Úgy tűnik, örökzöld témává kövesedik a vagyon eredetének kivizsgálása. Az idősebbek ugyanis minden bizonnyal emlékeznek a hetvenes évekre, amikor a szocialista rezsim példát akart statuálni a világnak arról, hogy a titói Jugoszláviában nincsenek érinthetetlenek, s aki jogtalanul szerzett akár egy rozsdás kanalat is, nemcsak hogy el kell kobozni tőle, hanem alaposan meg is kell büntetni.
Mint általában lenni szokott, az ilyen nekibuzdulások szélsőségeket szültek, s ezért eshetett meg, hogy egy öt évig épült (vertfalu!) ház tulajdonosát csak azért „rángatták” hónapokig, mert történetesen egy kisebb fatelep vezetője volt. Vagyis a rosszakarói „feltételezték”, hogy lopta a házhoz szükséges anyagot.
Újabban ismét, ha nem is tombol, de felizzik ez a téma. Csupán az a furcsaság benne, hogy általában akkor veszik elő, amikor (szinte láthatatlanul, de érezhetően) választások közelegnek, s mintegy bizonyítandó Szerbia maradéktalan jogállamisága, igen kevés vehemenciával, de annál nagyobb hanggal tervezgetik lecsapni a törvénytelen módon hirtelen meggazdagodottakra.
Egyébként is nem a mostani az első eset, amikor a politikai csúcs beharangozza, hogy már csak napok kérdése és kezdetét veszi az erre vonatkozó törvény előkészítése, majd megalkotása. Tizenhat évvel ezelőtt született egy erre vonatkozó kezdeményezés, de ki tudja miért, igen hamar elcsitult körülötte minden.
Két évig porosodott az ötlet valamelyik fiókban, mígnem Mile Isakov, a reformisták akkori tartományi elnöke felmelegítette a dolgot, vajmi kevés eredménnyel. Pedig a követeléséhez támogatást is kapott, mégpedig Dragoljub Karićtól, Bogoljub Karić akkori újgazdag testvérétől.
Tizenkét évig senki sem emlegette ennek a jogi aktusnak a szükségességét. Két évvel ezelőtt azonban az akkori miniszterelnök, az ország mai első embere feladatául tűzte ki a kormánya igazságügyi miniszterének, s segítőként mellé adta az akkori és jelenlegi pénzügyminisztert is. Két hónapot adott nekik a törvény megszövegezésére, de a népi mondás szerint is minden csoda három napig tart. Nos, ez a „csoda” sem élt hosszabb ideig. Viszonylag rövid idő után befedte a feledés jótékony homálya. Aztán egy évig ezen a téren se kép, se hang.
A tavalyi parlamenti választások után a régi/új kormányelnök székfoglalójában ismét elővette a témát és bejelentette, hogy az év végéig megszületik a törvény. Nos, nem született meg, s újból maradt az üres ígéret.
Pedig sokat tapasztalt közéleti személyek váltig állítják, hogy egy törvény meghozatalához Szerbia rendelkezik megfelelő káderekkel, tehát nem a hozzáértés hiánya gátolja a munkát. „Csupán” politikai akaratra lenne szükség.
Van azonban még egy akadálya az esetleg meghozandó törvény alkalmazásának. Annak ellenőrzése érdekében ugyanis, hogy bármelyik, szemmel láthatóan megtollasodott polgár vagyona és legális keresete között milyen az összefüggés, adóellenőrök seregére volna szükség. És lehetőleg nem kezdőkre, hanem olyan pénzügyi-jogi szakemberekre, akik ismerik a lehetséges kiskapukat is. Márpedig az adóhivatal létszáma az utóbbi egy évtizedben negyedével csökkent.
De egyébként is a vagyon eredetének kivizsgálása bizonyos szempontból hasonlít a papi nőtlenség (a cölibátus) megszüntetéséhez: akik ezt szívesen megtennék, nincs hozzá hatalmuk, s amikor már van hatalmuk, nem fűződik hozzá érdekük.
