Ne csak nézzünk, hanem lássunk is!

Jelentős különbségek fedezhetők fel annak tekintetében, hogy ki mennyi időt tölt naponta a televíziókészülék előtt, derült ki e heti körkérdésünkből, amelyben arra voltunk kíváncsiak, olvasóink naponta hány órát hajlandók a varázsdoboz bűvkörébe kerülve eltölteni. A válaszadók közül a legtöbben, 38,5 százaléknyian egynél több, de háromnál kevesebb órát tévéznek naponta, 33,5 százaléknyian egy óránál kevesebbet, 28 százaléknyian pedig három óránál többet. Körkérdésünk nem terjedt ki arra, hogy milyen csatornákat, illetve azokon belül milyen műsorokat néznek, noha ezáltal minden bizonnyal teljesebb képet kaphattunk volna olvasóink tévénézési, illetve médiafogyasztási szokásairól is.

Annak persze, hogy viszonylag sokat tévézünk, számos oka lehet, nyilvánvalóan közrejátszik benne a kényelem, a szabadidő színvonalas eltöltésére vonatkozó igény hiánya, az anyagiak hiánya és számos egyéb tényező is, hiszen az igényes szórakozás bizony pénzbe kerül, a tévé viszont (szinte) ingyen van, ráadásul házhoz is jön, vagyis ott van, nem kell miatta kitenni a lábunkat az otthonunkból, nem kell miatta autóba ülnünk, sőt még csak felöltöznünk sem. És hát, valljuk be, a kényelem bizony napjainkban egyre fontosabb szempontnak tekinthető. De természetesen számos egyéb okot is fel lehetne sorolni arra vonatkozóan, hogy a televízió miért játszik ennyire meghatározó szerepet a mindennapjainkban, ahogyan azt is hosszasan lehetne elemezgetni, hogy mennyire azonosulunk a televízió által közvetített értékekkel, illetve mennyire tudja pótolni a televízió „valósága” a mindennapok valóságát az életünkben.

A televíziózási szokásainkat vizsgálva érdemes külön kitérnünk a tájékozódást segítő tartalmakra, ugyanis egy nemrég készült internetes felmérés szerint, amelynek készítői egyebek mellett arra keresték a választ, hogy milyen típusú médiumokból tájékozódnak leginkább a vajdasági magyarok, az derült ki, hogy a legtöbben az internetes portálokról szereznek információkat, a második helyen a közösségi oldalak, a harmadikon a televízió, a negyediken a rádió, az ötödiken pedig a nyomtatott sajtó szerepelt, ami arra enged következtetni, hogy a vajdasági magyarok túlnyomó többsége előnyben részesíti az újmédia által kínált lehetőségeket a hagyományosnak tekinthető médiumokkal szemben, ugyanakkor a televíziózás tradíciója továbbra is viszonylag erősen él a régió lakossága körében.

A kérdőív készítői arra is rákérdeztek, hogy a kitöltők mely magyarországi médiumokból tájékozódnak a leggyakrabban. A válaszok között az első öt helyen két televízió szerepelt, mégpedig a második és az ötödik helyen, az első, a harmadik és a negyedik helyen viszont egy-egy hírportál kapott helyet. Azon kérdés esetében, mennyire tartják megbízhatóaknak ezeket a médiumokat, a válaszadóknak hetes fokozatú skálán kellett megjelölniük a megbízhatósági szintet, amit összességében 4,62-es átlagosztályzattal értékeltek. A magyarországi médiumokra vonatkozó kérdések mellett a felmérés készítői arra is rákérdeztek, mely vajdasági vagy szerbiai médiumokból tájékozódnak legszívesebben a kérdőív kitöltői. Itt a leggyakrabban megjelenő válaszok között az első helyen egy nyomtatott lap, a Magyar Szó állt – ami némileg ellentmond az első idézett kérdésre adott válaszokkal, hiszen ott mindössze az ötödik helyen szerepelt a nyomtatott sajtó, ugyanakkor jól jelzi a vajdasági magyarok sajátos médiafogyasztási szokásait –, a másodikon egy hírportál, a harmadikon és a negyediken fej-fej mellett egy-egy televízió, az ötödiken pedig egy újabb internetes portál szerepelt. A válaszadóknak ezen médiumok esetében is hetes skálán kellett értékelniük azt, hogy mennyire tartják őket megbízhatóaknak. Az átlagosztályzat itt 4,80 lett, azaz valamennyivel jobb, mint a magyarországi médiumok esetében, ahol 4,62 volt.

