Rendes körülmények között csak üdvözölni lehetne a Szerbiai Villanygazdaságnak azt a törekvését, hogy igyekszik kitörni a honi keretekből, és a nemzetközi „piacon” is jelen kíván lenni.
Arról van szó ugyanis, hogy a kormány a napokban különbizottságot alakított annak érdekében, hogy megvizsgálja az EPS elképzelésének kifizetődőségét, miszerint felvásárolná egyes szomszédos országokban (és „országban”) az áramelosztó rendszer egy részét. A hírek szerint elsősorban a boszniai szerbek területén igyekszik teret hódítani magának, de nincs kizárva az sem, hogy a montenegrói áramosztó egy részét is megveszi.
A hivatalos indoklás szerint ezzel lehetősége nyílna a Szerbiában megtermelt áram egy részének külföldi értékesítésére, illetve – szükség esetén – onnan pótolná az esetleges hazai hiányt.
Az alig hangoztatott, de egyértelműen fő cél, valamiképpen közös nevezőre jutni a Drina túlsó oldalán levő rokonvállalattal, illetve az ottani hatalommal, hogy a folyó középső szakaszán közösen építsenek három vízi erőművet.
Az utóbbi ötlet nem új, hiszen még Jugoszlávia létezésekor is többször felmerült, de megvalósításának az igazi oka már régen feledésbe merült. Pedig tudjuk, meglehetősen gyors (igaz, nem túl nagy vízhozamú) folyóról van szó, amelynek erejét egyenesen vétek kihasználatlanul hagyni.
Az elképzelés tehát szinte makulátlan. Csupán a járulékos problémák okozhatnak nem kevés gondot. Éppen a közös vízi erőművek létrehozásának egyik sarkalatos pontja ugyanis, hogy Szerbiának tulajdonképpen kivel kellene szót értenie ebben a témában: a szerb köztársaság vezetőivel, vagy a szarajevói, úgynevezett központi hatalommal? Talán mondani sem kell, hogy mindkét hatalmi központ magának követeli ezt a jogot, s az már most borítékolható, hogy Belgrád bármelyikkel próbál megállapodásra jutni, a másik minden módon igyekszik majd megfúrni a tervet. A „miért?”-re csupán a jó balkáni mentalitásból fakadó választ lehet adni: Dögöljön meg a szomszéd tehene…!
Ha mégis sikerül mindent tető alá hozni, kérdés, hogy a nagyra törő tervet a Szerbiai Villanygazdaság miből akarja finanszírozni. Egy erőmű is jelentős beruházási eszközöket igényel, nemhogy három! Márpedig tudjuk, hogy az ország legnagyobb közvállalata egyáltalán nem dúskál a javakban. Sőt! A hitelező bankok eddig is csupán az átlagpolgár által kiismerhetetlen okokból nem zároltatják a folyószámláját. Az EPS adóssága ugyanis euró-százmilliókra rúg, s a viszonylag gyorsan cserélődő vezetés újabb kölcsönöket kunyerál, visszafizetési biztosítékként pedig vajmi keveset képes felmutatni, ezért a kormány szokta vállalni a felelősséget. Teszi ezt annak ellenére, hogy másfél-két évvel ezelőtt a régi/mostani miniszterelnök zengzetes nyilatkozatokban közölte a világgal, hogy a következő időszakban ilyesmire senki se számítson. Ennek ellenére mégis beadta a derekát.
Amikor pedig elérkezik a törlesztés ideje, a hitelt felvevő, ilyen szempontból, fizetésképtelen. Akkor jön az újabb politikai csavar, és közadóssággá minősítik a közvállalat adósságát, vagyis a polgárok nyakába sózzák a nem ritkán elherdált összeg törlesztését.
Ha tehát alaposan végiggondoljuk az EPS tervezett terjeszkedését, félő, hogy sokba fog nekünk kerülni az ambiciózus tervnek a megvalósulása.
