Némi szerencsével különösebb zökkenők nélkül túléltük a hideg, száraz telet. Azért szerencsével, mert – legalábbis az akkori híradások szerint – nem volt nagyobb fennakadás az elektromos árammal való ellátásban, pedig a fogyasztás jelentős mértékben túlszárnyalta a szokásos mennyiséget. Azt minden bizonnyal csak a beavatottak tudják, hogy mennyi villanyáramot vettünk külföldről, s erre mennyi pénzt költöttünk. Az ilyesmit ugyanis az ország vezetése és a „védő ernyője” alá tartozó közvállalat illetékesei nemigen szokták a pór nép orrára kötni.
Lehet, hogy még gondtalanabb lett volna a nemzetgazdaság e rendkívül fontos ágában a munka, ha a villanygazdaság megtette volna azokat az intézkedéseket, amelyekre legalább hat éve készül. Korábban ugyanis tervbe vették hét mini vízi erőmű felújítását, amelyek ugyan nem befolyásolták volna döntően az áramellátást, de kétségkívül biztonságosabbá tették volna.
Ezúttal még arra sem lehet hivatkozni, hogy nem sikerült előteremteni a szükséges pénzt, hiszen 2011-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank jóváhagyott 37 millió eurót (nem hét, hanem tizenöt), a törpe erőművek létrehozásához szükséges gátak megépítésére. A nemzetközi pénzintézet rábólintása után azonban évekig szinte nem történt semmi. Pedig a hitelező által kitűzött határidő 2017, vagyis az idei esztendő volt.
Lévén, hogy a dolog kezdett körmére égni a szerbiai villanygazdaságnak, nemrég pályázatot írt ki az előkészületek elvégzésére, de azóta egy lépést sem haladt előre a dolog. Pedig az ilyesmi nem múlhatott el következmények nélkül. Csupán a tavaly kereken egymillió eurót kellett a banknak kötbér címén fizetni. A kölcsönt biztosítók ugyanis általában nem hajlandók a hitelezett ígéretére hagyatkozni, hiszen ők – úgymond – „félretették” a kért pénzt, és várják, hogy a villanygazdaság mikor méltóztatik lehívni. Nos, mivel ez napjainkig sem történt meg, az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) benyújtotta a számlát.
Okkal tehető fel a kérdés: miért késnek ezek a beruházások? Talán mert már magánvállalkozók is érdeklődtek az ilyen erőmű építése iránt? Ha ez így van, a villanygazdaságot az sem érintené érzékenyen, hiszen az ellátó szerepében a szerbiai piacon egyeduralkodó, s csak azoktól vesz át elektromos energiát, akiktől akar. Ez a dölyfös viszonyulás annál is inkább bosszantó lehet, mert a havi villanyszámlán is fel van tüntetve egy összeg, amelynek semmi köze az aktuális fogyasztáshoz, s a célja a megújuló forrásból származó energia termelési és eladási ára közötti különbség kompenzálása.
Egyébként a villanygazdaság két évvel ezelőtt írta ki a pályázatot, amelynek értelmében a szükséges felszerelés beszerzését az idén kellene elvégezni, a mini vízi erőműveket pedig 2018 végéig üzembe kellene helyezni. A munkálatok jelenlegi állása szerint azonban ez a végső határidő sem lesz tartható, s nagy kérdés, hogy az EBRD nem követeli-e vissza azt a kevés összeget is, amelyet az EPS eddig lehívott.
A beruházó „szerencséje” azonban, hogy a visszafizetésért az állam vállalta a felelősséget, tehát a közvállalatban nem igazán idegeskednek emiatt.
Az idő pedig fogy, és a kötbér fizetéséhez szükséges pénz összege is véges.
