Már éppen befordult az utcába és már csak néhány tíz métert kellett volna megtennie a kapuig, mikor zajra lett figyelmes. A járdát szegélyező fák rejtekéből egy férfi lépett elő, kezdetben csak ácsorgott, majd egyesen a lány irányába indult, egyre szaporább léptekkel. A lány előhúzta kabátjából a zsebkést, kinyitotta és dermedten várt. A férfi ekkor már szaladt. A lány kést tartó keze előrelendült és a karjait a dereka köré fonó „támadójának" a testébe ütközött. Egy pillanatra elsötétült előtte az éppen egyébként is sötét világ, ám a következő pillanatban felismerte az egyént. A csendes, magába forduló fiú volt, aki hűségesen bámulta, bármikor összefutottak. Miután zaklatott hangon magyarázatot követelt, a fiú alkoholtól bűzlő lehelettel biztosította szerelméről. A kabátján ejtett vágást még csak észre sem vette, a kést még kevésbé. A lány ekkor eldöntötte, hogy egyik tiltott önvédelmi eszközről inkább áttér egy, akkoriban szintén tiltott, másikra – a gázsprayra –, mert azzal legalább senkinek az életét nem lehet kioltani.
Akaratlanul is ez a történet jutott eszembe, amikor a napokban a 86 éves Milutin Cvetković kapcsán ismét a jogos védelem témájára irányult a közfigyelem. A rendelkezésre álló értesülések szerint a nyugalmazott rendőr, aki egyedül él mozgáskorlátozott feleségével, legálisan tartott pisztolyából rálőtt egy 34 éves férfira, miután az feltehetőleg rablás céljával, az éjszaka közepén, símaszkkal a fején és baltával a kezében, behatolt a házába. A bácsi, saját elmondása szerint, először megpróbálta jobb belátásra bírni a betörőt, az azonban nem tágított, baltájával az idős asszonyt fenyegetve követelt pénzt. Milutin Cvetković ekkor lőtt. A betörőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, míg a bácsi számára 48 órás fogvatartást rendeltek el. Időközben szabadon távozhatott, ám az utolsó értesülések értelmében az illetékes ügyész emberölési kísérlet gyanújával indít ellene eljárást. Aleksandar Vulin belügyminiszter és a társadalom is a bácsi védelmében emelte fel a hangját.
A jogos védelem, azaz a felhatalmazás, hogy megvédjük saját, vagy mások javait, beleértve a legértékesebbet, az életet, nem újkeletű intézménye a jognak, a római jogban ugyanúgy szavatolták, mint a későbbi európai, vagy egyéb kodifikációkban. Az nem vitás, hogy bárkinek jogában áll megvédenie magát, vagy másokat a jogtalan cselekményekkel szemben, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ez a védelem miként valósul meg, a jogos védelmet ugyanis egy leheletvékony határ választja el a jogos védelem határának túllépésétől. Előbbi esetben, valósuljanak meg a védekezés által akármelyik bűncselekménynek is az elemei, büntethetőséget kizáró ok áll fenn, míg utóbbi esetében büntetőjogi felelősség.
Ha a törvényes defínícióból indulunk ki, a szerbiai büntető törvénykönyv értelmében „nem bűncselekmény az a cselekmény, melyre jogos védelem során kerül sor". „Jogos a védelem, ha az elkövető saját javait vagy mások javait fenyegető egyidejű jogtalan támadás elhárításához feltétlenül szükséges cselekményeket tesz." Ahhoz, hogy fennáljon a jogos védelem, szükség van egy jogtalan cselekményre, ezt nem generálhatja az áldozat – például sértegetéssel –, a támadásnak objektíven valósnak kell lennie – ha sérüléseket okozott volna „támadójának", a késsel „védekező" lány tekintetében ezért nem állt volna fenn a jogos védelem –, míg a védekezés tekintetében elvárás, hogy azzal teljesüljenek egy adott bűncselekmény meglétének a feltételei, továbbá egyidejű legyen magával a támadással, kizárólag a támadó ellen irányuljon, intenzitása és módja pedig legyen arányos a támadáséval. Amennyiben nem teljesülnek ezek az alapvető feltételek, a jogos védelem határának a túllépéséről beszélhetünk. Ilyen helyzetekre vonatkozóan a törvény előírja, hogy a büntetés enyhíthető, ha pedig az elkövető – a védekező – a jogos védelem szükséges mértékét felindulás vagy ijedtség miatt lépi túl, fel is menthető a büntetés alól. Amennyiben az ügyészség értékelése szerint minden kétséget kizáróan fennáll a jogos védelem, feltehetőleg el sem indítja a büntetőeljárást – hiszen nincsen bűncselekmény –, ám ellenkező esetben köteles elindítani azt és a bíróságra bízni a tényállás megállapítását.
