Megfogadom, hogy nem fogadom meg

A szőnyeg még tele van konfettivel és a fenyő tűleveleivel, egyesek viszont már megszegték a bőséges trakta és poháremelgetés után az év első napján tett fogadalmukat, miszerint teljes életmódot váltanak, véget vetnek az italozásnak, leszoknak a dohányzásról, nem tunkolnak a pecsenyezsírban, és mától kezdve mindennap futnak egy kört legalább kint az udvaron. Van, aki azért következetesebb, és valóban megpróbálja betartani a saját magának tett fogadalmát, de egy idő után feladja. Kevesen vannak, akik valóban elérik a kitűzött célt, és az év végén büszkén mondhatják, hogy lám, megcsináltam! De akkor miért is fogadkozunk egyáltalán? Ha nem tudjuk betartani, és tudjuk, hogy nem fogjuk betartani, mert az előző évben sem tartottuk be, akkor meg minek? Miért érzünk késztetést arra, hogy nagy lelkesedéssel tegyünk ilyen-olyan könnyelmű fogadalmakat, amikor újra és újra csalódnunk kell magunkban? Ráadásul teljesen elkeseredünk saját kudarcunk miatt, hogy még ahhoz a csekélységhez is túl gyengék és lusták voltunk, hogy mindennap gyalog menjünk le a lépcsőn, és ne a liftet válasszuk, akkor hol vannak még a komolyabb fogadalmak.

Brit tudósok végeztek kutatásokat ebben a témában, és arra a következtetésre jutottak, hogy az újévi fogadalmak több mint háromnegyedét megszegjük. Szinte biztos a kudarc, ha a káros szenvedélyeinktől vagy súlyfeleslegünktől egy életmódguru ajánlásait követve próbálunk megszabadulni. Egy másik felmérés szerint pedig az emberek 75–80 százaléka nem tartja be a fogadalmait. Rájöttek arra is, hogy miért van ez így. Azért, mert túl nagyot vállalunk.

A legtöbben ott rontják el az új évben tett fogadalmukat, hogy olyan célt tűznek ki maguk elé, amely eleve teljesíthetetlen. Például a túlsúlyosak, hogy a következő szilveszterig lefogynak harminc kilót, és a hét minden napján lejárnak az edzőterembe, az utazást kedvelők pedig megtanulnak öt idegen nyelvet. Ezekben az esetekben szinte biztosra vehető, hogy kudarcot vallanak. A szakemberek szerint inkább kisebb dolgokat kell megfogadni, mert az is motivációt jelent, ahogy látjuk, hogy közeledünk a cél felé. De az is segíthet, ha a nagy fogadalmunk felé vezető utat felbontjuk kisebb lépésekre, amelyek alapján haladunk előre. A teljesített részt kipipálhatjuk, és ha véletlenül úgy adódik, hogy év végére nem sikerül teljesíteni a magunknak adott ígéretünket, a jegyzeteinkbe belenézve láthatjuk, hogy fele vagy háromnegyede megvan, és már nincs is olyan messze a cél, csak kissé kitoljuk a határidőt.

A másik nagy hiba, hogy kitűzzük a szerintünk tökéletes időpontot, amikor majd belekezdünk a fogadalmunk teljesítésébe. Majd szilveszter után, majd hétfőn, majd a következő héttől… Ha majddal kezdődik a fogadalmi mondat, biztosak lehetünk benne, hogy bukás lesz a vége. Ha változtatni akarunk, akkor nincs holnap, nincs jövő hét, most van. Ha a legjobb alkalomra várunk, az soha sem fog elérkezni. Mindig találunk majd valami kifogást, amivel kimagyarázzuk, miért is nem jó pont akkor belekezdeni.

Talán az a legjobb és a legbiztosabb megoldás arra, hogy ne csalódjunk saját magunkban rögtön az év elején (vagy a kitartóbbak valamivel később), ha másnaposan nem teszünk semmilyen újévi fogadalmat. Január elsején nézzük meg a bécsi hangversenyt, együk meg a szármát, és próbáljunk tartózkodni a hirtelen tett nagy ígéretektől. Hacsak nem apró lépésekkel megvalósítható, teljesíthető célt tűzünk ki magunk elé, képességeink függvényében, amelyet el tudunk érni, és közben nem csorbul az önbecsülésünk.

A siker titka az is, hogy aprólékos ütemtervet készítsünk célunk eléréséhez, hogy sikerélményben legyen részünk minden szakasz teljesítésekor, ami erőt ad a továbbiakhoz. És szinte ugyanilyen fontos az is, hogy barátainknak számoljunk be arról, mit vállaltunk, mert a pszichológusok szerint ösztönzőleg hat ránk a nyilvános kudarctól való félelem.