Néhány évvel ezelőtt a Szerbiai Utak Közvállalat igen szép, sok millió euróra rúgó összegeket inkasszált a már akkor is kétséges minőségű autóút használati díjából. Különösen a külföldiek, elsősorban az átutazó török vendégmunkások jelentették a pénzeszsákot, hiszen kizárólag úgynevezett kemény valutával fizettek, s a Szerbián vezető 10-es számú közúti folyosó jelentette számukra a leggyorsabb hazatérési lehetőséget, tehát nem sajnálták rá az eurót. Ezt az említett közvállalatban igen gyorsan felmérték, s elkapta őket a pénzéhesség. Az illetékes minisztérium áldásával alaposan megemelték a tarifát, de a várt pénztódulásnak pont az ellenkezőjét érték el. A törökök ugyanis Röszke helyett Ártánd felé vették az irányt és Románián, valamint Bulgárián keresztül érték el hazájukat. Tény, hogy az út arrafelé sem volt jobb, de az óthasználati díj szempontjából sokkal kifizetődőbb. Ennek az lett a következménye, hogy a szerbiaiak, természetesen minden csinnadratta nélkül, úgymond a „fű alatt” enyhítettek a saját kapzsiságukon, s bizonyos engedményeket tettek. Ez érthető is, hiszen logikus, hogy a Szerbián keresztül utazók kénytelenek pihenőt tartani, s az autóút melletti töltőállomásokon legalább egy kávét elfogyasztani. Mi több, általában tankolnak is. Márpedig az üzemanyag árából az állam tetemes összeget profitál adó és jövedéki adó címén.
A közvállalat azonban nem tanult a saját hibájából, s a napokban újabb „kolosszális” ötlettel állt elő. Az illetékesek bejelentették, hogy a 2027-ig terjedő ügyviteli stratégiájuk szerint kérni fogják a kormányt, hogy nemcsak az autóutakon, hanem a főutakon is engedélyezze számukra az úthasználati díj megfizettetését. Ha felsőbb szinten erre rábólintanak, a kezdeti időszakban ez csak a 12 tonna összsúlyú teherjárművekre vonatkozna, később pedig kiterjesztenék a 3,5 tonnánál nagyobb kamionokra is. Ez a kötelezettség egyébként – egyelőre – (logikus, hogy) a legforgalmasabb utakon közlekedőket érintené, többek között a Belgrád–Pancsova–Versec távot, s még néhány, az országhatár átkelőhelyei felé vezető közlekedési vonalat.
A díj fizetése, természetesen, nemcsak a külföldi rendszámú teherjárműveket érintené, hanem a hazaiakat is.
A hivatalos magyarázat szerint ezzel a megoldással a főutakról az autóutakra szeretnék „visszaterelni” a teherforgalmat, s ezzel biztonságosabbá tenni a közlekedést. Ebben van némi logika, mert az úthálózatunkat jobban ismerő sofőrök akár helymeghatározó nélkül is tudják, hogy merre juthatnak el úti céljukhoz anélkül, hogy érintenék az autóutakat, s ezzel viszonylag jelentős összeget spórolhatnak meg.
Azzal azonban nem foglalkozik az ötlet, hogy vajon ez mit jelentene az áruszállítás anyagi terheit illetően, hiszen a fuvarozók egészen biztosan beszámítják az általuk végzendő munka díjába az úthasználati díjat is. Ha végigmegyünk ezen a logikán, oda jutunk, hogy végeredményben a fogyasztók, pontosabban (ismét) a lakosság nyakába szakadna ez a teher. Ez azonban sem a közvállalatot, sem az állam vezetését nem érdekli.
Ha sor kerülne ennek a díjnak a bevezetésére, okkal hihetjük, hogy a Szerbiai Utak Közvállalat nem fogja önnön étvágyát megzabolázni, s egy bizonyos, úgynevezett szoktatási idő után a főutak használati díjának megfizettetését kiterjeszti a kisebb járművekre, vagyis a személyautókra is. És ezzel ismét eljutunk addig a pontig, amelyen egyszer már befuccsolt ez a rövidlátó telhetetlenség: az átutazásukhoz eddig Szerbiát választó vendégmunkások újból elkerülnek bennünket, s akkor sem az útdíjból, sem pedig a pihenőhelyeken való fogyasztásból nem lesz sok hasznunk.