A törvény betűje alapján rendkívül egyszerűnek tűnhet a helyzet, ám az élet ennél jóval összetettebb. A gyakorló jogászok szerint a támadás és a védelem egyidejűsége mellett – például a védekező ne üsse, szúrja, vagy lőjje a jogtalan cselekmény elkövetőjét, amikor az már korábban menekülőre fogta, vagy elállt a támadástól –, a legfontosabb szempont az arányosság. A védelem során éppen csak azok a cselekmények megengedettek, méghozzá azokkal az eszközökkel, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az egyén megvédje saját, vagy mások javait. Ebből a szempontból a legtöbb európai büntetőjogi szabályozás rendkívül hasonlít egymásra, ellenben az ennél valamelyest megengedőbb, azaz részben továbbra is „vadnyugati szokásjogot" elismerő egyesült államokbeli szabályozással. Ha a jogtalanul eljáró egyén fegyver nélkül támad javainkra, feltehetőleg nem lehet jogos védelemnek nevezni, ha a védekező pisztollyal lő rá, vagy kést ragad – hacsak az elkövető például nem profi ökölvívó. Milan Škulić jogprofesszor szerint a jogos védelem során arra kell törekedni, hogy a támadó testi épsége, vagy egyéb javai ne szenvedjenek túlságosan nagy kárt, ám a védelem hatékonysága se csorbuljon. Akármennyire is igénylik az emberek a kőbe vésett szabályokat, vagy garanciákat, a jogos védelem tekintetében nem létezik olyan univerzális törvényes szabályozás, amelyik minden egyes eset vonatkozásában lehetővé teszi, hogy az összes releváns körülmény megállapítása és a lényeges szakértői – egyebek mellett a „támadó" és a „védekező" lelkiállapotát, a védekező zaklatottságának és ijedtségének mértékét, mindkettőjük erőnlétét, vagy harci sportokban való jártasságát elemző – vélemények értékelése nélkül el lehessen dönteni, hogy mi számít jogos védelemnek – nagyjából ez a lényege az említett jogprofesszor a témában készített, néhány évvel ezelőtti alapos elemzésének. Milan Škulić nem tartja szükségesnek a büntető törvénykönyv módosítását, szerinte a jogos védelem tekintetében a hazai szabályozás az általános európai gyakorlatra támaszkodik, azt azonban elismeri, hogy az ezekben az ügyekben eljáró bíróságok olykor tágabban értelmezhetnék a vonatkozó rendelkezéseket.
Vitán felül áll, hogy minden ember fizikai integritása egyformán fontos. Ám az is nyilvánvaló, hogy az átlagember feltehetőleg nem készült fel rá, hogy éjszakai, vagy bármilyen más betöréssel, esetleg testi épsége ellen irányuló támadással legyen kénytelen szembesülni. Kevesen vannak azok, akik például legmélyebb álmukból ébredvén képesek felmérni, hogy a sötét szobában ácsorgó egyén – akinek semmi helye ott –, vajon milyen fegyvert tart a kezében, vagy mennyire erős, esetleg jártas-e valamilyen küzdősportban, majd ennek alapján, lehetőleg néhány másodperc alatt, eldöntsék, hogy miként, mivel, milyen erővel és meddig védekezzenek. Előbbiek okán igyekszik egy magára valamit is adó jogprofesszor mindenekelőtt azt megértetni hallgatóival, hogy a legitimitás nem a legalitás szinonimája.
