Elmúlt a városnap a romok közötti Szabadkán, nem igazán zavarta meg azt a Csipkerózsika-állapotot, amelyben a város hosszú ideje leledzik, de különösen nyár közepe óta, amikor a politikai szálak alaposan összekuszálódtak. Mivel a nagy hallgatás közepette hajlamosak vagyunk elfeledkezni a jelen helyzetről, foglaljuk össze röviden: A hatalmat a városban hivatalosan az a koalíció gyakorolja, amelynek tagjai többek között a Demokrata Párt, a VMSZ és a Szerbiai Demokrata Párt. A vezető ellenzéki erő pedig a Szerb Haladó Párt. Na már most, ebben a városban semmi sem úgy történik, ahogy épeszű ember elvárná, ennél fogva nem az történt, hogy a haladók a többi ellenzéki erővel és a hatalom egyes pártjaival szövetkeztek volna, hogy kitaszítsák a korruptnak meg tolvajnak kikiáltott demokratákat a hatalomból. Nem, itt a hatalmon lévő Szerbiai Demokrata Párt tagjai átmentek az ellenzéki haladó pártba, de úgy, hogy ők maguk a hatalomban maradtak, a haladók meg ellenzékben. Ahogy a klasszikus kérdés hangzik: nooormális? Aztán volt egy félresikerült leváltási kísérlet a képviselő-testület elnök asszonya ellen, ami után minden részvevő elmenekült nyári szabadságra és mélységes hallgatásba.
Azóta meg csendélet honol a Népszínház romjai tövében. Ráadásul a már említett városnapon megtörtént az a szégyen is, hogy a városnak nem lett díszpolgára. Holmi politikai csatározások miatt. De úgy gondolom, ez azok szégyene, akik nem fogadták el a szükséges határozatot, akik pedig nem kapták meg e címet, inkább örülhetnek, hogy nem kellett ilyen állapotok között átvenniük a díjat.
Csendélet van Szabadkán. A polgármester és csapata továbbra is ambiciózus tervekről beszél. Miközben a korzó üzlethelyiségeinek jelentős része üresen kong, mert nincs az a vállalkozó, aki ki tudja gazdálkodni a borsos bérleti díjat, miközben minden eddiginél nagyobb kivándorlási hullám indult meg a nyugati országok felé – nemzeti hovatartozástól függetlenül – addig a városvezetés úgy gondolja, még mindig ráér. Csak akkor tesz bizonyos lépéseket, ha már ég a ház. Amikor három fiatalt csaknem halálra gázoltak, a polgármester sürgős intézkedéseket jelentett be, azt mondta, elmegy a belügyminiszterhez is. A por elült, erre a találkozóra eddig nem került sor. A Palicsi-tó vizénél gyakorlatilag egy közepesen fertőtlenített emésztőgödör vize is egészségesebb, ennek ellenére a városvezetés százezreket költ arra, hogy az egyébként látogató nélküli Férfistrand mólóján a rég elkorhadt deszkákat kicseréljék. Azok a szabadkaiak, akik városi buszra fanyalodnak, kénytelenek 400 dinárt fizetni egy rájuk kényszerített műanyag kártyáért, csak azért, hogy ne fizettessenek velük 30-40 százalékkal többet a buszjegyért. A városi buszokon, amelyek egyes vonalakon óránként vagy még ritkábban járnak. Ehelyett kapunk szép új buszmegállókat és digitális kijelzőket, amelyek jelzik, mikor jön a busz, ha egyáltalán jön. Egy újvidéki, belgrádi, szegedi vagy budapesti lakos pedig kiröhög bennünket, hogy ezt a gyakoriságot városi buszforgalomnak nevezzük.
Egy látszatváros látszathatalma látszatintézkedésekkel játssza el a látszatdemokráciát ma Szabadkán. Az egész szemfényvesztés célja pedig egy dolog: elleplezni, hogy igazából a várost nem is a különféle árnyalatú szavazócédulákon a képviselő-testületbe juttatott képviselők irányítják, hanem a politika és a biznisz egyes képviselőinek szövetsége. Mindannyian végignézhettük Bogoljub Karićnak az országból való távozását vagy Miroslav Mišković letartóztatását, akikről tudnivaló volt, hogy a háttérből finanszíroznak egyes opciókat. Ne legyenek illúzióink, itt sincs ez másképp. Hiszen, láthatjuk, választások ide vagy oda, egy maréknyi ember, ha éppen az szükséges, hatalmi pártból ellenzékibe lép át, mégis hatalmon marad, és mindennek a megmondhatója marad.
A pártok csak paravánként szolgálnak ebben a balkáni vadkapitalista játékban, csupán a statiszta szerepét játsszák. A VMSZ elnöke évekkel ezelőtt már kimondta, hogy Szabadka balkanizálódik. Igazából mára vált érthetővé, hogy ez mit is jelent. Amikor sorra tűnnek el a szecessziós épületek, amikor a nyílt utcán félholtra vernek embereket, majd eltussolni igyekeznek az egészet, amikor a Corvin Mátyás utcán lévő kávézók teraszain született egyezségek felülírnak minden erkölcsi és politikai normát, és amikor csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy keresztapák és testőreik fegyvert rántsanak egymásra egzotikus, latinos neveket viselő vendéglátó-ipari objektumokban vagy a nyílt utcán. Na, ez a balkanizálódás. Ez az, amiből ez a város és a polgárai nem kérnek.
Csendélet honol a szabadkai romok között. Egyfajta vihar előtti csend. Mindenki várja, mikor tör ki a vihar. Az idegek pattanásig feszültek. Senki se tudja, mi lesz. Végül is, szinte mindegy. Csak mozduljunk valamerre. Jöjjön a vihar, ébredjenek fel a város polgárai, és vegyék vissza a várost. Takarítsák el a romokat. És a rombolókat is. Most.
