Atata a héten gyengélkedett kissé. Az egyik délután pokrócokba bugyolálva ült a fotelban, és a forró teát kortyolgatta éppen, amikor betoppant a nappaliba amama.
– Ahogy elnézlek, Tegyula, úgy tűnik, hogy lőttek a pót-Valentin-napi vacsorának – állapítá meg rezignáltan az öreglány.
– Nem kell azonnal elkeseredned, Tematild, mindig születhetnek más megoldások – mondá a fater. – Szereted Párizst?
– Igeeen – válaszola kíváncsian a muter.
– És Barcelonát? – növelé a feszültséget az öreg.
– Naná! – vágá rá bimbózó reménnyel amama.
– No akkor majd estére megnézzük a Barcelona–Paris Saint-Germain focimérkőzést! – javasolá a fater.
Az öreglány azonban uopste nem díjazta atata humorát, nagyot legyintett, és dünnyögve megjegyezte, hogy biztos a hőemelkedés az oka annak, hogy valaki ilyen zöldségeket beszél.
– Jaj, ne is emlegesd a zöldségeket, Tematild, mert azonnal a közösségi oldalakon agresszívan nyomuló kizárólagos zöldségfalók jutnak róla az eszembe – mondá az öreg. – Nehogy félreérts: enni kell a zöldségféléket! Egészségesek és finomak! És te nagyon jól el tudod őket készíteni! Csakhogy ezek a harcias illetők az étkezési szokásukból ideológiát kreáltak!
– Ennek a radikális mozgalomnak a húsmentes húsgombóc lehetne a szimbóluma – viccelőde a muter. – Merthogy úgyis a látszatok világában élünk: koffeinmentes kávé, alkoholmentes sör, húsmentes húsgombóc…
– A látszatról jut eszembe: sose értettem, hogy azok, akik nem fogyasztják a húsételeket, miért esznek húskészítményre emlékeztető ennivalót – vakará a fejét atata. – Miért készítenek például szójafasírtot? Miért nem esznek zöldbabfőzeléket paradicsommártással és céklasalátával? Miért akarják, hogy úgy tűnjön, mintha a tányéron lenne egy húsétel és mellette zöldségköret?
Másnap ezt az eszmefuttatását skype-on a zomzéd Zacseknek is elmondta, akinek azonnal egy vicc jutott róla eszébe.
A feleség megkérdi a férjét:
– Pali, ízlett a vacsora?
– Ilyet rosszat még életemben nem ettem.
– De hát kétszer is szedtél belőle!
– Elsőre nem hittem el.
Miután jól kikacagták magukat, kissé komolyabbra fordították a szót.
– Azt árulja el, zomzéd, ugyan hol szedte össze ezt a nyavalyát? – kérdé a Zacsek.
– Bárcsak tudnánk – válaszola a fater helyett kissé csipkelődve amama –, merthogy sem a Kopaonikon, sem a Zlatiboron nem jártunk, és még több száz fős buliban sem voltunk.
– Néha olyan vagy, Tematild, mint egy Alan Ford-képregényhős – jegyzé meg az öreg a mögötte kotnyeleskedő muternak –, ha nem tudsz segíteni, akkor legalább akadékoskodsz, biztos úgy vagy vele, hogy a részvétel a fontos.
– A sok turista a síközpontokban egyébként tényleg nagy egészségügyi veszélyt jelent – jegyzé meg a Zacsek. – Nem is értem, hogy a zilletékesek miért hagyták.
– Állítólag azért, zomzéd, mert nagy volt a közvélemény nyomása – világosítá föl a Zacsekot az öreglány –, és nem csukhatták be a síközpontokat.
– Nahát – csodálkoza atata –, eddig azt sem tudtam, hogy mi ilyen sízős népség vagyunk, egytől egyig csupa Bojan Križaj él köztünk.
– Ez csak kifogás a lófrálásra, zomzéd – legyinte a Zacsek –, nem mehettek tavaly nyaralni, a zújévi muri sem sikerült a legjobban, hát akkor elmennek káo síelni, azok is, akik életükben nem láttak még sílécet. A legtöbben igazából csak iszogatnak a méregdrága kafítyokban.
– Ha minden jól megy, akkor idén nyáron ugyanezt már majd a tengerparti strandokon is megtehetjük – örvendeze amama. – Legalábbis ezt mondta nemrég az egyik járványügyi zakorvos.
– Minden attól függ, hogy mennyire lesz hatékony a vakcináció, Tematild – hűté le kissé az öreglányt a fater.
Amiről a Zacseknek egy nemrég hallott történet jutott az eszébe.
