Szinte csak elvétve fordul elő, hogy egyetlen, nem is túl nagy magánvállalkozás az érdeklődés középpontjába kerüljön. Az ilyesmit a média néhány soros, vagy egy-két perces tudósítással elintézi, s ha abból az ősrégi mondásból indulunk ki, hogy Semmi sem évül el jobban, mint a tegnapi sajtóhír, akkor aligha meglepő, hogy igen rövid idő múlva már úgyszólván senki sem emlékszik a történésre.
Hat évvel ezelőtt a gajdobrai Stојаn Dаngubić arra a meggyőződésre jutott, hogy vállalkozóként van keresnivalója a másodlagos nyersanyagok begyűjtése és feldolgozása terén. Ezzel a tevékenységgel már eddig is sokan próbálkoztak, de bizonyos idő után kénytelenek voltak belátni, hogy a mi társadalmunk öntudata még nem érte el a saját környezete iránti felelősségteljes magatartáshoz szükséges szintet, s hiába voltak/vannak köztereken kihelyezve a szelektív gyűjtéshez szükséges konténerek, az embereknek sajnálatosan nagy százaléka ennek ellenére is a vegyes szemétbe dobja a műanyag palackokat, üvegeket és a konzervdobozokat.
Két évvel ezelőtt Vajdaság-szerte megkezdődött egy akció a kommunális vállalatok részéről, de viszonylag hamar ellaposodott a dolog. A zentai önkormányzat a kezdeményezésen túl is tett egy lépést, és a polgárok által a kommunális szolgáltatások számláján feltüntetett és beszedett környezetvédelmi illeték egy töredékét a műanyag palackok és zacskók szervezett begyűjtésének serkentésére fordította. Vászonból, majd jutából készült bevásárlótáskákat „ajándékozott” mindazoknak, akik bizonyos mennyiségű PET-palackot átadtak a helyi közösségekben. Az emberek zsákszámra hordták ezt a „hulladékot”, s várták, hogy mikor kerülnek sorra, hogy átvegyék az „ajándékot”. Az akció egy ideig működött, de kiderült, hogy a néhány százezer dinárnál többet kellene költeni a jutalmazásra a közös kasszába (talán éppen ugyanazoktól) a polgároktól befolyt pénzből. Végül azonban a valóban jó kezdeményezés befulladt, s azóta csak különféle, igen kevéssé elfogadható magyarázkodást kaptak és kapnak az emberek az aprópénzt érő szatyrok helyett.
Talán mondani sem kell, hogy azóta ugrásszerűen megnőtt a szemetes konténerekben a műanyag tárgyak mennyisége.
A PET-palackokkal egyidejűleg viszonylag szervezetten folyt az üvegek begyűjtése is, de végül kiderült, hogy azokat nincs kinek értékesíteni. Az üveggyáraknak ugyanis kifizetődőbb teljesen újakat gyártani, mert a régiek újrafeldolgozása esetén kötelesek megfizetni a felvásárlással járó forgalmi adót. Tehát ezen a téren is megmutatkozott az állam telhetetlensége.
A szóban forgó téma csak egy apró része az Európai Unióval folytatott tárgyalások 27. fejezetének. Arról nem is szólva, hogy az EU jogalkotásának csaknem harmada az emberi környezetre vonatkozik. Tekintettel arra, hogy Szerbiába ez még csak gyerekcipőben sem jár, és az emberek még akkor is hanyagul eldobják a szemetet, ha csupán fél lépésre állnak az utcai szemétgyűjtőtől.
Egyébként a fent említett gajdobrai vállalkozó a műanyag palackokból eredő másodlagos nyersanyagot – minő meglepetés! – nem kínai, hanem osztrák és olasz cégeknek adja el.
Mindenképpen kénytelenek vagyunk igazat adni az illetőnek, amikor azt állítja, hogy az emberek százait, s talán ezreit lehetne keresethez juttatni azzal, ha közvetlenül vagy közvetve bevonnánk a másodlagos nyersanyagok újrahasznosításába. Mi azonban fittyet hányunk a hazai és nemzetközi szinten, a szakemberektől érkező, egyre sürgetőbb figyelmeztetéseknek, miszerint ezzel a környezetünkhöz való trehány és felelőtlen hozzáállással tönkretesszük a következő nemzedékek életkörülményeit.
Gyártjuk a szemetet, s nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy ennek igen komoly következményei vannak és lesznek.