A kérdőív készítői arra is rákérdeztek, mennyire tartják magukat tudatos médiafogyasztóknak a vajdasági magyarok. Az átlagos szám itt 4,98 lett, ami viszonylag jó eredménynek számít ugyan, az azonban, hogy ez az érték mennyire tükrözi a valós képet, némiképp megkérdőjelezhető, hiszen – ahogyan a kutatás készítői is utaltak rá – a kérdőívet kitöltők képzettség szerinti összetétele nem volt arányos a teljes lakosság képzettség szerinti összetételével, ugyanis amíg a kérdőív kitöltői körében többségben voltak a főiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkező személyek, addig a vajdasági magyarság körében ez nincs így, és – mint az köztudott – a médiafogyasztási szokásokat igen jelentős mértékben befolyásolja a fogyasztók képzettségi szintje. Éppen ezért joggal feltételezhető, hogy a teljes lakosságra vonatkoztatva jóval kevésbé jellemző a médiafogyasztás terén megnyilvánuló tudatosság, mint a kérdőív kitöltőire.

A médiafogyasztás terén megnyilvánuló tudatosság persze jócskán túlmutat azon, hogy mit nézünk vagy hallgatunk meg, illetve mit olvasunk el egy-egy médiumban, hiszen számos kutatás bizonyította már a médiának és a különféle médiatartalmaknak a személyiség fejlődésére gyakorolt pozitív, illetve negatív hatásait. Ennek kapcsán a szakemberek egy csoportja arra hívja fel a figyelmet, hogy a médiahasználat különböző módozatai az egyén szándékától és tudatosságától függetlenül is jelentős mértékben hozzájárulnak a fiatalok jelenének és jövőjének formálásához. Ennek a korosztálynak a tagjai ugyanis igen gyakran használják a médiát az általuk fontosnak vélt értékek kifejezésére. Karl Erik Rosengren szerint a társadalom szempontjából ez segítséget jelent annak a többé-kevésbé bonyolult szelekciós feladatnak az elvégzésében, amit a szocializációs ágensek egészen addig alkalmaznak, amíg a fiatalok ki nem kerülnek a befolyásuk alól. Leszögezi, a televízió igen nagy befolyással bíró tanítómester, amely az egyén baráti körével szoros együttműködésben fejti ki hatását, éppen ezért komoly vetélytársat jelent a szocializáció hagyományosabb ágenseivel szemben.

Nagy Andor azt hangsúlyozza, hogy az emberek közötti kommunikációban is igen nagy szerepe van a televíziónak, hiszen a műsorok utóélete sokféle helyzetben és helyszínen megvalósul, köztük például a családban, az iskolában, a munkahelyen, szórakozás közben és számos egyéb helyen is. Úgy fogalmaz, a véleményét ki-ki már a műsor közben megfogalmazza, ugyanakkor partnerre vágyik, akivel megoszthatja a gondolatait, akivel vitatkozhat, aki tovább gerjeszti, vagy egyszerűen csak állásfoglalásra készteti. A gyermekek esetében annak fontosságára is felhívja a figyelmet, hogy a média által kiváltott hatások milyenségét nagymértékben befolyásolhatja az iskola és a szülő is, hiszen mindkettő nagyon sokat tehet azért, hogy csökkentse annak negatív, vagy éppen növelje annak pozitív hatásait. Szerinte amilyen fontos az előkészítés, éppen olyan lényeges az adást követő feldolgozás is, hiszen ebben az esetben a látvány, az élmény tovább folytatódik a nézőben, az általános konkréttá válik, a mindenki számára készült műsor sajátossá, egyéni élménnyé. Nagy nem tartja helyénvalónak azt a szülői gyakorlatot, amelynek lényege a gyermekeknek a különféle műsorok megtekintése utáni azonnali ágyba parancsolása, szerinte ugyanis a szülőnek vállalnia kell, hogy elbeszélget a gyermekével, még akkor is, ha emiatt néhány percre le kell mondania a további műsorok megtekintéséről. Minderre szerinte akkor is szükség van, ha a mesét kell értelmezni, akkor is, ha a gyermek tisztázni szeretne valamit, akkor is, ha esetleg feledtetni kell a látottakat a kis nézővel.

