Okkal feltételezhetjük, hogy kissé megdöbbentette az ország pénzügyi kalifáit, amikor a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) megérkezett a „kérelem”, miszerint a küszöbön álló tárgyalások témái között szeretnék látni az önkormányzatok gazdálkodási eredményeit is. Ez – látszólag – annál is inkább meglepő, hiszen az ország költségvetési szénája nagyjából jól áll, amit az is bizonyít, hogy mérvadó nemzetközi pénzügyi körökből a közelmúltban számos dicséret érkezett. Ezzel a hatalmiak igyekeztek széltében és hosszában dicsekedni, de az IMF legújabb követelése csak úgy jut(ha)ott el a közvéleményig, hogy az ellenzéki sajtó lecsapott rá és napokig szellőztette.
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha az állítjuk, hogy ennek a legújabb és semmiképpen sem kellemes fordulatnak a bekövetkezéséhez alaposan hozzájárultak azok az újsághírek is, amelyek arról szólnak, hogy egyes községek gyakorlatilag a csőd szélén állnak.
Azt ugyanis még a rezsim hű média is elismerte, hogy Újvidék, például, kiválóan gazdálkodik. Ellenben a közelmúlti államelnök fia által irányított Kragujevac, vagyis a nagypolitika által előszeretettel a „szerb Torinó”-ként emlegetett šumadijai város a pénzügyi szakadék szélén egyensúlyoz. A helyzetén az is csak ronthat, hogy a FIAT gépkocsigyár munkásai huzamosabb ideje sztrájkolnak, s a tervezett heti 4100 jármű helyett még egy talicskát sem gyártottak le.
Olaj volt a tűzre a Pénzügyi Tanács jelentése is. Az ország kiváló szakembereiből álló testület ugyanis az önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó összesített tájékoztatót úgy fogadta, mint a függönyt. Vagyis szerették volna látni, hogy mi van mögötte. Amikor félrelibbentették a statisztika által eszkábált leplet, volt mit látniuk! A kimutatott pozitív eredmény ugyanis erősen látszólagos, mivel igen sok önkormányzatnak a pénzügyi kötelezettségei terén óriási a lemaradása. Smederevska Palanka fizetési tartozása ugyanis egyenlő a község háromévi költségvetésével, de nem sokkal jobb a helyzet Topolyán, Nišben, Prokupljeben és Leskovacon, valamint még egy hosszú sor más községben sem.
Ennek ellenére Szerbia községei az elmúlt esztendőt, – összesítve –, kilencmilliárd dinár többlettel zárták. Ennek fényében a Nemzetközi Valutaalappal való tárgyalásokról készülő pénzügyi vezetők abban a meggyőződésben éltek, hogy ez az eredmény elégséges lesz a vendégek meggyőzéséhez.
És hatalmasat tévedtek. A különféle elemzések ugyanis kiderítették, hogy a szerbiai községek hosszú évek alatt felhalmozott adóssága immár eléri az egymilliárd eurót.
Az adatokkal való trükközés másik formája az éves költségvetés tervezésében rejlik. Annak ellenére ugyanis, hogy a községek pénzügyi vezetői és polgármesterei tisztában vannak azzal, hogy X összegen felül nem lesznek képesek előteremteni pénzt, mégis így terveznek. Hasonló megoldást választanak a kiadások terén is. A zárszámadás elkészülte után pedig vígan hangoztatják a „ni, csak ennyit költöttünk!” szólamot. Arról azonban mélyen hallgatnak, hogy a törvény által előírt 45 napos fizetési határidőt hány esetben és milyen összeg magasságáig nem tartották be.
Az ilyen mesterségesen pozitív mérleg azonban nem tartható sokáig.
Az sem titok, hogy a pénzek herdálásakor kifejezésre jut a jó balkáni mentalitás: „Majd csak lesz valahogy”, meg „Majd az állam kisegít”. S amikor – jasszosan szólva – kidől a kályhacső, fűhöz-fához szaladgálnak, s felhasználva minden politikai, rokoni és egyéb kapcsolatot, igyekeznek pénzt kicsikarni az államkasszától. Olykor eredménnyel, hiszen tavaly a költségvetési tartalékokból kétmilliárd dinár rendkívüli segélyt juttatott a kormány a bajba jutott önkormányzatok némelyikének. Többek között Kragujevacnak is.
Arra azonban a kormány sem számított, hogy az IMF az alacsonyabb szintű közigazgatási egységek pénzügyeibe is „beleturkál”.
De hát ki gondolhatta, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak a „legkisebb is számít!”.
