Újjáélesztené a 2015-ös atommegállapodást (JCPOA) Washington és Teherán, ámde megvárnák, hogy az első érdemi intézkedést a másik tegye meg. Sőt ezt feltételként is szabták. A gond csak az, hogy ezt egyikük sem fogadja el.
Teherán ragaszkodik ahhoz, hogy elsőként Washington teljesítse a JCPOA-ban foglaltakat, vagyis az Irán elleni szankciók feloldását. Joe Biden amerikai elnök azonban kizárta annak lehetőségét, hogy kormányzata tegye meg az első lépést. A Fehér Ház szerint ez Irán feladata lenne, és eltökéltségét úgy bizonyíthatná, ha az amerikai büntetőintézkedésekre hivatkozva felrúgott JCPOA-vállalásait ismét betartaná.
Összhang híján továbbra is egymásnak üzengetnek (a médiában), és biztonságos sáncaikból mielőbbi cselekvésre noszogatják a másikat. Sőt az utóbbi időben már komoly figyelmeztetés is elhangzott Teheránban. Az ottani kormány kedden azzal fenyegetőzött, hogy nukleáris fegyver fejlesztésébe kezdhet, ha az USA ragaszkodik az Iránra kivetett szankciókhoz.
Ez gyökeres fordulat ahhoz képest, amit Ali Khamenei nagyajatollah két nappal korábban javasolt. Az ország legfontosabb politikai és vallási vezetőjeként megelégedett volna azzal, ha Washington véget vet Irán büntetésének, amiért cserébe Teherán teljesítené az atomalkuban vállalt kötelezettségeit.
Előzőleg megszólalt Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter is, aki mielőbbi cselekvésre szólította fel a másik oldalt, egyszersmind emlékeztetett arra, hogy nem hazájának kell visszatérnie a tárgyalóasztalhoz, hanem Amerikának. Azt is megüzente, hogy „minél tovább halogatja az Egyesült Államok az ügyet, annál többet veszít”.
Az ominózus atomalkut – bő tíz évig tartó egyezkedés után – 2015-ben kötötték meg (Bécsben) és 2016-tól számít érvényesnek. Az ENSZ által jóváhagyott kötelező nemzetközi jogi erejű egyezményt az USA, Irán, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország és az EU írta alá. Az egyezség értelmében Irán korlátozza – az atomfegyver gyártására is alkalmasnak ítélt – nukleáris fejlesztési programját (mindenekelőtt az urándúsítást és egyetlen atomerőművének a bővítését), cserébe pedig feloldják a vele szemben foganatosított nemzetközi büntetőintézkedéseket. (A dúsított urán a nukleáris fegyver kulcsfontosságú része.)
Donald Trump előző amerikai elnök azonban 2018. május 8-án egyoldalúan és önkényesen felmondta a megállapodást, majd fokozatosan szigorú szankciókat rendelt el Iránnal szemben. Arra hivatkozott, hogy a többhatalmi egyezség katasztrofális és eredeti rendeltetésével ellentétben nem hozott békét, sem biztonságot a térségben, ráadásul a garanciái sem elégségesek.
Bizonyítékok bemutatása nélkül azzal is „érvelt”, hogy Teherán nem teljesíti a JCPOA-ban vállalt kötelezettségeit, sőt nukleáris fegyverre akar szert tenni, s ezt hazug módon el akarja hallgatni a világ elől. Trump akkor azt harsogta, hogy meg kell hiúsítani az iráni tömegpusztító katonai eszköz kifejlesztését. Ennek érdekében a régi helyett új megállapodás aláírását javasolta, amelyben Teheránnak vállalnia kellene, hogy nem gyárt atombombát, sem a hordozására alkalmas rakétákat, és visszafogja térségbeli hatalmi ambícióit. (Teherán ugyanis helyi milíciák és pártok támogatása révén fontos hatalmi tényezővé vált Irakban, Libanonban, valamint a szíriai és jemeni háborúban.)
Irán tagadta, hogy megsértené a megállapodást, sőt a közelmúltig azt ismételgette, hogy a nemzetközileg rendszeresen ellenőrzött és megfelelőnek talált nukleáris programja csakis békés célokat szolgál. A JCPOA betartását felügyelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kezdettől fogva indokolatlannak tartotta az alku (amerikai) felrúgását, arra hivatkozva, hogy Teherán teljesítette a vállalt kötelezettségeit. A dokumentum aláíróiként Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország és az EU, valamint az ENSZ is egyetértett ezzel. Szerintük a megállapodás jól működött és biztosította, hogy Teherán ne fejlesszen atomfegyvereket. Ezért mindegyikük támogatta a paktum megtartását.
