Nyolc és fél évvel ezelőtt, amikor az akkori (demokrata) hatalom potom 400 millió euróért eladta az orosz Gaspromnyeftnek a szerbiai kőolajipari óriásvállalat tulajdonjogának 51 százalék tulajdonjogát, mindenképpen igyekezett elhitetni nemcsak a néppel, de a szakemberekkel is, hogy kitűnő üzletet csinált, hiszen az addig folyamatosan veszteséges közvállalat hatalmas összegeket kapott a költségvetésből annak érdekében, hogy talpon maradjon. A hozzáértők már akkor figyelmeztettek, hogy ez nem eladás, hanem elherdálás volt, de a csúcsvezetés rájuk se hederített. Azonban igen rövid idő alatt kiderült, hogy némi befektetéssel, nemkülönben jobb munkaszervezéssel és a rendelkezésre álló tőke észszerű használásával lényegében aranytojást tojó tyúknak is tekinthető a cég. Ezt igen rövid idő alatt az oroszok be is bizonyították, hiszen csupán 2013-ban 800 millió euró, tehát a vételár duplája volt a nyereségük.
Ezt az eredményt sokáig annak tulajdonították, hogy az oroszok sokkal jobb szakemberek a hazaiaknál. Arról nem is szólva, hogy a privatizálás után első dolguk volt felmondani mindazokat a támogatói szerződéseket, amelyek a NIS-nek évente sok millió eurójába kerültek, hiszen csaknem kétszáz sportegyesületet, alapítványt és más polgári tömörülést finanszírozott. Az is „hatásosnak” bizonyult, hogy Kiril Kravcsenko igazgató tömegesen mondott fel a régi dolgozóknak, s például a töltőállomásokon, úgymond, az utcáról behozott új emberekkel töltötte fel a helyüket, akik hajlandók voltak minimálbérért dolgozni.
Négy évvel ezelőtt kezdtek repedezni a Nagy Testvér iránti szeretet eresztékei. Az ott dolgozó szakemberek ugyanis gyorsan rájöttek arra, hogy az oroszok olyan kitermelési technológiát alkalmaznak, amely az egész világon be van tiltva, s lényegében a lelőhelyek igen gyors ütemű kiürítéséhez és a kutak belsejének maradéktalan tönkretevéséhez vezetnek. A mérnökök mindezt jelezték a kormány illetékeseinek, és ennek következményeként igen gyorsan ők is az utcára kerültek.
Akkoriban Zorana Mihajlović energetikai miniszter asszony alapos vizsgálatot ígért, de erre sosem került sor. Nem tudni, de lehet, hogy a későbbi hallgatása volt az ára annak, hogy a kormányban maradhasson.
Egyébként a szóban forgó technológia lényege, hogy a kútba nagy teljesítményű pumpá(ka)t eresztenek le, üzemeltetésükkel hatalmas túlnyomás keletkezik a föld alatt, s ezért a kőolaj a normálisnál sokkal gyorsabban és nagyobb mennyiségben tódul a felszínre. Hátránya azonban, hogy ez a túlnyomás tönkreteszi a kút belső struktúráját, és a ki nem termelt mennyiség ellenőrizetlenül „szétfolyik” a föld alatt, s komoly veszélyt jelent a felsőbb rétegekben levő ivóvízre is.
Másrészt, afelett is szemet hunyt és huny a kormány, hogy a Gaszpromnyeft újabb lelőhelyek utáni kutatás örve alatt tulajdonképpen kiaknázást végez, amiről a kisebbségi tulajdonos szerb állam illetékeseinek nem számol be.
A műveleti területek körzetében lakók pedig azt tapasztalják, hogy az olajipari vállalat munkásai a terepen úgy viselkednek, mint az elefánt a porcelánboltban. Egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy amerre ők járnak, tönkremennek az utak. Ezért a bégaszentgyörgyi község három helyi közössége panasszal élt, de a többségi tulajdonos azzal hárította el a lamentálásukat, hogy a kőolajjáradék keretében ők minden kárt megfizetnek. Ez azonban igen sovány vigasz az ott élőknek, hiszen az utak folyamatosan mennek tönkre.
De az állam, a kőolajjáradékot illetően sem dicsekedhet, hiszen az annak idején megkötött szerződés értelmében 2023-ig az egyébként szokásos 7 helyett csak 3 százalék járadékot fizet.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szerb állam nagyot bukott ezen az üzleten, mert az oroszok legalább 4,5 milliárd euró értékben bányásztak ki olajat, de a különféle pénzügyi kötelezettségeik alapján alig 770 milliót fizettek az államkasszába.
A korábbi, a NIS privatizálásában részt vevők félig-meddig bevallották, hogy az alacsony eladási árral lényegében kompenzálni igyekeztek Oroszországnak a nemzetközi téren nyújtott politikai támogatását.
Mint utólag kiderült, méregdrágára sikeredett ez a „testvéri szeretet”.