Más szakemberek azt hangsúlyozzák, a televízió magatartás-formáló, véleményalakító ereje nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek szempontjából is igen jelentős, és ezért a felelőssége is óriási mind a közvetített tartalmakat, mind a befolyásolás céljait illetően. Torgyik Judit úgy véli, a felnőttek esetében is óriási szükség lenne a médiapedagógia felvilágosító, tudatformáló hatásainak kiterjesztésére, illetve a médiakompetenciák fejlesztésére. Leszögezi, a manipulációs szándék, a befolyásolás mechanizmusának felismertetése, a kritikai érzék növelése, a műsorok közötti célirányos választás segítése olyan feladatok, amelyek a fiataloknak és a felnőtteknek egyaránt hasznosak, majd hozzáteszi, éppen ezért a különböző műsorok megbeszélésében, megvitatásában, mondanivalójuk, mozgatórugóik megláttatásában a pedagógusokon túl az andragógus szakembereknek is nagy feladatuk lenne. Szerinte a televíziós műsorok megvitatására a mainál szélesebb körben kellene sort keríteni, éppen ezért igen hasznosnak tartaná, ha olyan klubok szerveződhetnének, amelyek keretében nem kizárólag a bemutatásra nyílna lehetőség, hanem a megbeszélésre, az elemzésre, a vitára és az értelmezésre is, valamint mindezek által a kritikus gondolkodás fejlesztésére is.

Napjaink médiáját figyelve joggal merülhet fel a kérdés, vajon akad-e közöttünk, huszonegyedik századi emberek között olyan, akit a különböző médiumok még soha nem próbáltak meg valamilyen módon befolyásolni vagy meggyőzni valamivel kapcsolatban, és vajon akad-e közöttünk olyan, aki még soha semmiféle manipulációs kísérletnek nem esett áldozatául? Aligha. A befolyásolás, a meggyőzés és a manipuláció ugyanis a mindennapjaink részét képezik, ami a média világára hatványozottan érvényes. Ennek ellenére nem kell különösebben nagy szakértelem ahhoz, hogy kijelenthessük, országunkban még ma is igen magas azoknak az aránya, akik széleskörűnek hitt tájékozottságuk ellenére is rendkívüli módon befolyásolhatók, és ezért könnyen beleesnek a különféle érdekcsoportok által irányított médiamanipuláció csapdájába. Mindez talán éppen a televízió esetében tekinthető a legveszélyesebbnek, hiszen a hagyományos elektronikus média tartalmainak befogadása jóval egyszerűbb, mint például a nyomtatott sajtó vagy az újmédia tartalmainak befogadása, és éppen ezért fókuszálatlanabb is, aminek eredményeképpen a televízió – Aczél Petrát idézve – olyan médiafogyasztót állít elő, akinek a befogadása nem az értelmezésben, csupán a választásban kritikai, hiszen ha nem tetszik valami, akkor egyszerűen elkapcsolunk, ugyanakkor a tetszés ebben az esetben nem feltétlenül az ismeretszerzés vagy elmélyítés igénye, hanem az érzelmek vagy attitűdök, sőt sok esetben csupán az ingerek szintjén dől el. Egyebek mellett ezért lenne fontos, hogy ha már naponta több órát töltünk televíziózással – tegyük ezt bármilyen okból –, megpróbáljunk arra törekedni, hogy tudatosabb médiafogyasztókká váljunk, olyanokká, akik nem fogadnak el mindent fenntartások nélkül, és akik olykor megkísérelnek a dolgok mögé látni, vagyis az, hogy a varázsdoboz bűvkörébe kerülve ne csak nézzünk, hanem lássunk is!