Ami megfizethetetlen

„Megfáradtál? Kiszakadnál a hétköznapokból? Feltöltődésre és csendre vágysz? Megkeresnéd elveszett iránytűdet? Befogadó, vidám közösségre vágysz?” Ilyen és hasonló kérdésekre szinte mindenki igennel válaszolna. Ezért nem lepődünk meg a Turisztikai Világszervezet (WTO) felmérésén, amely szerint a szervezett utazásokon résztvevők több mint egyharmada a legszebb helyeken kínált nyaralás, pihenés, kikapcsolódás, szórakozás ezeregy lehetősége helyett vallási utazásra jelentkezik.

Istent mindenütt lehet tisztelni és imádni, nemcsak az e célból épített templomokban, kápolnákban, a szent helyek felkeresése azonban szinte minden valláshoz hozzátartozik. A vallási idegenforgalom a protestáns felekezetek, közösségek számára is a fontos találkozást, az együttlétet, a múlt és a hit közös átélését kínálja, a testvérgyülekezeti találkozókat, az emlékhelyek felkeresését (Debrecen, Pápa, Sárospatak).

A 2. századtól kezdődtek meg a keresztény zarándoklatok. Hogy Istent jobban megértsék, különleges áldásokban részesüljenek, sokan felkeresték azokat a szent helyeket, ahol Jézus élt, vagy meglátogatták a fontos helyeket, például Rómát, ahol Péter apostol volt az első püspök, és ahol Pál életének utolsó éveit töltötte. A barokk korszakában, az ellenreformáció korában a Mária búcsújáró helyek váltak népszerűvé, a 19–20. században egyre több hívő és turista kívánt eljutni Lourdes-ba, Fatimába, Međugorjéba, hogy a betegségéből meggyógyuljon, vagy elnyerje bűnei bocsánatát.

A magyar nemzet legfontosabb kegyhelye Csíksomlyó lett. Emlékére azon győzelemnek, amelyet a hitét védelmező székely nép 450 évvel ezelőtt, 1567 pünkösd szombatján azon a helyen nyert ifjabb János Zsigmond hada ellen. Az idén is pünkösdvasárnapon összejött több százezer magyar a Kárpát-medence, sőt a világ minden tájáról nemzetünkért imádkozni.

A zarándoklat a keresztény élet egyik ősi jelképe. A keresztény úton lévő ember. Mivel ki lett űzve a paradicsomból, végig kell mennie a bűn és szabadulás rögös útján. Élete végén juthat el a mennyei Jeruzsálembe, és találkozhat Istennel és Krisztussal (Jel 21–22).

A búcsújáró vagy kegyhelyeket, a szakrális helyszíneket a vallásukat gyakorló személyek hitük, imaéletük megerősítése céljából keresik fel, sok turista viszont csak a kultúrtörténeti, a művészettörténelmi vagy néprajzi tekintetben jelentős értékeket kívánja megtekinteni.

A harmadik évezredben közel 150 millió ember, a világ keresztényeinek 7 százaléka vállalja a zarándoklatot minden évben. Olaszországban 2012-ben például 30 és 50 év közötti turisták keresték fel a leglátogatottabb olasz zarándokhelyeket, a római Szent Péter-bazilikát, a Pio atya kultuszhelyeként ismert San Giovanni Rotondót, Assisit és Loretót.

Amikor a szervező számára az üzletnél fontosabb, hogy a zarándoklat, a búcsújárás, a vallási eseményen való részvétel az érdeklődő turistában lelki igényeket ébresszen, a zarándoklat résztvevői arról számolnak be, hogy lelkileg feltöltődve tértek haza, és utána több türelemmel dolgoztak, jobban ráfigyeltek a másik ember szükségleteire. Nem egy alkalommal szép barátságok is szövődtek, s egyesek bekapcsolódtak a lelkiségi csoportok vagy a plébániai közösségek életébe. A zarándoklat során volt alkalom gyönyörködni a természet, az Isten által teremtett világ szépségében, és mindabban, amit elődeink építettek, alkottak. Aki nem adta fel például a zarándoklást tűző napon, vagy nagy szélben, tapasztalta, hogy lelki, fizikai és hitbeli korlátai kitolódtak. Másoknak az jelentett élményt, hogy elmosódtak a korhatárok, életállapotok, és egymást életükkel, (isten)tapasztalatukkal megerősítették. Amikor az ember leteszi felesleges terheit, megkönnyebbül, szívébe pedig beköltözik az öröm, a béke és a szeretet. Megéli az Istenhez és egymáshoz tartozást, a nagy hálát, hogy az élet útján nem egyedül zarándokol. A határon vagy a határokon átnyúló gyalogos vagy kerékpáros zarándoklatok a szomszédos vagy távolabbi európai népek békés együttélését erősítik.

„Egymás szokásainak, hitének megismerése elősegíti a békét, a békés egymás mellett élést, a szolidaritás érzését, a megértést” – mondta a szent életű II. János Pál pápa a vallási célú, keresztény turizmusról.

Életünk zarándokút, az élet zarándokjai vagyunk. Ha tudjuk, kihez tartunk, életünk útján minden értelmet nyer. S egy rövid, hazai zarándokút is megtanít bennünket arra, hogy ne tanácstalanul, társtalanul, hanem bizalommal és bátran haladjunk életünk zarándokútján. Közben Páduai Szent Antalhoz hasonlóan mi is ráébredünk arra, hogy: „Itt a Földön, a lélek szeme a szeretet, az egyetlen érvényes dolog, amely fellebbent minden fátylat. Ahol az értelem megáll, ott a szeretet, a melegével összeköt Istennel.”