A sok világnap között február 11-én a betegek világnapjára emlékezünk. A megemlékezéssel a katolikus egyház háláját és elismerését kívánja kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelték és szentelik annak, hogy a betegekkel és a szenvedőkkel foglalkozzanak. II. János Pál pápa 1992-es döntése óta Szűz Mária első lourdes-i jelenésének napján, vagyis február 11-én ünnepli a katolikus egyház ezt a világnapot.
Bevallom, nem rajongok a világnapokért, de a figyelemfelhívó és tájékoztató jellegüket a legtöbb esetben hasznosnak tartom, hiszen általában elgondolkodtatnak egy-egy jelenségről. Ez a betegek világnapjával is így van. Számomra ennek a világnapnak kettős üzenete van. Az egyik, hogy minden elismerést megérdemelnek azok az emberek, orvosok, ápolók, tanárok és papok, akik a betegségben szenvedőket hozzásegítik a gyógyuláshoz, vagy legalábbis enyhítik a kínjaikat. Hiszen nagy naivitás lenne egymagában a gyógyulást és a gyógyítást a technikai fejlődéstől, a különféle gyógymódok fejlesztésétől, az árbefagyasztó vagy éppen nagy pénzekkel támogatott népjóléti intézkedésektől és reformoktól elvárni. Az emberi, de főként az isteni jelenlét nélkül ez nem vezet eredményre, gyógyulásra.
A másik üzenete ennek a világnapnak, ami legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, hogy a betegség a testi, lelki és szellemi jólétben kialakult zavar, vagyis az egészség hiánya. Ezért óvjuk és tegyünk meg mindent az egészségünkért, hogy elkerüljük a betegségeket. Ezeket ugyanis sokszor mi idézzük elő saját magunknak léhaságból és figyelmetlenségből, vagy a rohanó életmódunk következményeként alakulnak ki, és így figyelmeztet bennünket a szervezetünk, hogy megbomlott bennünk a testi, lelki és szellemi egység, vagy talán egyszerűen ez a sorsunk, divatosan mondva a karmánk. Az egészség szerintem a teljes életet jelenti, a testi, a lelki és szellemi jólétet minden örömével és nehézségével. A magyar nyelv egyedülálló módon fejezi ki ezt az életminőséget, vagyis a teljes életet élő ember az egésznek – például a családnak, nemzetnek – élő és éltető része, tagja. Az ilyen ember az egészséges. Ezt az állapotot a születéssel kapjuk, de megőrizni a testi, lelki és szellemi egészséget már sokkal nehezebb. Olyan világban élünk, ahol sokszor az egyén és a közösség mindennapjait és viszonyrendszerét csak az anyagiasság és a fogyasztói értékrend határozza meg. Közben egyes körök a végletekig erőltetik a természetellenes egyenlőséget és korlátlan szabadságot, amely szerint mindenkinek csak jogai vannak, kötelezettsége nincs, sem a család, sem a nemzete, sem az emberiség felé. Ezektől a „betegségektől” is érdemes védekezni, mert ilyen vagy olyan módon előbb-utóbb látható és érzékelhető tüneteket produkálnak és leépüléshez vezetnek. Mindenesetre legyen a betegek világnapjának végső tanulsága, hogy a betegség az egészség hiánya. Viszont az egészségünknek mi vagyunk az őrei, és megóvásáért mindent meg kell tennünk, hogy minél tovább egész(séges) emberek maradjunk.