Megkérdezték Bözsi nénit, hogy keresetkiegészítőként varrja-e még a védőmaszkokat, mire a néne azt válaszolta, hogy az már a múlté, per pillanat azon töri a fejét, hogyan lehetne vakcinát kotyvasztani.
– Ha már a védőoltásnál tartunk, a kedves anyósa felvette már? – kérdé a muter.
– Persze, az elsők közt – felele a Zacsek –, és nagyon jól viselte, aznap tejberizzsel várt haza bennünket, és azt mondta, aki nem eszi meg az adagját, azt lekaratézza.
– Nagyon fontos, hogy az ő korában megőrizte a víg kedélyét – kuncoga amama.
– Ja – így a Zacsek. – Bár legújabban sokat bosszankodik azon, hogy nem olyan finomak a kalácsai, mint régebben voltak. Nemrég olvasta a zújságban, hogy létezik az úgynevezett „kéz-íz”, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos étel íze nemcsak az összetevőktől függ, hanem az étel elkészítője a kezén lévő mikroorganizmusokat is beledolgozza az ételbe. Elmélete szerint a folyamatos kézfertőtlenítés megváltoztatta a kéz-ízt, s azért nem olyan ízletesek immár a kézzel gyúrt süteményei és tésztaféleségei.
– Hallottad, Tematild – figyelmezteté az öreglányt atata – óvatosan a fertőtlenítővel! Éppen erről jut eszembe, képzelje, zomzéd, hogy jártam a napokban. Munkából jövet betértem a gyógyszertárba. Megjegyzem, fáradt is voltam, éhes is voltam, nyűgös is voltam, minél előbb itthon akartam lenni, gondoltam, kiváltom a szükséges gyógyszereket és veszek egy üvegcse kézfertőtlenítőt, az úgyis csak egy perc. Két hölgy volt előttem. Az első egy hosszú listával érkezett, és bizony mindegyik gyógyszerről, amelyik a papirosán szerepelt, ott momentán mindent meg akart tudni, zegény gyógyszerész csak a fejét kapkodta a záporozó kérdések hallatán. Már ekkor ideges lettem, de valahogy csak kibírtam. Abban reménykedtem, hogy a másik nő gyorsabb lesz, végül is csak egy cuclisüvegért tért be a patikába, csakhogy egy istenért sem tudott választani a kínálatból. Alig tudtam türtőztetni magam, hogy közbe ne szóljak, hogy vigye az elsőt, csak ne tartsa fel a sort. Mintha annak a csecsemőnek nem lenne mindegy! Úgysem fogja kicsúfolni senki, hogy az enyém szebb, sálálá, sőt később sem fog emlékezni rá, hogy kék, rózsaszín, pöttyös, virágos vagy kisautós cuclisüvege volt. És még olyat sem hallottam, hogy valakinek cuclisüveg-traumája lett volna!
– Ezekkel a mai gyerekekkel sose tudni, zomzéd – csóválá a fejét a Zacsek –, az egyik kezükben a cuclisüveget tartják, a másikban pedig már a zokostelót nyomkodják.
– Köszönni azért a legtöbbjük mégsem tud – dünnyöge az öreg. – A koronavírus miatt megtanítottuk a gyerekeket rendszeresen kezet mosni, nem ártana őket a köszönésre is megtanítani, mert az valahogy még mindig nem megy.
– Más világ ez, zomzéd – sóhajta a Zacsek. – A héten olvastam a zújságban, hogy a mai gyerekek kilencven százaléka a közösségi oldalakkal fekszik és ébred. Ha meg éppen nem online tevékenykednek valamit, akkor valami fura játékokért rajonganak. Ilyen őrület mostanság a Fidget Toys. Ezek olyan kis különböző csudaságok. Vannak köztük például figurák, kockák, akárcsak zöld kuglikkal megtöltött borsóhüvelyek.
– Ha borsót akar fejteni – ötletele a fater –, uopste nem kell játékra költeni, igaziból is eljátszhatja: lemegy a kertbe, fogja a valódi borsót, és kifejti.
– Vigyázz, meg ne hallja valaki, hogy dolgoztatnád a gyereket! – figyelmezteté atatát a muter. – Képzeld, mit kapnál ezért ebben a zabados világban!
– Azért egy kicsit több kötelezettségtudat mindenképpen rájuk férne – dünnyöge az öreg.
Amiről a Zacseknek az alábbi vicc jutott az eszébe.
A kisfiú ismételten késve érkezik az iskolába.
– Már megint elkéstél az óráról! – szól rá a tanító. – Mi lesz így belőled?
– Mozdonyvezető – válaszolja a kisfiú.
Pistike, borsót fejtve bulizó mindenevő
