Október végén még a Szerbiai Nemzeti Bankban is kissé meglepődtek, amikor az ügyviteli bankok visszajelzései alapján kiderült, hogy szinte egy csapásra megugrott a dinár iránti kereslet. Ugyanakkor szokatlan mértékben csökkentek a devizabetétek.
Ezeknek a változásoknak igen prózai okai vannak. A devizabetétek legnagyobb része ugyanis látra szóló, mert a lekötések esetén is csak tizedes számokkal kifejezhető kamatszázalék jár, akár euróról, svájci frankról vagy angol fontról legyen szó, az illető országok alig fizetnek a betétekért. Ennek oka az alacsony infláció.
A Szerbiában működő ügyviteli bankok számára a mindenkori, úgynevezett, domicil kamat az irányadó. Ha tehát valaki csak néhány hónapra köti le a devizáját, éves szintre átszámítva alig kap néhány tizedszázalékot, de a lekötés lejárta után még ebből kis „jövedelemből”, kamatadó címen húsz százalékot köteles befizetni az államkasszába. Ugyanakkor a lekötött dinár utáni kamatot nem terheli semmiféle adó.
Az államnak ezt a hozzáállását nem nehéz megérteni, hiszen minden országnak fontos, hogy a saját valutájával takarékoskodjanak a polgárok.
Az elmondottak alapján az ember azt hihetné, hogy a szóban forgó vonzó feltételek olyannyira megváltoztatják az embereknek az idegen valuták iránti viszonyulását, hogy –esetleg – bizonyos idő elteltével akár túlsúlyba is kerülhet a dinárban való takarékosság összege. Nos, erről szó sincs. Legalábbis a Szerbiai Nemzeti Bank adatai szerint.
Az idén március végén az ország lakosságának bankokban tartott megtakarítása 1138 milliárd dinár, vagyis a középárfolyam szerint 9,24 milliárd euró tett ki. Ennek azonban magasan a nagy része különféle idegen valutákban „pihent” a bankok folyószámláin. Nevezetesen a teljes összeg 95,5 százaléka, a maradék pedig 4,5 százalék, azaz 51 milliárd dinár hazai valuta volt.
A hazai és az idegen valutában való takarékoskodás közötti különbséget egyértelműen mutatja egy találomra kiválasztott példa: ha valaki tavaly szeptemberben lekötött 100 000 dinárt, valamint ugyanilyen értékű eurót, az idén, tehát az egy év lejárta után 6000 dinárral, azaz 50 euróval járt jobban a dinárban való takarékoskodást illetően.
Talán nem véletlen, hogy az idő múlása is bizonyos mértékben hozzájárul a dinár iránti bizalom erősödéséhez. A fiatalabb korosztályok ugyanis nem emlékezhetnek azokra az évekre, amikor – fizetés címén – szinte szó szerint zsákszámra vitték haza az emberek az egyik napról a másikra elértéktelenedő hazai valutát. Ehhez jócskán hozzájárult az a bankokban rekedt több mint ötmilliárd dollár értékű deviza is, amelynek utolsó részletét az állam az idén térítette meg az érintett betéteseknek. Nos, akik akkor pórul jártak, mert a pénzüket bankban tartották, nyilván megfogadták, hogy kevéske megtakarításukat többé soha nem fogják pénzintézményre bízni. Nem kevesen közülük még ma is inkább évente elutaznak egykori németországi tartózkodási helyükre és ott veszik fel jogos járandóságukat, tehát a nyugdíjukat, mintsem bankközi átutalás alapján az itteni lakhelyükhöz legközelebbi bankban.
Merőben más a fiatalok hozzáállása. Ők már internet útján egyenlítik ki a havonta érkező közműszámlák összegét, s ez eleve megköveteli, hogy a folyószámlájuk ne legyen üres.
Lényegében csak bennük bízhatnak a bankárok, hogy ha lassan is, de folyamatosan növekedni fognak a dinárbetétek, vagyis előretör a dinár.
Az azonban rózsaszínű álom, hogy valamikor is megelőzi a devizabetétek összegét.
