Az egykori inflációs időkben az emberek jelentős része csak akkor érezte magát biztonságban, ha nélkülözhető pénzét, vagy inkább pénzecskéjét, német márkára válthatta. Ezzel lényegében két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt „eltüntette” a saját szeme elől a könnyen elkölthető dinárt, másrészt pedig megnyugodva vette tudomásul, hogy ha bármi történne, például egy terven kívüli kiadás, van mihez nyúlnia. A ma már idősek az évtizedek folyamán a pénzhez való ilyetén történő hozzáállást átörökítették utódaikra, s ma már a harmincéves fiatalok is igyekeznek szinte kizárólag euróban tartalékolni vagyonkájukat.
Az már az ember természetéhez tartozik, hogy igyekszik olcsó(bba)n venni és drágá(bba)n eladni. Logikus tehát, hogy a felesleges dinárösszeggel rendelkezők megpróbálják kivárni, amikor legkevesebbet kell fizetni az európai közös valutáért.
Az utóbbi hetekben az ő kezükre játszottak a körülmények, hiszen az év eleje óta 2,8 százalékkal erősödött a dinár. Ez a tény külön örömöt okozott azoknak a polgároknak, akik euróalapú hitelt törlesztenek, de az árubehozatallal foglalkozók sem bánkódtak, mivel a tervezettnél kevesebb hazai valutát kellett kiadniuk az importhoz szükséges euró megvásárlásakor. Ugyanebbe a csoportba tartoznak az albérlők is, mivel a lakástulajdonosok már időtlen idők óta (korábban) márkában vagy (újabban) euróban szabják meg a bérlemény havi díját.
Akik megengedhetik maguknak, hogy a görög, olasz, török vagy más, külföldi üdülőhelyen töltsék el nyári szabadságukat, szintén viszonylag jól jártak a dinár értékének növekedésével. Az ő számuk csak az ősz beköszöntével lesz ismert, azt viszont már most tudni, hogy hozzávetőleg 100 000 ember nyögi az euró- vagy svájcifrank-alapú lakáshitelt, s kétszázhatvanezerre tehető az albérletben élő családok száma. Szeptembertől az ő létszámukat növelik az egyetemisták is.
Velük ellentétben elsősorban a kivitellel foglalkozóknak van igen kevés okuk az elégedettségre, hiszen az általuk exportált áruért és szolgáltatásért ugyanannyi eurót kapnak, mint korábban, de ennek az összegnek a hazai dinárértéke érezhetően csökken. Hasonló helyzetben vannak az ideiglenes munkavállaláson külföldön tartózkodók is, mivel keresetük a reméltnél kevesebbet ér itthon.
Az euró dinárhoz viszonyított értékének csökkenése mögött igazán nem sok talány keresendő. Ilyenkor ugyanis lényegesen kisebb a kereslet iránta, mint általában az év elején és végén, tehát a váltóirodák és a bankok is kénytelenek voltak csökkenteni a vételi, de az eladási árat is. A napokban ugyan érezhető volt bizonyos fokú áremelkedés, amit a váltók azzal indokolnak, hogy a malmok megkezdték a kenyérgabona kifizetését, s a földművesek – úgymond – a hagyományokhoz híven ennek a pénznek egy jelentős részét euróban tartalékolják és várják az őszi idényt, vagyis a mezőgazdasági esztendő kezdetét, amikor hónapokig csak kiadásaik vannak, bevétel azonban jóval kevesebb.
Megfigyelhető az is, hogy a kemény valuta ára általában az év végén és kezdetén emelkedik. Novemberben és decemberben ugyanis az állam és a vállalatok is kénytelenek eleget tenni külföldi pénzügyi kötelezettségeiknek, tehát eurót (dollárt, svájci frankot…) vásárolnak. Az év első két hónapjában beindul az energiahordozók megvétele, ami euró milliókat emészt fel, tehát növekszik a kereslet iránta is.
Ha már az energiahordozóknál tartunk, nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az euró drágulásakor a töltőállomásokon egyik napról a másikra emelkedik az üzemanyag ára, viszont amikor olcsóbb a külföldi valuta, a kutasok csak nagyon enyhén csökkentik áraikat. Ilyenkor azzal érvelnek, hogy néhány hónappal korábban vásárolták a nyersanyagot, s ezért nem adhatják olcsóbban. Ebből az derül ki, hogy ők kizárólag akkor szerzik be a majdan eladásra kínálandó üzemanyagot, amikor az a legdrágább(?!)
Az azonban tény, hogy az euró és a dollár árának mozgása van, akinek öröm, de meglehetősen sokaknak üröm.