A munkaadók már évek óta kérik/követelik a mindenkori kormánytól, hogy enyhítsen a kereseteket terhelő adók és járulékok, illetékek arányán, mert csak így lehetnének képesek –esetleg – növelni a foglalkoztatottjaik bérét. Arról ugyan nem beszélnek, hogy egy ilyen intézkedés következtében sokkal kevesebb személyt alkalmaznának „feketén”.
Ennél is furcsább, hogy a szakszervezetek (a munkások érdekképviselete?) eddig alig hallatta a hangját. Meglehet, hogy – okulva a két évtizedes tapasztalatokból – a melósok már nem hisznek abban, hogy ilyen esetleges intézkedés bármit segítene a fizetésük érezhető alakulásán.
Egyébként a kormányelnök is bizonyos fenntartásokkal lehet a tervezett intézkedés sikerét illetően, mert nemrég azt nyilatkozta, hogy a személyi jövedelmi adó 2-3 százalékos, újévtől alkalmazandó csökkentése csak amolyan „próbaüzem” lehetne, s ha ennek folyományaként a munkaadók növelik a munkásaik bérét, akkor – esetleg– újabb könnyítések következhetnek. Más szóval: ő sem biztos abban, hogy a minimálbér felett fognak fizetni. Pedig az államkassza is jól járna, ha a vállalkozók nagyobb fizetést biztosítanának a náluk dolgozóknak, mert abban az esetben az elszámolási alap növekedne, vagyis a százalékarányos adócsökkentés abszolút összegben többet hozna az ország konyhájára.
Ennek azonban bizonyos mértékben ellentmond az egyik szakszervezet vezetőjének álláspontja. Szerinte ugyanis csak abban az esetben számíthat a büdzsé több, ebből a forrásból eredő pénzre, ha érezhetően növekedne a gazdaság teljesítménye, hiszen ez maga után vonná a több munkáért, jobb eredményért járó fizetésemelést, s ezzel együtt a befizetendő adók és járulékok összegét is.
A jelek szerint a kormány azonban, első lépésként, megnöveli a fizetés adómentes részét, ami most valamivel meghaladja a 11. 000 dinárt, s ezzel lényegében könnyít a munkaadók helyzetén. Ebben az esetben is marad a kétely, hogy vastagabb lesz-e a boríték. Az tény, hogy a minimálbérért gürcölők néhány dinárral többet fognak kapni, ez azonban nem elegendő arra, hogy fokozódjon a munkások meló iránti lelkesedése.
A gazdaság növelésének lehetőségével kapcsolatban olykor szívesen hozzuk fel példának a német vállalatokat. Akik már akár néhány hónapig is dolgoztak ebben az országban, tapasztalhatták, hogy náluk nem a munkások agyonhajszolása a cél és a lényeg. A melós megkapja a feladatot, és végzi a munkáját. Ez – elvileg – nálunk is így van, de a honi gyakorlat mutatja, hogy a Balkán e részén vagy szög nincs, vagy bedöglött a gép, vagy pedig késik a nyersanyagellátás. Nos, Németországban csak elvétve tapasztalhatók ilyen fogyatékosságok. Ez pedig azt jelenti, hogy jó előre megszervezik a munkát, és a mestereknek nincs más gondjuk mint hogy dolgozzanak. „Mögöttük”, az igazgatótól a raktárosig mindenki azért kapja a fizetését, hogy a termelőmunkás termeljen és ne kényszerüljön téblábolásra mások hanyagsága miatt.
Ezt a gyakorlatot kellene nálunk is meghonosítani, akkor az év derekán az államelnök részéről bejelentett 3,5 százalékos gazdaságnövekedés meg is valósulna, s az „alattvalói” nem lennének kénytelenek később bevallani: örülhetünk, ha az idén elérjük a kétszázalékos bővülést.
Mindezek mellett kétségkívül szükség van a bruttó keresetek bizonyos mértékű tehermentesítésére is.
