Az utóbbi időben folyamatosan olvashatunk, hallhatunk politikusi nyilatkozatokat arról, hogy javulnak a gazdálkodás körülményei és csökken a munkanélküliség. Amikor valamelyik külföldi pénzember kifejezi érdeklődését a Szerbiában való esetleges befektetéseit illetően, a legfelső szinten azonnal azt szajkózzák, hogy ezáltal hány ezer új munkahely nyílhat. Azzal azonban csak az ellenzéki sajtó foglalkozik, hogy milyen körülmények között dolgoznak az emberek. Elsősorban a fizetéseket kellene górcső alá venni, hiszen sajnálatosan sok helyen a munkaadók csak a törvény által megszabott legalacsonyabb bért fizetik ki. Tény, hogy bizonyos esetekben „zsebből zsebbe” is kapnak az emberek némi pénzt, de ez csak pillanatnyi kedvezőség, hiszen az így juttatott kereset után nem fizetik a járulékokat, tehát nem számítják bele a nyugdíjalapba sem. Ezzel együtt a betegszabadságok esetében a táppénz is jóval kisebb.
Egyébként a betegszabadságok külön gondot jelentenek, elsősorban a munkaadóknak. Tavaly ugyanis tíz hónap alatt az egészségügyi alap 1322 esetben ellenőrizte a táppénzen levő dolgozókat, s kiderült, hogy 11 százalékuk távolmaradása igazolatlan, vagyis az egészségi állapotuk nem tette szükségessé a munkahelyről való hiányzást. A köznyelv őket nevezi táppénzcsalóknak. Érthető tehát, hogy a cégek tulajdonosai nagyon nem szeretik, ha alkalmazottjuk beteget jelent, mert nem kevés esetben ezzel bizonyos mértékű zavart okozhat a termelés folyamatában. Éppen ezért nem véletlen, hogy az említett ellenőrzésekből 708 esetben a munkaadók kérésére „helyszíneltek” az alap illetékes dolgozó.
A dolgozók tájékozatlanságát jelzi a tény, hogy sokan meg vannak győződve arról, hogy amíg betegszabadságon vannak, nem kaphatnak felmondást, sőt a munkaadójuknak arra sincs joga, hogy ellenőrizze távolmaradásuk igazoltságát. Pedig ez nagyon nem így van! Ez főleg azokban az esetekben téves felfogás, amikor az illetőt meghatározott időre vették fel. Amint ugyanis lejár a szerződés időtartama, a gazda minden indok nélkül utcára teheti őket, s ez ellen még jogorvoslatnak sincs helye. Egyszerűen azért, mert lejárt a szerződés hatálya, s a továbbiakban már nincs egymással szembeni kötelezettségük.
Az ellenőrzésekkel kapcsolatban azt is tudniuk kell, elsősorban a munkaadóknak, hogy nekik nincs joguk bejelentkezés nélküli ellenőrzést végezniük. Ha úgy gondolják, hogy az alkalmazottja csal, akkor az egészségügyi alap illetékes kirendeltségéhez kell fordulniuk, akik általában eleget tesznek egy ilyen felkérésnek.
A szakszervezeteknek eltér a véleményük ezekről az esetekről, s a vezetőik azt állítják, hogy elsősorban a munkaügyi törvény az oka ennek e rendezetlen helyzetnek. Ez a jogi aktus ugyanis lehetővé teszi, hogy a munkaadók akár két éven keresztül is egy hónapos munkavállalási szerződést kössenek a dolgozókkal, s ezzel önmaguknak lehetőséget hagynak arra, hogy bármikor felmondhassanak a nekik nem tetsző munkavállalóknak.
Mint általában lenni szokott, ebben az esetben is az éremnek két oldala van. Azt ugyanis senki sem vitat(hat)ja, hogy jelenleg Szerbiában a dolgozók, főleg a magánvállalkozásokban levő alkalmazottak csaknem teljesen védtelenek. Ezért az állapotért azonban ők is hibáztathatók, hiszen ha az egész ország munkásai egyetlen szakszervezetbe tömörülnének, a hangjuknak is nagyobb súlya lenne. Jelenleg azonban az egész országban több mint 26 000(!) szakszervezet létezik. Persze a legnagyobb részük csak papíron, hiszen valójában semmilyen tevékenységet sem fejt ki. Okkal merül fel a kérdés, hogy akkor meg mi szükség van rájuk.
Ilyen vonatkozásban nem volna szégyen tanulni az annyiszor elátkozott fejlett kapitalista rendszerektől, amelyekben a szakszervezet megkérdezése, legtöbb esetben egyetértése nélkül nem kerülhet a honatyák elé a munkásokat érintő törvénytervezet.
Éppen ezért nem kell csodálkozni azon, hogy Szerbiában, szinte törvényes háttérrel, a munkaadók szó szerint kizsákmányolhatják a dolgozókat, s a felmondástól még a betegszabadság sem védi meg őket.
