A hétköznapi ember csak azt tudja, hogy ha hivatalos ügyet akar elintézni, az eljárás kezdetén az illetékes hivatalnok a kezébe nyom egy cetlit, amelyen az igénylendő dokumentum kiadására jogosult állami vagy önkormányzati szerv folyószámlája, címe és hivatkozási száma, valamint a befizetendő összeg áll. Ha valaki tudni szeretné, hogy pontosan hányfajta, nem adójellegű terhet ró rá az állam, igencsak neki kell gyürkőznie, ha össze akarja őket számolni. Persze akadnak ráérők, akik ezt meg is teszik. Szorgalmuk eredményéből kiderül, hogy összesen 1037 illeték, járulék, díj és csak a jóisten tudja, hogy mi minden alapján sarcolja az állam a polgárait.
Az ügyintézések esetében magasan az első helyen állnak az illetékek. Ezekből összesen 668 van! Ezenkívül 124 alkalommal követelnek tőlünk költségtérítést, az önkormányzatok pedig 16 címen várnak el pénzt az állampolgároktól.
Persze a nem adó jellegű költségeknek szervezett listájuk van, de – szégyenünkre legyen mondva – ezek összesítése sem „hazai gyártmányú”, mivel az amerikai USAID segélyszervezet állította össze. A listán szereplő tételek honi alkalmazói azonban még azt a fáradságot sem vették, hogy időnként átnézzék és esetleg frissítsenek rajta. Ha ez így volna, ma már nem kellene illetéket fizetni a videoszalagokra, vagy a videolejátszókra, hiszen a múlt század nyolcvanas éveiben világkarriert befutott elektromos kütyük ma már esetleg múzeumokban találhatók meg. Arról nem is szólva, hogy ha valaki videokazettát szeretne venni, lejárhatja a lábát amíg valahol, igencsak emelt áron, hozzájut.
Az olyan esetekből sincs hiány, amikor úgyszólván egy munkáért kétszer vagyunk kötelesek fizetni. A közlekedésbiztonsági ügynökség ugyanis 300 dinárt kér azért, mert a kocsi eredetiségvizsgálata után kinyomtat egy papírt. A vizsgálatért azonban már külön kell tejelnünk.
Akik légi úton (is) közlekednek, ne higgyék, hogy a repülőjegy megváltásával csupán a szállítási költséget fizetik, hiszen az árba benne foglaltatik csaknem egy euró, amely a légi irányítást illeti meg.
A tájékozatlan állatbarátok azt gondolhatják, hogy a kutya és a macska ellátásával, gondozásával teljesítették minden feladatukat. Nos, erről szó nincs, hiszen az állam megköveteli tőlük, hogy rakassanak csipet az állat fülébe. A csahosok esetében ez 200 dinárba kerül, a macskatulajdonosok pedig az említett összegnek a felével is megússzák. Persze emellett az oltási költségeket is egyszer évente ki kell fizetni.
A nyaralásra utazók számára ma már szinte természetes, hogy a tengeren vagy bárhol pihennek, kötelesek tartózkodási illetéket fizetni. Már arra is volt példa, hogy a hazalátogató szűkebb családtag után is követelte az illetékes felügyelőség az összeg befizetését.
Az aligha kérdéses, hogy az állam számára legfontosabb, hogy a polgár fizessen. Tudunk olyan esetről, hogy a fiatal tanügyi dolgozó államvizsgára jelentkezett, s a bizottság első kérdése nem a szakmai tudására, hanem arra vonatkozott, hogy befizette-e a 12 000 dinár illetéket. Az igenlő válasz és a befizetőlap felmutatása után már szinte tárgytalanná vált a vizsgáztatás.
Úgyszólván vég nélkül sorolhatnánk, hogy milyen alapon követelik tőlünk a kevéske pénzünk egy részét, s mi kénytelenek vagyunk fizetni.
Még azt is megérhetjük, hogy visszatérnek a „régi szép idők”, amikor a város, község, falu családi házain levő kémények száma alapján füstadót vetnek ki.
