Már az ohridi megállapodás kapcsán sem voltak teljesen világosak a kialakult körülmények, mert miközben Brüsszel szinte pezsgőt bontott annak örömére, hogy Belgrád és Pristina is elfogadta a francia–német rendezési tervet, az említett két fél nem éppen ezzel összhangban álló üzeneteket kommunikált a nyilvánosság felé. A szerb államfő például nem győzte hangsúlyozni, hogy nem írt alá semmit, ami aztán véleménylavinát indított el az elemzők körében annak kapcsán, hogy az alá nem írt, csupán szóban közölt beleegyezés jogilag milyen mértékben kötelez egy országot. Másrészt, azt is hangsúlyozta Belgrád, hogy csakis a megállapodás alkalmazásának módjáról, implementációjáról kész tárgyalni, vagyis, lesznek olyan elemek, amelyeket implementál, s lesznek olyanok is, amelyeket nem, mint például Koszovó felvétele az ENSZ-be. Ezek a kijelentések már eleve nem arról tanúskodtak, hogy egy könnyű periódus elé nézünk, melyben a felek egyszerűen nekilátnak az egyezmény alkalmazásához, főleg azért nem, mert Belgrád az implementáció megkezdését a szerb községek közösségének a megalapításához kötötte, amiről viszont Pristina folyamatosan azt közölte, hogy hallani sem akar, bele sem kezd, mert ellentétben áll saját alkotmányával. Kialakult tehát egyfajta patthelyzet, amelyben mind a két fél okolhatja a másikat a sikertelenségért, a kérdés csak az, kinek a diplomáciája működik jobban, ki tudja könnyebben meggyőzni a nemzetközi közösséget arról, hogy igaza van, s éppen a másik tárgyalófél hibája a késlekedés.
(Illusztráció)
Közben lezajlottak a Pristina által Észak-Koszovóban szervezett helyhatósági választások, melyekre azért volt szükség, mert a Szerb Lista tagjai teljesen kivonultak az intézményrendszerből. A választás teljes kudarc volt koszovói szemszögből, hiszen a szerbség teljesen távol maradt, így a jogosultaknak a három és fél százaléka mondott csupán véleményt ezen a megmérettetésen, amelyet természetesen teljesen bojkottált a Szerb Lista. Ennek ellenére, Pristina bejelentette, hogy teljesen jogszerűnek tekinti a választások eredményének a figyelembe vételét, s nem akadályozza majd meg semmi abban, hogy a bő három százalékos részvétellel meghozott politikai döntéseket alkalmazva akár albán nemzetiségű személyeket nevezzen ki az egyébként szerb többségű önkormányzatok élére. Mondani sem kell, mennyire mérgesedett el a helyzet a terepen a történtek és a bejelentések miatt.
Ilyen háttérrel kezdődtek meg a megbeszélések Aleksandar Vučić államfő és Albin Kurti koszovói kormányfő között kedden Brüsszelben, az európai közvetítők közreműködésével. Ezeket követően ismételten olyan érzése támad az embernek a kijelentéseket hallgatva, mintha nem is ugyanazon a megbeszélésen lettek volna jelen a résztvevők. Az Európai Unió illetékesei ugyanis megint pozitív jelzéseket tartalmazó nyilatkozatokat adtak, azt mondták, fontos lépés történt a szerb községek közösségének megállapítása felé ezen az értekezleten, másrészt a felek elfogadtak egy dokumentumot a háborúban és azt követően eltűnt személyek eseteinek feltárásáról. A szerb államfő már egészen más hangnemben nyilatkozott, azt mondta, éppen az vált világossá, hogy Kurti kormányának esze ágában sincs megalapítani az említett önkormányzatiságot, folyamatosan a saját alkotmányára hivatkozik, mellyel ez ellentétben áll, s falnak ütközött az egész párbeszéd. Lényegében nincs is értelme a folytatásnak, amennyiben Pristina nem változtat az álláspontján. A szerb államfő azt is közölte, hogy az Európai Unió egy tervet készített az észak-koszovói helyhatósági választások után előállt bonyolult helyzetnek az áthidalása érdekében, melyet maga ugyan elfogadott, Kurti azonban elutasította a javaslatot, így azt sem lehet tudni, mi történik majd az érintett, többségében szerbek lakta községekben. Kurti közölte, hogy elfogadhatatlan számára a szerb községek közösségének Brüsszelben bemutatott statútuma, s újfent az alaptörvényre hivatkozott. Szerinte nem területi alapú szerveződés jöhet csupán számításba.
Mindent egybevetve, az egyedüli pozitív hozadékaként a keddi tárgyalásoknak azt lehet megemlíteni, hogy a felek készek a dialógus folytatására. Megtörtént ugyanis az, amire már régóta számítani lehetett, teljesen egyértelművé vált, hogy addig, ameddig nincs egyetértés a szerb községek közösségével kapcsolatban, egy tíz éve húzódó, mindig háttérbe szorított kérdés kapcsán, addig az új rendezési terveket, megállapodásokat sem lehet érvényre juttatni. Efféle akadályok miatt továbbra is az jellemzi majd a „haladást”, ami eddig is jellemezte: egy ohridi visszafogott eredmény után egy választási kudarc és egy sikertelen brüsszeli próbálkozás, azaz egy lépést tesznek a felek előre, legalább kettőt pedig, rögtön azután, hátra…