Sokkal többet nemigen tettek. Mások sem, mert féltek. Az amerikai szankciók ugyanis nemcsak Iránra vonatkoznak, hanem mindenkire, aki bármiben üzletel a közép-keleti országgal.
Irán egy ideig tartotta magát a 2015-ös alkuhoz, és készségesnek mutatkozott együttműködni a többi aláíróval, azt remélve, hogy segítenek enyhíteni, jobb esetben elhárítani az amerikai büntetőintézkedések kedvezőtlen hatásait, ezáltal pedig megmenteni az egyezményt. Az érintettek vonakodása miatt Teherán végül meggondolta magát és megszegte a megállapodás több rendelkezését.
Teherán és Washington viszonya emiatt rendkívül kiéleződött. Az utóbbi két évben katonáik néhányszor egymást is lőtték. Irán amerikai felderítő drónt semmisített meg 2019-ben a Hormuzi-szorosban, az USA légiereje pedig tavaly a bagdadi repülőtér közelében megölte Kászem Szulejmáni iráni tábornokot, kulcsfontosságú katonai vezetőt. Öt napra rá Irán rakétákat lőtt ki iraki támaszpontokra, ahol amerikai katonák állomásoznak.
Szembenállásuk oka nem csak a tömegpusztító fegyver elkészítéséhez nélkülözhetetlen urándúsítás, hanem az is, hogy Amerika jelentősen vissza akarja szorítani Irán regionális hatalmi szerepét, befolyását.
Az Oroszország és Kína által támogatott teheráni vezetés azonban nem hagyja magát. Sőt a közép-keleti ország törvényhozása tavaly decemberben arra kötelezte a kormányt, hogy fokozza nukleáris tevékenységét, ha az amerikaiak 2021. február 21-ig nem enyhítenek a szankciókon. A parlamenti döntés lehetőséget biztosít a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreinek kitiltására is Iránból. Ha az ottani kormány él a lehetőséggel, az tovább növelheti az iráni nukleáris program miatt kialakult bizonytalanságot és feszültséget.
Az pedig egyre nagyobb, különösen azóta, hogy vitatott atomprogramja kezdete óta Irán a héten először helyezte nyilvánosan kilátásba az urán nem békés célú felhasználását. Jelenleg mindössze néhány hónap választja el attól, hogy biztosítsa az atombombához szükséges anyagot. Ha viszont még több JCPOA-vállalását felmondja, akár néhány hétre rövidülhet ez az idő. Antony Blinken amerikai külügyminiszter legalábbis így kalkulál.
Ha a JCPOA összeomlik, Irán nukleáris fegyver birtokába kerülhet. Nem tudni, hogy mikor. Izrael legalább két évre becsüli a szükséges időt. Ám azt követően Teherán három atombomba készítésére elegendő uránnal rendelkezik majd – állítja az izraeli hírszerzés.
Ha valóban így lesz, Irán térségbeli fő riválisa, a szintén regionális középhatalmi státusának megszilárdítására törekvő Szaúd-Arábia is előrukkolhat saját atombombával. A tülekedés a különleges harci eszköz birtoklásáért ezzel korántsem érne véget. A sorban a következő akár Egyiptom is lehetne, esetleg a Közel-Keleten ugyancsak középhatalmi babérokra pályázó Törökország.
Persze az is megtörténhet, hogy amint Teherán közel kerül az atomfegyver létrehozásához, Izrael megelőző katonai csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre. Az atomfegyvert feltételezhetően már régóta birtokló zsidó állam erre már többször is utalt korábban. Az Irán elleni támadás a részéről azonban regionális háborúhoz vezethet.
Bár Washington és Teherán egyelőre csak üzenget egymásnak, alighanem mindkettőjük érdeke a korábbi, nyugalmasabb állapotok visszaállítása, ami azonban nem megy egyik napról a másikra. A kedvező fordulat természetesen nem zárható ki. Az EU nemrég már jelezte is, hogy közvetítene az USA és Irán között, sőt egy tárgyalási menetrendet is javasolt. Azóta a válaszra vár.
