen, a naponta többszöri poharazgatás idővel képes függőséget okozni, lassan, észrevétlenül, s mire ráébredünk a kijózanító felismerésre, hogy az alkoholizmus veszélyével kell szembenéznünk, már nem mi irányítjuk a saját életünket. A Még egy kört mindenkinek az itt elhangzottakat a cselekményen keresztül tárja elénk, minden felesleges „magyarázás” nélkül. Thomas Vinterberg mindvégig történetet mesél, leheletfinoman kalauzolva bennünket a lélek legingoványosabb ösvényein, ugyanúgy, ahogyan azt tette a Születésnap és A vadászat című remekműveiben. A történetben rejlő lélektani töltet és a kitűnő cselekményvezetés mellett a film lehengerlő hatásához sokban hozzájárul még a négy férfit alakító színész kiváló játéka, élen Mikkelsennel, akinek minden pillantása, fájó mosolya, apró gesztusa színészi bravúr, beleértve szenzációs táncprodukcióját is. A film felemel, földbe döngöl, majd józanságunkra alapozva kihúz bennünket a sárból, egy életigenlő fináléval felvillantva az új esélyt.
