Tavaszi gardróbfrissítés

Ilyentájt minden jóravaló, környezettudatos háziasszony ecettel és szódabikarbónával felszerelkezve körbetakarítja, kisuvikszolja a házat, mert ez így van rendjén: a tavaszt csillogó ablaküveggel, illatos függönnyel, portalanított szőnyeggel illik bevárni. A ruhásszekrényről azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig arra is ráfér a nagytakarítás. Minden évszakban össze kellene rakodni a gardróbban, hogy áttekinthetőbb legyen, hogy könnyebben hozzáférjünk a szezonális ruhadarabokhoz, és hogy könnyebben fel tudjuk térképezni, mi az, amit már évek óta nem öltöttünk magunkra, és csak szentimentalizmusból őrizgetjük. Kellene, ám mindig halogatjuk ezt a nemszeretem munkát. Mert időigényes, és mert nem jutunk könnyen egyről a kettőre, főleg, ha ruhamániásak vagyunk, és előszeretettel járunk el vásárolni. Pedig ez a legjobb alkalom arra, hogy rendszerezzük, kiselejtezzük a már nem használt (értsd: kihízott), esetleg divatjamúlt ruhákat, és túladjunk rajtuk, hiszen még mindig jól jöhetnek valakinek.

Ennek több módja is van.

Szépen kimosva, kivasalva elvihetjük valamelyik humanitárius szervezethez, ahol a rászorulók rendezett körülmények között átböngészhetik a csomagok tartalmát, és kiválaszthatják a nekik tetsző darabokat. Levihetjük egy dobozban a konténer mellé is – ennek azonban a hátulütője, hogy a guberálók összeturkálják, aztán a ruhák ott hevernek szerte-széjjel a szemetes mellett, ez pedig nem kellemes látvány, főleg azok után, ha nehéz szívvel váltunk meg az első farmernadrágunktól vagy a gyerek rugdalózójától. De pénzzé is tehetjük a számunkra haszontalanná vált ruhákat: eladhatjuk a nejlonpiacon vagy árverésre bocsáthatjuk az interneten.

Szerintem a legjobb mód arra, hogy túladjunk a felesleges gönceinken, ha szétosztogatjuk az ismerőseink között, én mindig ehhez folyamodom. Természetesen először kitapogatózom, hogy elfogadnák-e, mert nem mindenki szereti magára ölteni mások levetett ruháit – nekem például ez egyáltalán nem okoz gondot, évekig jártam turkálóba is, és örömmel vadásztam le a sok-sok egyedi ruhaneműt.

Ami a bútort illeti, a mai pénztelenségben kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy évi szinten cserélgessék a szekrénysort vagy a székeket, asztalokat. Én még nem is kerültem ilyen helyzetbe, de ha úgy adódna, a számomra feleslegessé vált lakberendezési tárgyakat valószínűleg felkínálnám az ismerőseimnek vagy a közösségi oldalak jóvoltából akár ismeretleneknek is, és ha nem jelentkezne értük senki sem, aki hasznukat vehetné, akkor rendelnék egy hulladékszállítót. Bútort nem tennék le a szemeteskukák közé, mert már volt rá példa, hogy a ráérő sihederek szórakozásból felgyújtották.