Szívbalzsam

„Nagy fordulat történt a Vatikánban” – szavakkal vezették be a hírt egyes világi médiumok, majd így folytatták: Ferenc pápa engedélyezte a papoknak, hogy megbocsássák az abortuszt.

Egy számomra kedves személy azonban ezt nekem így újságolta el, s valószínűleg nem volt az egyedüli, aki így értelmezte: a pápa bocsánatos, azaz kis bűnné nyilvánította az abortuszt.

A Katolikus Egyház katekizmusa ugyanis erről a témáról így fogalmaz: „Minden ártatlan emberi lénynek az élethez való elidegeníthetetlen joga a polgári társadalomnak és törvényalkotásának alkotó eleme” (2273). „Az emberi életet a fogamzás pillanatától kezdve teljes mértékben tisztelni és védeni kell…(2270) A magzatelhajtás is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett… (2271)”

Csak annyi változott az egyház gyakorlatában, hogy Ferenc az irgalmasság szentévének lezárulása után a Miseriacordia et misera kezdetű apostoli levelében közölte döntését, amelynek alapján a jövőben már nemcsak a püspökök, hanem a papok is feloldozhatják azokat a nőket a terhességmegszakítás bűne alól, akik ezt a szentgyónásban őszinte szívvel megbánják, és megfogadják, hogy többé nem döntenek az abortusz mellett.

„Ez mindenkinek segít – fogalmazott Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, és megmagyarázta: az abortusz bűnéhez tartozott mindenki, akinek köze volt hozzá. A nő, a nővér és az orvos is. A megbocsátás mindenkire vonatkozik.” Ferenc pápa ugyanakkor továbbra is súlyos bűnnek nevezi az abortuszt, amely egy ártatlan életnek vet véget.

Szerbiában, ahol törvényileg engedélyezett az abortusz, az illetékesek elsősorban amiatt aggódnak, hogy Szerbiában évente annyi emberrel lesz kevesebb, mint amennyi Kraljevo lakóinak száma, mert évente körülbelül 65 000 gyermek születik, és legalább 30 000 gyermek lesz abortusz áldozata, sőt a nőgyógyászok szerint a meg nem született életek száma ennél sokkal több, legalább 100 000–120 000, ugyanis a magánklinikák nem vezetnek erről nyilvántartást, és nem küldenek jelentést a Szerbiai Közegészségügyi Intézetnek.

Az abortusz oka legtöbbször az, hogy a gyermek nem „tervezett”, vagy már a párnak van egy vagy több gyermeke. A legfiatalabb páciens, aki tavaly a belgrádi KCS klinikára jött abortusz végett, 14 éves volt, és nem a gyermek apjának, hanem az édesanyja kíséretében érkezett. (Csak a 16. életévük betöltése után van „joga” a lánynak az abortusz kérésére szülői beleegyezés nélkül.)

Ferenc pápa rendelkezése mondhatjuk, elsősorban a hívő nőket érinti, mert ugye ők is vétkeznek, a lelkiismeretének hangját azonban magát ateistának valló, sok nő sem tudja elcsitítani. A nőnek, ha bevallja, ha nem, egyáltalán nem könnyű az abortuszt választania még kényszermegoldásként sem. Aki végignézte a Néma sikoly című filmet, a magzat szemszögéből láthatja a műtétet, amelynek során a magzat menekül a szívócső elől, de az erősebb nála, leszakítják a fejét, összeroppantják, majd kiszívják az anya testéből, mint valami törmeléket. A szerbiai online vélemények alapján arra következtetünk, hogy a fiatal lányok és a nők általában hisznek abban, amit olvasnak és hallanak erről a témáról: hogy a várandóság első heteiben a magzat még nem élőlény, nem érez semmit, és nem lát semmit, ezért úgy gondolják, minden lelkiismeret-furdalás nélkül szabad megfosztani az élettől. Egy kismama a várandósága 6. hetében az ultrahangos vizsgálat után azonban ezt írta: láttam, ahogy a szív dobog. S hiszem, hogy aki ezt látná, soha nem vetélné el a magzatát.

