Három évvel ezelőtt az akkori miniszterelnök (Aleksandar Vučić) bejelentette, hogy az arab Arabtec társaság, a gazdaság fellendítése érdekében, nem kevesebb mint százezer(!) lakóegységet fog felépíteni, mégpedig megdöbbentően alacsony áron. A számításai szerint ugyanis egy 80 négyzetméteres lakást a vevő harminc év alatt havi 120-130 eurós részletekben törlesztheti, s ez az ár tulajdonképpen csupán negyede a lakások piaci árának.
Jóformán még a levegőben rezgett a miniszterelnök ezzel kapcsolatos utolsó mondata, amikor kiderült, hogy a „nagy tekintélynek örvendő és pénzügyileg szilárd” arab építővállalat részvényei a tőzsdén szinte egyik napról a másikra befuccsoltak, s a cég egyszerűen tönkrement. Akkoriban senki sem foglalkozott ennek okával, de megtörténhet, hogy az Arabtec másoknak is tett hasonló ígéretet, s lévén, hogy negyedáron létrehozni lakásokat aligha kifizetődő, a tőzsde így reagált a bejelentésre.
Akkoriban nem kevesebb mint tízmillió négyzetméterről beszéltek. Matematikailag ez azt jelenti, hogy ezer hektár terület minden négyzetcentiméterét beépítették volna. Óriási beruházásról és állami pénzről lett volna szó, de a rezsimtől távolabb álló szakemberek már akkor figyelmeztettek, hogy ez nem más, mint populista demagógia és aligha van gyakorlati jelentősége.
Mivel a politikusok gyakran (vissza)élnek a polgárok feledékenységével, a jelenlegi köztársasági elnök (Aleksandar Vučić) a saját új ötleteként felmelegítette ezt a témát. Az akkorihoz képest kicsit visszafogottabban nyilatkozott, de mintegy önmagát győzködve a napokban kijelentette, hogy a következő tíz év alatt a költségvetés egymilliárd eurót fordíthat olcsó lakások építésére, s az első családi otthonok már három év múlva beköltözhetők lesznek. Azt sem felejtette el hangsúlyozni, hogy elsősorban a rendőrség és a katonaság, illetve a titkosszolgálat kötelékeihez tartozók, valamint a fiatal házaspárok és ifjú tudósok lakásproblémáit szeretnék ilyen módon megoldani.
Az elképzelés leglényegesebb része, hogy a lakások négyzetmétere nem lenne drágább 500 eurónál. Tehát egy hatvan négyzetméteres, kétszobás lakásért 30 000 eurót kellene fizetni, azzal, hogy a vevő és az állam közösen biztosítaná a 20 százalékos előtörlesztési összeget, vagyis a 6000 eurót. Ezt követően pedig harminc év alatt havi 125 eurós részletekben fizetnének a tulajdonosok.
Talán nem felesleges megemlíteni, hogy hét évvel ezelőtt, Mirko Cvetković miniszterelnöksége idején, nagy csinnadrattával elhelyezték az alapkövét az első „olcsó” lakásnak a voždovaci Július 4-e nevű, egykori laktanya területén. Akkor 4500 lakásról beszéltek, de ennek csak egy töredéke épült meg, s azokhoz, amelyek elkészültek, a leendő lakók 1200 eurós négyzetméterenkénti áron jutottak hozzá. Vagyis egy kétszobás lakásért kénytelenek voltak több mint 70 000 eurót fizetni. Nos, akkor is csak a módosabbak engedhették meg maguknak, hogy „olcsó” lakást vegyenek.
A nevesebb közgazdászok egy része most sem hajlandó fenntartás nélkül egyetértően bólogatni az államelnöki ötletre. Szerintük ugyanis sokkal észszerűbb lenne az erre a célra elkülönítendő összegből államilag támogatott lakásvásárlási hiteleket juttatni az arra rászorulóknak, s akik nem ragaszkodnak a nagyobb városokban való életvitelhez, vidéken valóban vásárolhatnának viszonylag olcsó családi otthont. Természetesen akkor, ha a munkahelyük is oda köti őket. Arról nem is szólva, hogy ilyen áron csak abban az esetben lehet beköltözhetővé tenni egy lakást, ha az állam lemond az építéssel kapcsolatos különféle adókról és illetékekről. Pedig ezek a pénzek nem kis tételt képeznek a költségvetésben, amelyeket valahonnan pótolni kell, és nyilván fogják is. Pontosabban az adófizetők képezte forrásokból.
Ismerve a politikusok könnyű ígéreteinek és „ötleteinek” fajsúlyát, könnyen megtörténhet, hogy a szóban forgó elképzelés alapján lakások helyett újabb légvárak fognak épülni.
