Nyilvánvaló, hogy az Európai Unió pénzügyi szempontból is komolyan veszi a hozzá csatlakozni szándékozó országok anyagi helyzetét, hiszen semmi szüksége arra, hogy – ha egy napon elérkezik a csatlakozás pillanata – koldusszegények lépjenek a soraiba. Éppen ezért hozta létre az úgynevezett előcsatlakozási alapot, amelyben igen jelentős pénzösszeg áll az érintettek, többek között Szerbia, rendelkezésére.
Az átlagember számára nem igazán érthető, hogy miért, tény azonban, hogy az EU hétéves ciklusokra készíti pénzügyi tervét, s ennek keretében határozza meg az előcsatlakozási alap nagyságát is. Számunkra ebből csupán az érdekes, hogy a 2014 és 2020 között összesen csaknem 1,5 milliárd euróra van jogunk. Évente tehát 200 millió eurót kaphatnánk, ha…
Ha eleget lennénk képesek tenni mindazoknak a követelményeknek, amelyeket az erre vonatkozó pályázatok tartalmaznak. Azt ugyanis talán mondani sem kell, hogy az Unió árgus szemmel figyeli, hogy a pályázatot nyert országok mire költik a Brüsszel által jóváhagyott, vissza nem térítendő eszközöket. Ennek okát keresve talán nem is kellene mélyebb elemzésekbe bocsátkozni, hiszen – sajnos – ismeretes, hogy az ilyen (és más) potyapénzek kezelésében úgyszólván egyetlen ország sem mutat túlzott lelkiismeretességet.
Szerbia esetében sincs másképpen, pedig az elmúlt tizenhat évben hozzávetőleg hárommilliárd eurót költött az EU arra, hogy Szerbia jogilag és minden más szempontból rendezett országgá váljon. Ez az összeg is azt jelzi, hogy az EU komolyan veszi a nyugat-balkáni államok csatlakozási szándékát, de a pénz ellenében igen komoly elvárásai is vannak.
Ezek a kritériumok benne foglaltatnak a pályázatokban, s azokat igen nagy hozzáértéssel kell készíteni, ha valaki(k) valóban igényt tart(anak) a huszonnyolc tagállam által összeadott pénz egy részére.
Joggal merül fel a kérdés: mi akadályozza a pályázatokon való sikeresebb szereplést? Nos, az EU az előcsatlakozásra szánt eszközöket igen részletesen lebontotta gazdasági és társadalmi ágazatokra, állami beruházásokra, a magánvállalkozás és a kormányon kívüli tevékenység területére, de szem előtt tartja a pályázok nemzetiségi hovatartozását is. Érthető tehát, hogy valóban nagy felkészültséget igényel a pályázatok megírása. Ennek a kormány is tudatában van, s éppen ezért az utóbbi időben több mint ezerötszáz, általában fiatal, szakember számára tette lehetővé, hogy különféle tanfolyamokon elsajátítsák a szükséges tudnivalókat. A felkészítési tevékenységbe a gazdasági kamara és a szakegyesületek némelyike is bekapcsolódott, de még mindig nem sikerült elérni a szükséges tudásszintet.
A félreértések és a nemzeti (szerb), illetve területi (balkáni) előítéletek elkerülése végett azt is el kell mondani, hogy a korábbi években az Unióhoz csatlakozott közép- és kelet-európai országok is ugyanebben a cipőben jártak. Eddig Lengyelország érte el a legjobb eredményt, hiszen annak idején igen jelentős összegeket kapott a csatlakozásra való felkészülés folyamatában. Éppen ezért szükséges félretenni a hiúságban gyökerező rátartiságot, ami –többek között – a balkáni térségben élő nemzetekre is jellemző, s elfogadni mindazt a segítséget, amit azok az országok kínáltak/kínálnak fel, amelyek végigjárták ezt a göröngyös utat.
Ez annál is inkább üdvözlendő, mert Szerbiában rohamosan csökken a képzett és a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő fiatalok száma, mivel az egyetem elvégzése után, ha nem is elvétve, de a kelleténél sokkal kevesebb esetben találnak tudásuknak megfelelő munkahelyet. Kivéve akkor, ha idejében beléptek valamelyik (megfelelő!) pártba.
A helyzetet az is nehezíti, hogy az EU által az internetre feltöltött pályázatok szinte kivétel nélkül angol nyelven íródnak, s ez áthidalhatatlan akadályt jelent elsősorban a kisebb magánvállalkozók számára. Pedig az utóbbi tizenöt-húsz évben megsokszorozódott az érdeklődés az angol nyelv tanulása iránti. A gond azonban ott kezdődik, hogy az idegen nyelveket tanuló fiatalok elsősorban azért törekednek az angol, német, svéd, stb. nyelvek elsajátítására, hogy egy adott esetben meg tudják állni a helyüket külföldön.
Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az országból elvándorol az ész, és ennek árát a szerbiai társadalom fizeti meg.