A szexuális kapcsolatból eredő nem kívánt, nem tervezett gyermeket a lányok, fiatal nők úgy érzik, hogy joguk van nem megtartani, mert szerintük nincs rendjén az, hogy a nő lemondjon a terveiről, a férfi pedig – ahogy fogalmaznak – gondtalanul élje tovább az életét.

A megfogant, ártatlan gyermeknek az élethez való jogát azonban szinte senki sem teszi fel. Már a középiskolások nagy része, „élvezd az életet”-mottóval, kíváncsiságból, divatból belekóstol a szexuális életbe, nem gondolva és nem vállalva felelősséget az élvezet következményeiért.

Az abortuszt lehet elbagatellizálni, manapság azonban nem kevés azoknak a fiatal házasoknak a száma Vajdaságban, Szerbiában, akiknek nem lehet gyermekük. Ők nem szívesen beszélnek arról, hány abortuszuk volt. A terhesség művi megszakítása utáni testi következmények között szerepel a meddőség is (a medencegyulladás, méh eltávolításának szüksége, megnövekedett mellrák-kockázat és egyebek mellett). Természetesen külön kérdés, téma, hogy vajon az abortuszért a felelősség csupán a nőt terheli? A férfiról, a leendő gyermek apjáról ritkán beszélünk. A lelki teher, a döntés terhe csak a nőé vagy a lányé? Akkor is, ha egészségesen fejlődik a magzat, akkor is, ha az orvosok azt állítják, súlyos sérülésekkel fog születni? Egyik helyzetben sem könnyű egyedül dönteni lányként, sőt felnőttként sem. Bár a közbeszédben azt hangoztatják lépten-nyomon, hogy az abortusz nem gyilkosság, a női lélek igenis bűnként éli meg e természet- és életellenes beavatkozást akkor is, ha esetleg tudati szinten ez nem jelenik meg.

Sokan azt hangoztatják, nincsenek igazi problémáik abortusz után, de amikor a művi terhesség-megszakítás lelkiismereti kérdéseiről faggatják őket, keményen támadják azt, aki csak megemlíti, hogy szerinte gyilkosság megölni egy védtelen, megfogant életet. M. Simon würtzburgi pszichológus szerint igenis a nők 80 százaléka szenved az abortusz után a mentális egészség megromlása miatt. Sokféle formában jelentkeznek a tünetek: szorongás, kapcsolati problémák, harag, düh, csökkent önértékelés, vetélés, meddőség, depresszió, öngyilkossági késztetés. A statisztikák szerint az abortuszon átesettek közt kétszeres az öngyilkosok száma, kétszeres a valószínűsége a pszichiátriai betegségnek, és abortusz után a házasságok, a párkapcsolatok 70 százaléka tönkremegy.

Kovácsné Treer Mária magyarországi mentálhigiénés lelkigondozó, aki férjével, Kovács Ferenc állandó diakónussal lelkigyakorlatot tart az abortuszon átesettek számára, és a Ne félj, nem ítéllek el című rádióműsort vezeti, szakdolgozatában arról ír, hogy az abortuszon áteső nők döntő többségén olyan nyomás, teher van, hogy stresszhelyzetben nem képes jó döntést hozni. A szakdolgozatában vizsgált nők 66 százaléka beszélt a bűntudat érzéséről, de csak 20 százalékuk mondta magát vallásosnak. Az anyaság, apaság érzését az Isten a szívünkbe ültette. Egy ideig el lehet némítani a szív hangját, ez 20–30 évig is eltarthat, de valamilyen krízis az illető életében előhozza az elfeledettnek gondolt múltat.

II. János Pál pápa az Evangelium Vitae című enciklikájában a nőnek a gyógyulást és az újrakezdést kínálja fel. A Katolikus Egyház tudja, hogy mi minden befolyásolhatta a nők sokszor fájdalmas, drámai döntéseit, és hogy a lelki sebek valószínűleg még nem hegedtek be. Ezért biztatja őket arra, hogy alázattal és bizalommal nyíljanak meg a bűnbánatra a szentgyónásban. Az abortusz lelki sebeit begyógyítja az őszinte szentgyónás, amelyben Isten, az irgalmas Atya szívbalzsamként kínálja a megbocsátását és a szeretetét.