Ahogyan fokozódik a választási kampány, úgy kerülnek elő a hatalmi garnitúra eddigi tevékenységét dicsőítő „fantasztikus” eredmények. Ha hinni tudnánk a politikusok nyilatkozatainak, okkal azt gondolhatnánk, hogy ebben az országban egy csapásra minden jóra fordult. Ami pedig még nem, annál küszöbön áll a Kánaánba való belépés pillanata. Nyilvánvaló, hogy ez a hurráoptimizmus mindaddig tart, amíg ilyen sokan igyekeznek az államelnöki szék felé. Márpedig a hatalmiaknak hatalmas előnyük, hogy az ő oldalukon áll a tömegtájékoztatás egy igen jelentős része. Igazgatók, főszerkesztők, újságírók szinte lesik a pozitív töltetű nyilatkozatokat, és igyekeznek azokkal megtölteni a lapok hasábjait és a műsoridőt.
A napokban az egykor hithű demokrata, ma mélységesen elkötelezett haladó gazdasági miniszter sorolta hosszan mindazokat a tényeket és „tényeket”, amelyek minden kétséget kizáróan „bizonyítják”, hogy a Balkán e térségében az utóbbi néhány évben kizárólag jó dolgok történtek. Ami rossz, azt ők úgy örökölték! Külön kiemelte és a „múlt szellemének” nevezte a befejezetlen magánosítást, amely számos problémát okozott Szerbia gazdaságának, és végeredményben az egész létének. A meglevő, új gazdára váró 165 társadalmi és állami vállalat, intézmény egy jelentős része falja a költségvetési pénzeket, de amint lecsendesül a kampány, ők ennek is a végére járnak.
A jelen hatalom sikerének tekinti, hogy például a bori bányamedence az utóbbi hónapokban idejében fizeti a beérkező számlákat. Ugyanez vonatkozik a Srbijagasra is. Ebből pedig azt a következtetést kell leszűrni, hogy mindkét cégben, valamint a Resavica bányában már helyreállt a pénzügyi rend és fegyelem, de a korábbi rezsimben felhalmozódott adósságok miatt nem találnak vevőre.
Aki figyelmesen kíséri a szóban forgó három vállalat körüli történéseket, esetleg emlékszik arra a kisebbfajta botrányra, amely a közelmúltban robbant ki a bori rézolvasztó kemencék kapcsán, amikor stikában kamionokkal hordták ki az üzem udvarából a kiváló minőségű rezet. Az ügyet azonban gyorsan eltussolták, és a miniszter sem kérkedik vele. Azt azonban nem felejtette el hangsúlyozni, hogy szívesen látják mindazokat a hazai és külföldi menedzsereket, akik képességet éreznek magukban a bányamedence vezetésére, hogy sürgősen jelentkezzenek.
Miközben a miniszter ezt szajkózza, a kormányelnök kínaiakkal tárgyal, akik adósság nélkül, jóval kevesebb munkással és azzal a feltétellel vennék át – esetleg – a csődre már rég megérett medencét, ha kizárólagos és teljhatalmat kapnának annak igazgatásába. Tipikus helyzet, amikor a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal kéz.
Szerinte a pancsovai vegyi komplexum is a legjobb úton halad a felépülés felé, és hamarosan készen fog állni az eladásra.
A belgrádi mezőgazdasági-ipari kombinát (PKB) esetében még jobb a helyzet. Szinte sorban állnak a szerbiai, Egyesült Arab Emirátus-i, kínai, nagy-britanniai és szingapúri befektetők.
Úgyszólván vég nélkül lehetne sorolni mindazokat a kedvező körülményeket, amelyeket a kormánytagok és főleg a miniszterelnök naponta tárnak az emberek elé, mintegy mosva a tájékozatlan polgár agyát, és közvetlenül vagy közvetetten sugallva, hogy április 2-án kire kell szavazni.
Csodálatos mézesmadzagok ezek. Jó volna hinni is bennük.
