Akár szó szerint is értendő, hogy gyakorlatilag még meg sem száradt a tinta azon a szerződésen, amelyet Szerbia és Kína képviselője a budapesti csúcstalálkozón a két ország fővárosa közötti vasútvonal korszerűsítésére vonatkozóan aláírt, Brüsszel máris jelezte, hogy „figyelemmel kíséri és elemzi” a megállapodás EU-szempontból való jogszerűségét.
Mint ismeretes, a vonatok Belgrád és Budapest közötti „útját” a távol-keleti ország vasútja a saját bankok bevonásával fogja építeni. Szerbia szempontjából óriási, Pekinget illetően pedig amolyan „futottak még” méretű beruházásról van szó. Nekünk mindenképpen rendkívül fontos, hogy legalább ilyen vonatkozásban közelítsünk a fejlett országokhoz és a mozdonyaink ne 30, hanem 200 kilométeres sebességgel haladhassanak. Annál inkább, mert a szóban forgó kötött közlekedési vonal az Európát átszelő 10-es korridor egy igen fontos része, mivel Közép-Európát a Balkánon keresztül (Kis)Ázsiával köti össze. Az is ismeretes, hogy a síneken történő áruszállítás nagyságrendekkel olcsóbb, mint a közúti fuvarozás.
Talán nem minden ok nélkül merül fel a kérdés, hogy miért jelentették be az Európai Unió illetékesei, hogy foglalkozni kívánnak az üggyel? Végeredményben a huszonnyolcak nagyobb részének is gazdasági érdeke, hogy a délkelet felé irányuló nemzetközi forgalmuk az eddiginél olcsóbb és zökkenőmentesebb, nemkülönben gyorsabb legyen. Vajon milyen indokok képesek még a kapitalista országokban is a pénz fölé kerekedni? A válasz meglehetősen egyszerű: a politikai befolyás.
Az ugyanis közismert tény, hogy Kína és az EU számára a másik fél töb mint fontos, tehát nem mindegy, hogy esetleg ki tarthat sakkban egy Szerbia méretű, de földrajzi helyzeténél fogva akár stratégiai fontosságúnak is tekinthető országot.
Ha ugyanis a pekingi állami cégek szilárdan megvetik lábukat a Balkánon, a pénzük itt történő befektetésével egyre komolyabb hatással lehetnek a célország politikájára. Ezt különben Belgrád már most tapasztalja. Azzal ugyanis, hogy energetikai rendszerének egy jelentős hányadát (kőolaj, földgáz) átengedte az oroszoknak, lényegében lemondott szuverenitásának egy részéről is. Ezt bizonyítja a Putyin látogatására vonatkozó vicc is. Amikor ugyanis az orosz elnök és felesége útnak indult az egyik nyugati ország felé, a felesége megkérdezte, hogy mindent rendben hagy-e maga mögött.
– Elzártad a gázt?
– Igen!
Anyagilag-pénzügyileg ugyan nem, de politikailag igenis fontos Brüsszel számára, hogy a Nyugat-Balkánon ne vesse meg túlságosan a lábát a kínai tőke, s ezzel együtt a pekingi akarat, mert annak hosszú távú érvényesítése igen károsan befolyásolhatja Európa balkáni stratégiai érdekeit.
Más lapra tartozik, hogy az immár agyonbürokratizált és egyre dölyfösebb EU-adminisztráció milyen jogon avatkozik bele más, főleg az Unión kívüli országok életébe. Ők erre egyszerűen jogot formálnak, s ha kell, akár zsarolással is megpróbálják elérni céljukat. Jó példa erre Magyarországnak és Lengyelországnak az Ázsiából és a Fekete Afrikából elsősorban a Földközi-, a Joni- és az Égei-tengeren keresztül felénk áramló több százezres, nem ritkán kétes szándékú emberáramlattal való szembeszegülése. Őket máris pénzügyileg hátrányos megkülönböztetéssel fenyegeti és zsarolja Brüsszel.
Szerbiát egyelőre nem fenyegeti ilyen veszély, de ha tovább folytatódik a térségbe való kínai és orosz „betörés”, könnyen megeshet, hogy ha megvétózni nem is képes, de akadályozhatja, vagy késleltetheti a Belgrád és Budapest közötti vasút korszerűsítésének folyamatát, s a két ország számára igen fontos, négyszáz kilométeres vasút a nagyhatalmak politikai játékszerévé válik.
Szerbia és Magyarország rovására megy.
