Az autómentes világnap kezdeteihez egészen 1997-ig kell visszatekerjük az idő kerekét, amikor is Franciaországban rendezték meg az első ilyen jellegű megmozdulást. Három évvel később, 2000-ben nyilvánította az Európai Bizottság akkori környezetvédelmi biztosa, Margot Wallström az autómentes napot valódi európai kezdeményezéssé. Ez a döntés kiváló alkalmat nyújt a csatlakozó települések számára, hogy kimutassák, hogyan viszonyulnak a környezetvédelmi kérdésekhez.
Minden év szeptember 22-én a helyi önkormányzatok más megvilágításban mutatják meg a városközpontot, korlátozzák a gépjárműforgalmat, ösztönzik a fenntartható közlekedési eszközök használatát, és felhívják a polgárok figyelmét a közlekedéssel kapcsolatos döntéseik környezetre gyakorolt hatásaira. Ehhez a megmozduláshoz szorosan kapcsolódik még az európai mobilitás napja, a rendezvényt 2002 óta szeptember 16-a és 22- e között rendezik meg. A kezdeményezés arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a gépjárműveken kívül is vannak közlekedési eszközök, melyekkel viszonylag gyorsan, könnyedén és kényelmesen lehet eljutni egyik pontból a másikba. Eltűnődhetünk azon, vajon miért nem fordítunk elég figyelmet az alternatív közlekedési eszközökre. A válasz elég kézenfekvő, ugyanis hajlamosak vagyunk a saját kényelmünket előrébb helyezni, mintsem környezetvédelmi megfontolásokból más közlekedési alternatívákat választani. A kényelmünket szolgáló technológia rohamos léptékű fejlődésével a múlt század közepéhez képest jelentősen megnövekedett az autóforgalom. Ez a növekvő tendencia sok helyen, főleg a nagyvárosokban, komoly torlódásokat okoz, a keletkezett szmog pedig nemcsak környezetünkre, hanem saját egészségünkre is veszélyt jelent. Az autómentes világnap és az európai mobilitás hete alkalmával évről évre felvetődhet bennünk a kérdés: vajon miért szánunk ilyen kevés időt környezetünk és egyben egészségünk védelmére? Sajnálatos módon attól nem lesz jobb a helyzet, ha erre a néhány napra tudatosabbak leszünk és jobban odafigyelünk ezekre a kérdésekre.
Nagymértékű változást csakis akkor érhetünk el, ha egyre többen fogjuk kezünkbe kerékpárunkat, rollerunkat, vagy bármilyen más alternatív közlekedési eszközünket és ha az időjárás is engedi és más kényszerítő tényező sem áll fenn, akkor ezekkel megyünk nap mint nap munkába és ügyeinket intézni. Emellett javasolt még a tömegközlekedési eszközök igénybe vétele is. Az Oxfordi Egyetem 2018-as tanulmánya szerint Európában évente 10 ezren halnak meg korábban az autók károsanyag-kibocsátása miatt, amiért elsősorban a dízelautók a felelősek. A közelmúltban több európai fővárosban is fokozatosan csökkentették a gépjárműforgalmat. Párizsban például kitiltották az 1997-es évjáratnál régebbi gépjárműveket és, egyes útszakaszokon csak elektromos autók közlekedése engedélyezett. Emellett minden hónap első vasárnapján autómentes napot tartanak, melynek során a város forgalmasabb részein 10 és 18 óra között nem lehet autóval közlekedni. Ezen intézkedéseknek köszönhetően tisztább lett a levegő, valamint csökkent a zajterhelés is. A technológia fejlődésével a korszerű autók már maguktól is kikapcsolják a motort, ha piros lámpánál kell várakozni, ezzel is kevesebb üzemanyagot eresztenek ki a levegőbe, ez azonban sajnos még mindig kevésnek bizonyul. Szerencsére napjainkban egyre többen részesítik előnyben a kerékpárokat, vagy az elektromos rollereket, hiszen ilyen módon sokkal gyorsabban tudják elérni úti céljukat.
Mindeközben egészségünkért is sokat teszünk, ugyanis friss levegőt szívunk magunkba és fittebbek is leszünk a rendszeres mozgástól. Az utóbbi időken a városok vezetői is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a bringásokra, ami többek között a kerékpárutak kiépítésében is megnyilvánul.
A kerékpárral, elektromos rollerrel, vagy akár gördeszkával való közlekedés során mindig figyelni kell arra, hogy sötétben, vagy ködben láthatóvá tegyük magunkat a többiek számára. A felsorolt közlekedési eszközök mindegyike kiváló alternatívát nyújt az autóval szemben. Ráadásul mindegyik olcsóbb, és megvan a maga jótékony hatása is