Minden ország költségvetésében van egy meglehetősen komoly tétel, aminek nincs konkrét rendeltetése. Év közben ebből a forrásból számos olyan helyre kerül pénz, ahol a kormány szükségesnek véli. Ez tulajdonképpen a költségvetési tartalék, vagyis akár a családoknál a félretett dinárok a „ne adja az isten”-re. Szétosztásukra azonban csak elvileg van szabály, különben a miniszterek annak a községnek juttatják, amelyik nekik szimpatikusabb. Tekintet nélkül arra, hogy éppen melyik párt uralkodik, a hozzá legközelebb álló reménykedhet némi segélyben.
Nem volt ez másképp a mögöttünk levő esztendőben sem. A „megajándékozottak” listáját ezúttal Zaječar vezeti 380 millió dinárral, itt ugyanis a Mozgalom Krajináért első embere a polgármester, de szeptemberben faképnél hagyta a párttársait és átigazolt a Szerb Haladó Párthoz.
A Dragan Marković Palma által vezetett Jagodina kétszer is tartotta a markát a kormánynál, s nem is eredménytelenül, hiszen 180 millió dinárt sikerült kimarkolnia a közös kasszából. Minden bizonnyal szüksége lehetett erre a pénzre, mivel – sikeres vállalkozóként – olykor igen nagylelkűen bánik vele.
Szinte nem lehet hallani olyan politikusi nyilatkozatot, amely a teljes igazságot tartalmazná. A jelen témánk esetében sincs másképpen. A főváros első embere ugyanis a közelmúltban, elsősorban önmaga fejére téve a dicsfényt, azzal rukkolt elő, hogy teljes mértékben rendezték (rendezte!) Belgrád anyagi helyzetét. Azt azonban „elfelejtette” megemlíteni, hogy a központi kasszából 110 millió dinár jutott, s ez az összeg éppen elegendő volt ahhoz, hogy nagyjából egyensúlyba kerüljön a város költségvetése. Korábban ugyanis többször lehetett hallani arról, hogy „hiba van a kréta körül”.
Területi megoszlás szempontjából is érdekes az országos költségvetési tartalékból juttatott pénzek útja. Tavaly ugyanis összesen 1,183 milliárd dinárt kaptak a községek és a városok, de Vajdaságba ebből csak 155 millió jutott – a teljes összegnek a 13 százaléka. Holott közismert tény, hogy a központi költségvetés feltöltésében a tartomány több mint 40 százalékkal vesz részt.
A mi községeink közül a legszerencsésebb Verbász volt, mivel kereken 60 millió dinárhoz jutott. Vele ellentétben Magyarcsernye végszükségletben benyújtott igényére alig 10 millió érkezett.
A pénzek ilyetén történő elosztásában kétségkívül szerepet játszik a tény, hogy hol ki van hatalmon. De még ez a körülmény sem mindig mérvadó, hiszen Szerbia 169 alacsonyabb rendű önkormányzata közül 139-ben a haladók „uralkodnak”, a többi 30-nak a legnagyobb részét pedig valamelyik koalíciós partnerük vezeti.
A költségvetési tartalékból odaítélendő pénzekkel kapcsolatos mércék olykor meglehetősen furcsák. Alibunar például 15 millió dinárt kapott, s a közelmúltban kiderült, hogy a haladó párti polgármestert a rendőrség őrizetbe vette, mivel alapos a gyanú, hogy az utóbbi két évben több mint kétmillió euró dinárértékével megkárosította a községi, a tartományi és a köztársasági költségvetést. Nehezen hihető, hogy az illető tisztségviselővel kapcsolatos problémákról a kormány, pontosabban a belügyminisztérium már korábban nem tudott semmit.
De hát, a jelek szerint, elsősorban az a lényeg, hogy ki mennyire van közel a tűzhöz.
