Aligha hihető, hogy sokakat mellbe vágott a közlés, miszerint a pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés tervezetébe foglalt 67 millió euró kiadást, amellyel fedezni fogja a Srbijagas 30,8 millió és a Petrohemija 33,6 millió eurót kitevő, korábban felvett bankhitelét, mivel a szóban forgó két állami cég a saját erejéből nem képes eleget tenni a hitelező bankok iránti kötelezettségének. Ezekkel a hitelekkel kapcsolatban pedig a kormány, tehát az állam vállalt kezességet, s így rá hárul a kellemetlen feladat, hogy az adófizetők pénzéből eleget tegyen a pénzintézetek jogos követelésének.
Nem ez az első eset, hogy a kormány azokkal az emberekkel fizetteti meg az általa, pártvonalon, magas pozícióba helyezett „káderek” dilettáns tevékenységét, akiktől három évvel ezelőtt elvette jogos járandóságuk egy részét. Természetesen a közszolgálati dolgozókról és a nyugdíjasokról van szó.
Egyébként nem ez az első eset, hogy a Srbijagas tartozásaiból a kormány közadósságot csinált, ami minden alkalommal azt jelentette, hogy a költségvetésből kellett egy jókora összeget lekanyarítani, s abból visszafizetni a felvett kölcsönt. Így úszott el az év elején 25 millió euró, de ha az utóbbi öt-hat évet vesszük alapul, ennél sokkal többe került Szerbia polgárainak a szocialista alelnök áldásosnak egyáltalán nem mondható tevékenysége. A közvállalat által 2012 és 2019 között felvett, nem kevesebb mint 466 millió euróba került nekünk mindez.
A politikai csúcs folyamatosan azzal érvel, hogy a földgáz stratégiai energiahordozó, tehát minden pénzt meg kell adni azért, hogy az ország területén elfogadható legyen az ellátás. A pártonkívüli közgazdászok azonban egybehangzóan azt állítják, ha szakembert állított volna a minisztertanács a Srbijagas élére, akkor is veszteség keletkezett volna, de nem ilyen mértékű.
És „ha már lúd, legyen kövér” alapon a 2018. évi pénzügyi tervben 90 millió euró összegben az állam újabb garanciát vállal a Srbijagas szükségleteire igénylendő banki hitel kapcsán. Hetvenmillióba fog ugyanis kerülni a bolgártól a magyar határig húzódó gázvezeték főtervének kidolgozása, 20 milliót pedig az Aleksandrovac–Brus–Kopaonik–Raška–Novi Pazar–Tutin másodlagos gázhálózat megépítésére szándékoznak fordítani.
Nehéz lenne kétségbe vonni ennek a beruházásnak a szükségességét, hiszen közismert tény, hogy Szerbia gazdasága az orosz gáz nélkül igen rövid idő alatt térdre kényszerülne. Az azonban szinte mindenkinek szemet szúr, hogy az ország legnagyobb veszteségeit felhalmozó közvállalat első embere havonta tizenötször több pénzt zsebel be, mint az államelnök vagy a kormány vezetője.
Bajatović ugyanis igazgatóként, a 2017 januári adatok szerint, 162.309, képviselőként 27.320, a (ki tudja minek létező) Jugorosgas felügyelőbizottságának tagjaként 1.668.841(!), az udvarnoki gáztározó felügyelőbizottságában való „tevékenységéért” 648.209 dinárt vesz fel, ami 55 vajdasági októberi átlagfizetésnek felel meg. Ennek a nem kis összegnek az ellentételezéseként egyetlen érdeme a pártbeli hovatartozása.
Az sem vitás, hogy elsősorban a nemzetközi körülmények alaposan kihatnak a Srbijagas veszteségének alakulására, de neves szakemberek szerint a közvállalat ügyvezetésének csapnivaló munkálkodása is jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a Srbijagas folyamatosan koldusboton van. Éppen ebből eredően okkal várható, hogy a jövőben sem fog javulni a helyzet, s az adófizető polgárok még sokáig lesznek kénytelenek – a kormány közvetítésével – tömni ezt a feneketlen zsákot.
Csupán az a kérdés, hogy meddig.
